Angol nyelvtanulás a British Council applikációival

Számos applikáció elérhető már a telefonokra és a táblagépekre, de nehéz megtalálni a szakmailag megfelelőt és megbízhatót. Ezért ebben az írásban a British Council által létrehozott applikációkból szeretnék néhányat bemutatni. A British Council – mint ahogyan azt a weboldaluk kezdőlapja is mutatja –, az Egyesült Királyság nemzetközi szervezete, amely a kulturális kapcsolatokat és az oktatás elősegítését tette meg céljául. Az alább bemutatott alkalmazások nagy része elérhető a Google Play, az Apple és a Windows Phone áruházakban egyaránt, de néhányuk teljes tartalma csak az appon belüli vásárlást követően lesz teljesen elérhető.

LearnEnglish Podcasts

Ez az applikáció 10 különböző témájú sorozatot tartalmaz. Ennek köszönhetően összesen több mint 120 epizód érhető el. Az epizódok hossza 30 perc körül van és mindegyikhez elérhető a szövegátirat, így könnyen tudunk ugrani a szövegben/hanganyagban egyaránt. Amennyiben a hanganyagot túl gyorsnak találnánk, úgy lehetséges, hogy félszeres lassításban hallgassuk meg. A podcast végén egy nyolc kérdésből álló feleletválasztós kérdéssorral tudjuk tesztelni a hallás utáni/szövegértési készségünket.

LearnEnglish Sounds Right

A LearnEnglish Sounds Right segít megtanulni a fonetikai táblázat szimbólumait (IPA), valamit az egyes szimbólumokra kattintva megtanulhatjuk azok kiejtését is. Mindegyik szimbólum jobb felső sarkában levő nyíl előhoz három-három szót, és azon keresztül mutatja be a szó helyes kiejtését, kiemelve az adott hangot.

LearnEnglish Grammar (UK Edition)

Ez a nyelvtantanulást elősegítő applikáció elérhető kezdő, alap-, közép- és haladó szintű felhasználóknak is. Minden szinten, a nehézségi foknak megfelelően, különböző nyelvtani témák érhetők el. Több típusú feladattal találkozhatunk a tanulás során – behelyettesítő, megadott szavak helyes sorrendberakása, szavak felcímkézése bizonyos szempontok alapján, ellentétpárok keresése, vagy akár a drag and drop feladatokkal is. Ha már eleget gyakoroltuk a tananyagot, akkor pedig minden nyelvtancsomaghoz elérhető egy-egy időmérő teszt is. Ennek az applikációnak létezik egy amerikai változata is, amelyet szintén a British Council fejlesztett és ugyanezen az elven működik.

LearnEnglish Audio and Video

Ez az applikáció nagyban hasonlít a LearnEnglish Podcasts applikációra, de ebben átlagosan 3 percesek a videók és a hanganyagok is. Mint ahogy az alkalmazás címe utal rá, itt már videók is elérhető, de a fejlesztők sajnos nem tették az összeset ingyen elérhetővé. Viszont az ingyenesen elérhető 8 hang- és videó anyaghoz itt is tartozik átirat, gyakorlatok, és a hanganyag lassítása is lehetséges.

LearnEnglish GREAT Videos

Ebben az alkalmazásban 24 Nagy-Britanniával kapcsolatos videó található különböző témákban. Tanulhatunk az angol nyelvről és irodalomról, a zenéről, sportról, vásárlási szokásokról, a környezettudatos gondolkodásukról és néhány sikeres vállalkozóról is. A videók rövidek és tömörek. Miután megnéztük őket, itt is tesztelni tudjuk a hallásértésünket és – a szövegátiratnak köszönhetően – az olvasásértésünket is. Ezek az autentikus hanganyagok nagy segítséget nyújtanak a helyes kiejtés elsajátításában.

Johnny Grammar’s Word Challenge

Az idővel versenyt futva oldhatunk meg nyelvtani, szókincsépítő és helyesírási feladatokat kezdő szinttől középszinten át egészen a haladó szintig, miközben mindig más-más témáról tanulhatunk. A kvíz során 60 másodpercünk van megoldani a feladatokat és pontokat gyűjteni. A végén kapunk egy kiértékelést és megtekinthetjük az összes válaszunkat. Ha valamelyik kérdésre rossz választ adtunk, a kiértékelésnél végignézhetjük az adott válaszainkat és a helyes megoldásokat.

LearnEnglish Kids: Playtime

Ez az applikáció kimondottan gyerekek számára készült és több mint 100 dal és történet érhető el benne. Ebben az appban egy vagy hathónapos tagságot választhatunk, de néhány játék, videó elérhető ingyenesen is. A gyerekek különböző feladatokat oldhatnak meg a videók megnézése után. A kiejtés gyakorlását például úgy tudják gyakorolni, hogy miután meghallgatták a narrátort, fel tudják venni a saját hangjukat is és össze tudják hasonlítani az eredetivel. Ez nem csak a kiejtésben segít nekik, hanem abban is, hogy meg merjenek szólalni és aktív használói legyenek a nyelvnek. Mivel a játékok és a tananyagok folyamatosan bővülnek, így a gyermekek mindig felfedeznek valami újat, ami arra biztatja őket, hogy folytassák a tanulást.

A British Council sokrétű applikációi lehetőséget kínálnak minden tanulónak, hogy interaktív módon, a különböző készségeiket fejlesztve haladjanak a kitűzött céljuk felé. Az autentikus anyagok pedig segítenek, hogy minél közelebb kerüljünk az anyanyelvi kiejtés elsajátításához. Ezek az alkalmazások hasznosak lehetnek akár egy felmérő vagy vizsga előtti gyakorláshoz, hiszen azonnali visszajelzést kapunk a megszerzett tudásunkról. Tökéletes lehetőség, hogy tanuljunk vagy a buszon utazva ismételjünk a nyelvtani felmérőre iskola előtt. Különböző munkaformákat alkalmazva a tanórákon is van helye ezeknek az alkalmazásoknak szem előtt tartva a diákok mobileszközein futó operációs rendszert. Hogy izgalmasabbá tegyük az órát, kisebb csoportokat kialakítva pedig még versenyezhetnek is egymással az osztálytársak.

— Kollár Krisztina —


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .