A füleki Tomolya Róbert az év tíz legjobb tanára között

A Füleki Gimnázium matematika-informatika tanára, Tomolya Róbert is bekerült az idei Szlovákia Pedagógusa (Učiteľ Slovenska) címért folytatott verseny 10 döntőse közé. A nívós megmérettetésbe egy kassai kollégája nevezte be a füleki pedagógust.  

Tomolya Róbert neve a tehetséggondozás kapcsán gyakran fölmerül. Áldozatos munkájáért az utóbbi években sorra kapta az elismeréseket. 2015-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének díját vehette át a tehetségek felkarolásáért, 2016-ban az oktatás területén kifejtett eredményes munkájáért Fülek Város Comenius Emlékplakettel tüntette ki, tavaly pedig elnyerte a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének Bonis Bona díját, valamint Fülek Város Díját. A Szlovákia Pedagógusa címre való jelölés mégis meglepetésként érte és hatalmas megtiszteltetésnek tartja.

Tomolya Róbert tanulmányai befejezése óta a Füleki Gimnázium matematika és informatika szakos pedagógusa, a tantestület meghatározó, tapasztalt és elkötelezett egyénisége.

Diákéveiben számos matematika versenyen vett részt, tanárként pedig már diákjait készíti fel különféle megmérettetésekre, és maga is szervez versenyeket. Hogy csak néhányat említsünk, legyen az a Természettudományi Triatlon, az Algoritmánia avagy az Infoprog, amely immár harmadik évtizedét éli.

Elmondása szerint mindig is erre a pályára készült. Bár volt, hogy az élet válaszút elé állította, mégis kitartott eredeti elhatározása mellett. És jól döntött, hiszen munkájára nem csupán hivatásként, de hobbiként is tekint. Imádja azt, amit csinál, s hogy lépést tartson a fejlődéssel, folyamatosan képezi magát.Mindig elmondom, hogy a matematika száz évente, de az informatika száz naponta változik. Egy informatikusnak mindig naprakésznek kell lennie, s gyorsan tudnia kell váltani. A matematikában viszont az a nagy kihívás, hogy a régi tananyagot is át tudjuk adni a fiataloknak. Ez csak új módszerekkel lehetséges, melyek kialakítása a mi feladatunk“ – vallja.

Hitvallása: minden diákban ott lapul a zsenialitás, csak meg kell találni!

Az oktató-nevelő munka mellett számos közéleti, helyi, illetve nemzetközi szintű tevékenység részese. A civil szférában is tevékeny, legyen ez a Regio Philek polgári társulás, avagy az e-Talentum, a tehetségpont, amely által tehetségeket keres és karol fel. Alapítója volt a Talentum-díjnak, amelyet minden évben a gimnázium legsikeresebb diákjainak adnak át.

Szvorák Emese


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .