Meghívó: DECODE eredményhirdetés és kiállításmegnyitó

Kedves Kollégák,

Kérem engedje meg, hogy mellékelten megküldjem meghívónkat a DECODE pályázat díjátadással összekötött kiállításmegnyitójára, 2019. november 13-án 18.00 órára a Faur Zsófi Galériába.

DECODE kezdeményezője, a BORD Építész Stúdió pályázatot írt ki építészet, vizuális, illetve alkalmazott művészetek területén működő fiatal alkotók számára, melynek során kiállító partnereit kereste saját és az általa felkért két építész stúdió egy-egy projektje mellé.

A DECODE célja, hogy lehetőséget teremtsen a fiatal alkotók számára, új kapcsolódási pontokat fedezzen fel a társművészeti ágak között valamint, hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotásra és ezáltal az értékteremtésre.

A kiíró olyan pályázati anyagokat várt, amelyek egy-egy történet köré épülnek fel. A kiállítás célja, hogy megmutassa az egyes építészeti és művészeti projektek mögött meghúzódó történeteket és gondolatvilágot, melyek értékes, egyedi alkotássá emelik a műveket.

Kiállítók építészet kategóriában:

Andróczi Alexandra, Dendel Niki és Hosszú Bözse, Gallyas Luca és Borsai Szandra, Gyüre Lilla, Juhász Hajnalka, Kazi Zsolt, Miklós Hanna-Ingrid, Molnár Ferenc Dávid.

Kiállítók művészet kategóriában:

Bernáth Dániel, Gosztola Kitti, Horváth Ági, Horváth Csilla és Király Attila, Juhász Kinga, Martinkó Márk, Om Bori, Varga Viktor.

A kiállítás 2019. november 20-ig tekinthető meg a Faur Zsófi Galériában.

A kiállításmegnyitóval összekötött díjátadón a szakmai zsűri tagjai,

Bordás Péter építész, a pályázat alapítója és a zsűri elnöke,

Szabó Levente DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, a BMGE, Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszékének egyetemi tanára,

Anthony Gall PhD, Ybl- és Pro Architectura díjas építész,  a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézetének egyetemi tanára, megbízott dékánja,

Golda János, Ybl-, Pro Architectura- és Príma-díjas építész,

Kálmán Borbála, művészettörténész, a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum kurátora,

Etentuk Inemesit, kulturális menedzser, az Artlocator applikáció és az Artlocator Magazin alapítója,

Dr. Kukla Krisztián, a Leopold Bloom Alapítvány művészeti vezetője méltatják az első helyezetteket és az ígéretes projekteket.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .