Beszámoló a XXV. KOPENA-ról

A SZMPSZ Komáromi Területi Választmánya 2020-ban immár 25. alkalommal rendezte meg az egy héten át tartó XXV. Komáromi Pedagógiai Napokat, melynek idei témája a pedagógus mentálhigiénéje volt.

Egy pedagógus életében a mindenkori legfontosabb tevékenység a gyermekekkel való minél professzionálisabb és hatékonyabb munka. Munkájából adódóan egyszerre több különböző csoporttal kell tartania a kapcsolatot, figyelembe véve az eltérő követelményeket. A gyermekek részéről elvárásként fogalmazódik meg a tudásközvetítés, a gondoskodás, miközben a szülők úgy vélik, hogy egy tanító akkor dolgozik megfelelően, ha át tudja adni az ismereteket, és a kívánt időpontban a gyermekek nevelésében tehermentesítőként lép fel.

Míg a felettesek igénylik az általuk kiadott feladatok maximális teljesítését, az iskola felé való lojalitást, a társadalom a változásokhoz való gyors alkalmazkodást követeli meg a pedagógustól. Ma már viszont nemcsak a szakmai tudás gyarapítását szükséges hangsúlyozni, hanem azt is ki lehet jelenteni, hogy a pedagógus csak úgy tudja munkáját sikeresen és hosszú távon elvégezni, ha saját, illetve környezete lelki egészségére is odafigyel. Ezen gondolatokból kiindulva 2020-ban a Komáromi Pedagógia Napok elméleti és gyakorlati foglalkozásait a „Pedagógus mentálhigiénéje” köré csoportosítottuk.

A szakmai hét megnyitójára Komáromban a Tiszti Pavilon dísztermében került sor, ahol Cséplő Viktória, a SZMPSZ Komáromi Területi Választmányának elnöke, Fekete Irén, a SZMPSZ országos elnöke, Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatokért Felelős Államtitkára és Keszegh Béla, Komárom város polgármestere köszöntötte a termet megtöltő pedagógusokat.

A nyitóelőadást Dr. Gyarmathy Éva, a budapesti, Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa tartotta „21. századi túlélőfelszerelés” címmel. A XXV. Komáromi Pedagógia Napok alkalmából díszoklevelek átadására is sor került, mellyel köszönetünket fejeztük ki azon támogatóinknak, az intézmények igazgatóinak, az alapszervezetek elnökeinek és további segítőinknek, akik együttműködtek, és hozzájárultak rendezvényeink sikeres szervezéséhez és lebonyolításához. Az ünnepi hangulatot a hetényi Tarczy Lajos Alapiskola, a Selye János Gimnázium, a Selye János Egyetem hallgatói és tanulói, valamint a Ferences Barátok Utcai Óvoda kicsinyeinek műsora fokozta.

A hét programjában minden pedagógusnak lehetősége nyílt megtalálni azon gyakorlati és szakmai foglalkozásokat, melyek érzelmi feltöltődést és szakmai fejlődést biztosítottak számukra.

Hű, de jól érzem magam címmel mintegy 45 érdeklődő pedagógusnak tartott szakmai előadást Kozma Szabolcs gyógypedagógus. Az előadó a saját életútján keresztül mutatta meg, hogyan lehet elérni, hogy jól érezzük magunkat magam, és mit tehetünk a kiégés elkerülése céljából. Sikula Gábor Mennyit árulunk el magunkról és mit tudhatunk meg másokról? című interaktív előadásában azt fejtegette, mennyit árulunk el magunkról, ha a Facebookon vagy más internetes portálon regisztrálunk, milyen képet prezentálunk magunkról, és hogyan látunk másokat. A Találjuk meg belső egyensúlyunkat I. című gyakorlati foglalkozáson négy foglalkozásvezető – Urbančok Larissa, Lélek-tudat koordinátor, családállító, a Három Alappillér megalkotója; Hodossy Katalin, RAW séf; Nagy Viktória, jógaoktató; Tóth Viktor, masszőr – motiválta a pedagógusokat a belső változásra, a harmóniára, testi és lelki világuk egyensúlyának meglelésére. Tizenegy intézmény harmincnyolc lelkes pedagógusa és egyetemistája kapcsolódott be a  nap programjába. Jól jellemezhetné a napot az a mottó, ami Urbančok Larissa oldalán olvasható: „Amit ma letehetsz, ne cipeld holnapig!“

A szekcióval párhuzamosan zajlott a Találjuk meg belső egyensúlyunkat II. gyakorlati foglalkozás, amelyet Morávek Ildikó pilatesoktató tartott. Az érdeklődők megismerkedhettek a Pilates alapjaival, valamint a hangmeditációval is. A foglalkozás végére mind a 25 résztvevőnek különleges élményben volt része.

A konfliktusmentes közösség szakmai nap az intézményvezetők részére szerveződött, melyen és 23 intézmény 31 intézményvezetője mutatott érdeklődést az előadások iránt. Az előadó, Strédl Terézia vázolta, hogy milyen típusú konfliktusok fordulhatnak elő egy közösségben, és ezeknek milyen kezelési stratégiáit ismerjük a felek igényeinek teljesülése alapján. A szakmai nap másik előadását Kosár Mónika tanfelügyelő tartotta A vezető szerepe a közösségépítésben címmel, aki a helyes időgazdálkodásról mint a stressz leküzdésében fontos tényezőről beszélt, majd a stressz és kiégés okaival is foglalkozott. Az előadásokat követően az intézményvezetők csoportmunkában foglalták össze az egyes intézményekre vonatkozó specifikus problémáikat és megoldási javaslataikat a munkahelyi stressz leküzdésére.

A szakmai programokból az óvodapedagógusok sem maradtak ki. Az érzelmi fejlesztés hatása és gyakorlati lehetőségei című szakmai délelőtt során Balogh Renáta, Hubík Nikolett és Fekete Szonja vezették be a résztvevőket az érzelmi intelligencia fejlesztési lehetőségeibe. A képzés gyakorlati részében olyan ötleteket, játékokat tanulhatott meg a közel 40 résztvevő óvópedagógus, amelyek segítenek a gyermekek érzelmi fejlesztésében.

Az Iskolai mentálhigiéné – a lelki egészség gondozása a pedagógus hivatás gyakorlása során gyakorlati foglalkozást Simon Gabriella mentálhigiénés szakember vezette. A csoportban mintegy 40 érdeklődő óvónő, nevelőnő, alsó és felső tagozatos pedagógus, valamint egyetemi hallgató dolgozott. A pedagógusok és szülők kommunikációja című szakmai előadásban Melecski Júlia elemezte a kommunikáció alapvető összetevőit az érintettek között. A Zene a füleimnek, megnyugvás a lelkemnek mesterkurzust – mint minden alkalommal – most is nagy érdeklődés kísérte, Baranyay László zongoraművész dolgozott 60 résztvevővel.

A szakmai napok fontos eseménye volt a két és fél órás, extrém nézetekről szóló előadás, melyet Farkas Zsolt extrémizmus-szakértő tartott. A rendezvénysorozat utolsó napján az érdeklődő pedagógusok a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában két előadást hallgattak meg.

Az első előadó Horváth Dávid, digitális generáció szakértő, szociológus, a REVISE társalapítója volt, aki a 35 érdeklődőnek A képernyős készülékek bűvöletében – Van-e erőnk nemet mondani? címmel tartott foglalkozást. Őt követte Tóth-Merza Katalin, klinikai szakpszichológus A pedagógusok lelki egészségvédelmének lehetősége című előadása.

A felvidéki pedagógusok feltöltődve, új élményekkel és tudással gazdagodva tértek haza a XXV. Komáromi Pedagógiai Napok rendezvénysorozatáról.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .