Radnóti Miklós, Csáth Géza, Kaffka Margit egy győztes kiselőadásban

Izgalmas időszakot zártunk le múlt héten. A LEGERE irodalmi vetélkedő három hónapot felölelő versenyén alkalmunk nyílt megmozgatni az agyunkat és a kreativitásunkat számos módon.

Az év elején csapatunk két tagja (Kiss Zsóka és Zalka Virág) elszántan elhatározta, hogy felveszi a kesztyűt a Felvidék többi iskolájával. Már csak egy kérdés volt: ki lesz a kulcsfontosságú harmadik tag? Egy kis töprengés után megkérdeztük a kiszemelt lányt, Kalmár Annabellát, és nagy örömünkre igent mondott! Így alakult meg a Selye János Gimnázium legerés csapata, az Assum Pullum (amely latin kifejezés egyébként sült csirkét jelent).

Lázasan készültünk a fordulókra, amelyekre főleg Radnóti Miklós, Csáth Géza és Kaffka Margit művei közül olvastunk néhányat, megbeszéltük, ki hogy értelmezte a szövegeket, miről szólnak az alkotások, mit érdemes észben tartani a megmérettetés közeledtével. Ennek ellenére számos buktató nehezítette meg a három fordulón való végigjutást (elég a vonatot megemlíteni, amely reggel 6:34-kor már szállította az izgatott versenyzőket Komáromból Nyitra felé). Legyőztük az akadályokat, és rendszerint ott ültünk a nyitrai egyetem termében.

Az első két alkalomra tanultunk, készültünk könyvek és cikkek segítségével. Azonban a harmadik közeledtével a tanárnő emlékeztetett minket: itt már egy kiselőadást is össze kell raknunk. Az izgalom csak nőtt, ahogy a verseny hetéhez értünk. Figyelmünket nagyrészt az előadás gyakorlása, szövegeink megtanulása kötötte le. Örültünk, úgy éreztük, jól kigondoltunk mindent.

Eljött a várva várt nap. Álmos szemekkel felszálltunk a vonatra, beszélgetve, nevetgélve próbáltuk oldani a feszültséget. A helyszínre érve meglepve tudatosítottuk, hogy egy csapat sem készült olyan jelmezekkel, mint mi… Talán ez is hozzásegített a sikeres produkcióhoz. Az egész nap legstresszesebb része az eredményhirdetés volt, amikor csapatunk egyik tagja sűrűn hangoztatta, hogy ő bizony úgy izgul, hogy el fog ájulni. Ez nem történt meg, viszont egy fantasztikus dolog igen: előadásunk elég igényesnek és kreatívnak minősült ahhoz, hogy elnyerje a zsűri tetszését, és elhozza nekünk az első helyet a saját kategóriájában! Ugyan a feladatlapokkal nem tudtunk feljutni a dobogóra, 6.-ok lettünk a tizennégy csapat közül, mégis kicsattanó örömmel indultunk haza. Már a Komárom felé vezető úton mondogattuk: biztosan jövőre is eljövünk!

Szeretnénk megköszönni a sok türelmet és kitartást Fekete (Danczi) Annamária tanárnőnek, valamint a szórakoztató és agymozgató versenyt a LEGERE szervezőinek!

Kalmár Annabella, Kiss Zsóka, Zalka Virág,

a Selye János Gimnázium diákjai


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .