A szlovákiai és magyarországi roma irodalom arcképcsarnoka I. rész

A Katedra szeptemberi számában felvázoltam a roma irodalommal kapcsolatos dilemmákat, nehézségeket, és megkíséreltem a szlovákiai és magyar irodalom színterén elhelyezni az egy- vagy kétnyelven megjelenő roma irodalmat. Jelen írásomban folytatni szeretném a korábban megkezdett gondolatokat, és a szlovákiai és a magyarországi roma szerzőkről szólok. A szlovákiai szerzők pályakezdésére jellemző, hogy műveiket szlovák nyelven adták ki, s a későbbiek során igyekeztek ezeket lefordítani és kiadatni roma nyelven is. Ezek a fordítások már hozzáférhetőek azoknak a magyar iskolába járó roma gyerekeknek és tanároknak, akik beszélik a roma nyelvet.

A szlovákiai roma irodalom képviselői

Dezider Banga (1939)

A szlovákiai roma irodalom legkiemelkedőbb és legtermékenyebb szerzője Dezider Banga, aki roma és szlovák nyelven is alkot. Sokszínű egyéniség, tanár, dramaturg, költő, prózaíró. A szlovákiai romák kulcsfigurája pedagógiai képzésben is részesült, és a Pozsonyi Egyetem Filozófiai Karán szerzett diplomát. Dolgozott középiskolai tanárként, a kassai tévé dramaturgja is volt, ebből kifolyólag lényegesen hozzájárult a romák életének bemutatásához (Djuric, 2004, 58). Banga a roma mesék világában a szegények legnagyobb kincsére talál, amelyet a romák a távoli Indiából hoztak magukkal. Műveiben olyan világot mutat be, amelyben a romák nem voltak kitéve a mindennapi üldöztetésnek, a diszkriminációnak, a gyűlölködésnek, és nem kellett rettegniük a rendőröktől vagy más egyenruhás alakoktól. Ez a világ csak a romák számára létezett, hiszen elég volt a tűz köré ülni, és olyan megismételhetetlen történetek hangzottak el egy-egy bölcs roma mesélő szájából, amelyek minden hallgatót elragadtattak – a legfiatalabbtól a legidősebbig (Hlebová, 2007, 70). A gazdag irodalmi munkásságából kiemelendő a roma kérdést más, az általánostól eltérő perspektívából megközelítő verseskötete, a Pieseň nad vetrom (Ének a szélről, 1964) című (Andruška Péter szerint ez a legjobb eddigi roma verseskötet), majd 1969-ben jelent meg a Čierny vlas (Fekete haj) című novelláskötete. Banga roma népmeséket is gyűjtött és adott ki, ilyenek például: Magnólie zhasínajú (A magnóliák elhervadnak, 1989), Rozhovory s nocou (Párbeszédek az éjszakával, 1970), Záružlie a lekno (Gólyahír és vízirózsa, 1967). Banga a szlovák és roma nyelvű novellaantológia, a Paramisa (Történet, 1992) szerkesztője, amelyben Ján Berky-Ľuborecký, Elena Lacková, József Ravasz, Milena Hübschmannová és mások meséi szerepelnek. Ugyanebben az évben került kiadásra a roma versantológia, Verše z vrbiny (Sorok a ciherből, 1992) címmel, melynek szerzői többek közt Elena Lacková, Daniela Hívešová-Šilanová, lengyel roma írónő B. Wajs Papusza és mások (Facuna– Lužica, 2017: 93–94).

Elena Lacková (1921–2003)

A legidősebb roma írónő, a holocaust túlélője, Elena Lacková, a prágai Károly Egyetemen tanult szociológiát. 1946-ban kezdett el írást és olvasást tanítani roma gyerekeknek. Szociológusi és újságírói munkásságának köszönhetően számos tanulmánya jelent meg a romák életéről, kultúrájáról, társadalmi helyzetéről, mindezek mellett a próza és a líra területén írta be magát az irodalomba (Rajko, 2004, 57). Meséskötetét Romane Paramisa (Roma mesék, 1992) címen adta ki, melyet eredetileg szlovák nyelven írt, majd később tükörfordítással több roma dialektusba is átültették. Így a könyv később kétnyelvűen került kiadásra. Eva Davidová az írónőt a szlovák Božena Nemcová írónőhöz hasonlítja, hiszen mindketten javították az eredeti népmeséket, és ültették át mai formájukba. Úgy változtatták meg a történeteket, hogy megtartsák a mesei motívumokat és az üzenetet, a mondanivalót. A Lángoló cigánytábor című darabbal indult az írónő karrierje, ezt 1946-ban egy roma ifjúsági csoporttal tanulták be és adták elő. Több drámát is írt a kassai roma Romathan Színház részére. Elena Lacková az egyik első kiemelkedő egyéniség, aki a roma kultúrát aktívan terjesztette a többségi társadalmi környezetben. Ő volt az első roma nő, aki sikeresen fejezte be egyetemi tanulmányait. A Szerencsés csillagzat alatt születtem (1997) című önéletrajzi művét több nyelvre is lefordították (cseh, francia, angol és magyar nyelvre). Halálát követően, 2005-ben háborús történeteit is kiadták A holtak nem térnek vissza címen (O mule na aven pale) (Facuna– Lužica, 2017, 93–94). Lacková szomorúan konstatálja az életrajzi művében, hogy sajnálatos módon a roma mesék háttérbe szorultak, mivel a faluban volt egy mozi, amely kiszorítottak az addigi roma mesék szerepét (Lacková, 1997, 76).

Ján Berky-Ľuborecký (1940–2004)

Ján Berky-Ľuborecký a roma gyermekirodalom egy másik jelentős szerzője. Meséskötetei többek közt az Álom a boldogságról (1994) és a Dezsovinák (1995), ezek a mesék egy tiszta, őszinte romaság, roma identitás megtestesítői, amelyekben a roma közösséget ősi formájában mutatja be az olvasónak, a természettel, a pozitív roma bölcsességgel és a közösségen belüli és kívüli emberi tulajdonságokkal és kapcsolatokkal egyetemben. A gyerekeknek szánt költemények és mesék olyan folyóiratokban jelentek meg, mint például a Hajnalcsillag (Zornička) és a Napocska (Slniečko). 2000-ben adta ki a Roma nyelv tankönyvét és a Roma-Szlovák, Szlovák-roma szótár társszerzője is (Banga, 1992, 258).

Ravasz József (1949)

Ravasz József író, költő, szerkesztő és romológus három nyelven írja műveit: roma, szlovák és magyar nyelven. Irodalmi tanára Dezider Banga volt. Ravasz a Roma elnevezésű magazin társalapítója és számos roma mese szerzője. A legismertebb meséskötetei a Szívházikó (Domček v srdci, 1973) és a Mesegaléria (Galéria rozprávok/Galeria paramisen). A versgyűjteményei közül jelentős az Idegen kézműves (1990) című kötet és a Cigányország (Romano Them, Rómsko, 2005) című fabulagyűjteménye. 2004-ben alapította meg a dunaszerdahelyi Romológiai Kutató és Módszertani Intézetet (Tóthová, 2018, 164–172).

Daniela Hívešová-Šilanová (1952–2008)

A legjelentősebb költőnő ugyan nem roma származású, viszont egész munkásságát a romáknak szentelte. 1986-ban debütált az Olinka meséi című, gyerekeknek szánt rádiójátékával, 1989-ben pedig a Cigány nyár (Cigánske leto) versgyűjteményét adta ki. 1993-ban a Roma fiúk és lányok című gyerekversgyűjteménye, 1996-ban pedig a Vtáčatko / Koráločka / Čirikloro / Mirikloro roma gyerekeknek szánt történetei jelentek meg, amelyek azt a célt szolgálják, hogy emeljék a fiatal olvasók önbizalmát. Az írónő a kassai Romathan Színház társalapítója is (Facuna– Lužica, 2017, 93–95). Alapvetően három életem volt: egy magán, egy irodalmi (amely már feledésbe merült) és roma” – nyilatkozta a faji előítélet, a diszkrimináció és az igazságtalanság ellen harcoló fáradhatatlan harcos (Ikrényiová, 2017, web1).

Tóth Gizella


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .