A zsigárdiak Pécsett jártak a Fordított Határtalanul programmal

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) jóvoltából a „Fordított Határtalanul!”program keretében iskolánk tanulói lehetőséget kaptak, hogy osztálykirándulás keretében Magyarországra látogassanak.

Áprilisban jelentkeztünk a pályázati felhívásra. A programcsomagokból Pécs városára és Baranya megyére esett a választásunk. Jelentkezésünk megfelelt a befogadási és formai kritériumoknak, és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Európai Uniós Projektigazgatóságának döntése alapján pozitív elbírálásban részesült.

Tanulmányi kirándulásunkra november 11 – 14. között került sor. A huszonnégy személyes Mercedes autóbusszal gyorsan elrepült az öt órás út és megérkeztünk szálláshelyünkre, a Pécsi Laterum Hotelbe. Elfoglaltuk a kényelmes szobákat és autóbusszal városnézésre indultunk.

Mivel korán sötétedett, esti fényekben láttuk a várost. Saját szemünkkel győződhettünk meg róla, hogy a Mecsek hegység lábánál fekvő Pécs egy különleges, egyedi  és gyönyörű város.

A Széchenyi téren nem mindennapi látványt nyújtottak az impozáns épületek és szobrok. Mediterrán hangulatot árasztott Gázi Kászim pasa dzsámija, avagy mai nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom.  A sétálóutcában barangolva és a kirakatokat szemlélve a Zsolnay kerámiaboltok előtt lenyűgöző látvány tárult elénk.

Megcsodáltuk a Zsolnay dísztárgyakat és porcelánkészleteket. Az eozin bevonatú porcelánok különösképpen elnyerték tetszésünket. Az eozint a Közel-Keleten használták először és a középkorban az arabok közvetítésével került Európába. Majd elfelejtődött ez a technika és a 19. században Zsolnay pécsi porcelángyárai tették világhírűvé.

Tanulmányi utunk második napján a Köztársaság Téri Általános Iskolába látogattunk, ahol szívélyes fogadtatásban részesültünk.

Először  óralátogatáson vettünk részt: megfigyelhettük, hogyan folynak a matematika, biológia és zene órák. Kis megvendégelés után az iskola tanulói kultúrműsorral szórakoztattak bennünket, majd a két iskola játékos sportvetélkedőkön és futballmérkőzésen mérte össze erejét. Az iskolai étteremben megebédeltünk.

Délutáni programként a Zsolnay Negyedben található Csodák Palotájába látogattunk. Gyerekkorunkból lehet többen emlékezünk még Öveges professzor kísérleteire, melyekhez hasonlókat  a gyerekek is kipróbálhattak az interaktív kiállításon: villámokat idéztünk elő, légágyúval lőttünk, lézer sugarak között mozogtunk, mágnesességet, hang-, elektromos és optikai jelenségeket figyelhettünk meg több órán keresztül lankadatlan kíváncsisággal. Innét utunk a Kodály Központba vezetett.

Körbejártuk az impozáns épületet, benéztünk a nagy és letisztult formájú előcsarnokba is.

A Laterum Hotelben elfogyasztottuk a kiadós vacsorát, amihez desszertet is kaptunk. Majd ellátogattunk a hotel Wellnes részlegébe, ahol élveztük a víz nyugtató hatását. A pezsgőfürdő, az élménymedencék után a gőzkabinban regenerálódtunk és méregtelenítettük szervezetünket. Néhányan a fitness teremben testedzés által töltődtek fel energiával, csökkentették és oldották a stresszhatásokat.

Harmadik napon nagyon gazdag program várt ránk: sok új helyszín, új ismeretek, érdekes látnivalók, tapasztalatszerzés, tanulás. Ködmentes őszi reggelre ébredve, kilenc órakor már Magyarország legmagasabb épületében, a 197 m magas Pécsi TV- toronyban sétáltunk, mely a Mecsek 535 m magas csúcsán áll. 700 m magasságból tekintettünk le Pécsre, a Mecsekre és a környékre. Az erős szél dacára igazán lenyűgöző panoráma tárult elénk. Érdemes volt ide is feljönni.

Úticélunk a gazdag történelmi múltra visszatekintő Siklós vára volt, ahol a tárlatvezetők már vártak bennünket. Először gyógynövényes szappant, az udvari sütödében  pedig fonott kalácsot készítettünk, amit jóízűen el is fogyasztottunk. Ezt követően meglátogattuk a Tenkes kapitánya Panoptikumot, a fegyvergyűjteményt, a várbörtönt. Sok érdekeset hallottunk és láttunk.

Többek között megtudtuk, hogy Kanizsai Dorottya, a vár úrnője temettette el egy közös sírba a Mohácsi csata után az elesetteket. Szulejmán szultán serege a Siklósi várat háromnapos ostrom után foglalta el és 150 éven át uralta.

A finom ebéd után egy órát utaztunk Szigetvárra. Az idegenvezető elmesélte, hogy a hős Zrínyi Miklós 2500 katonával védte 34 napon keresztül Szigetvár várát Szulejmán szultán 50 000 fős seregével szemben. Zrínyi a megmaradt 300 katonájával még megpróbált kitörni a várból, de a végsőkig kitartó, önfeláldozó várvédők mind hősi halált haltak. Ezért az Országgyűlés 2011-ben Szigetvárnak adományozta a Leghősiesebb Város címet. Ebben a várban élt egy ideig Tinódi Lantos Sebestyén is, a históriás énekek szerzője. Este a felújított Pécsi Nemzeti Színházban megnéztük Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című művének színpadi változatát. Főhősei Newton, Einstein és Möbius tudósok, akik elmegyógyintézetbe vonulnak, hogy megmentsék az emberiséget. Attól tartanak, ha felfedezéseik, találmányaik rossz kezekbe kerülnek, elpusztíthatják az emberiséget.

Az utolsó napon megköszöntük a gondoskodást, törődést, a,lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a felejthetetlen tanulmányi úton. Útban hazafelé még megálltunk a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. Megrendítő látvány tárult elénk a sírjelek, kopjafák, a feltárt tömegsírok láttán.

A történelmi emlékparkot őshonos fákból álló erdő veszi körül. Délnyugati részén viszont feketefenyők nőnek. Ezek szimbolizálják a török támadást.

Utolsó megállónk Székesfehérváron volt, ahol teret adtunk a gyerekek kedvenc időtöltésének a „Shoppingolásnak“ is. Majd egy óra elteltével folytattuk utunkat hazafelé. Délután négy órára szerencsésen hazaérkeztünk a szülők nagy örömére, akik már izgatottan várták csemetéiket.

Úgy gondolom, hogy az élményekben és új ismeretekben gazdag, együtt eltöltött négy napra minden résztvevő még sokáig fog emlékezni.

Žiaček Adrianna

iskolaigazgató


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.