A Selye János Gimnázium diákjai ismét sikeresen szerepeltek a német olimpia kerületi fordulójában

A kerületi német olimpiát 2020. február 12-én rendezték meg Nyitrán. Iskolánk négy diákkal képviseltette magát különböző kategóriákban.

Az ún. „germanofón”, azaz német anyanyelvűek mezőnyét Kovarčík Sára (VIII.N) nyerte meg, maga mögött hagyva számos, valóban német anyanyelvű diákot, illetve olyanokat, akik huzamos ideig éltek német nyelvterületen. Az eredménynek köszönhetően Sára részt vesz a német olimpia országos fordulójában, amelyet márciusban rendeznek Pozsonyban. Diáklányunk már kétszer eljutott az országos versenyre, először a gimnázium alsó tagozatában, majd két évvel ezelőtt, amikor 2. helyezett lett. Ekkor kapott egy hosszabb, fél éves németországi tanulási lehetőséget.

Ugyancsak rutinos versenyzőnk és sok díj büszke tulajdonosa Kovarčík Beáta (V.N), aki a kerületi versenyen 2. helyezett lett, egy ponttal lemaradva az elsőtől! Bea is többször bizonyította kiváló nyelvtudását. A tavalyi iskolaévben ő lett az országos német olimpia győztese, ahol jutalmul egy egyhónapos németországi ösztöndíjat is kapott.

A Kovarčík testérek kitűnő nyelvtudással bírnak és rendkívül tájékozottak a világ dolgaiban, azonban a siker egyúttal felkészítő tanáraik (Fekete Judit és Szénássy Edit) munkáját is dicséri, akik kibontakoztatták a lányok átlag feletti tehetségét, felkeltették bennük a versenyszellemet, az elvont témák iránti érdeklődést, ami által magasszintű teljesítményre sarkallták őket.

A képen (balról): Szabó Alexandra, Kovarčík Sára, Kovarčík Beáta és Pinke Andrea

A kerületi fordulóban további szép eredmények is születtek: Pinke Andrea (VIII.N) és Szabó Alexandra (II.B) a verseny sikeres megoldói. Számukra az olimpia a versenyrutin megszerzésének lehetősége és egyben sikerélményt nyújtó megmérettetés is volt. (Mindketten Fekete Judit tanítványai).

A kerület német olimpia minden résztvevőjének és felkészítő tanáraiknak gratulálunk!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .