Kreatív selyések a reformkorban

Képzeljük el, hogy Barabás Miklós látogatást tesz Nagycenken, a híres Széchenyi Istvánnál, vagy hogyan bábáskodnak a gyermeknevelés és a nőnevelés elindulásán Brunszvik Teréz és Teleki Blanka grófnők! Esetleg hidat is építhetnénk, de ezt az ötletet nemrég valósították meg Komáromban, talán nem lenne akkora hír, tehát inkább ne láncoljuk magunkat ehhez az ötlethez.

Ilyen és sok más ötlet jár-kel a világháló résein kilenc település kilenc selyés diákja között, akik a távoktatás mellett a kreatívkodást is kipróbálják, hogy az információkat közvetítő múholdak se unatkozzanak. Természetesen, ennek is egy vetélkedő az apropója, az Esterházy Magánalapítvány immár egész Kárpát-medencét összefogó Estöri versenye, amelynek célja, hogy a diákok alkotva tanuljanak, hogy belecsöppenjenek az egyes korokba, szerkesszenek lapot, írjanak kis jelenetet a megadott korszakból. Kilenc diákunk idén a reformkorba látogat el, és az első akadályon már túl is vannak – a közös munkát a jelenlegi helyzet egyetlen országban sem könnyíti meg, de ez is egy jó próbatétele a csapatmunkának. Az első fordulóban nagy örömünkre mindhárom csapatunk 85% felett teljesített, ami kényelmes továbbjutást biztosított a következő körbe. Mivel a reformkorral mint tananyaggal még nem találkoztak az órákon, méltán érzik magukénak a sikert a felkészítő tanárok is, akik online-tesztekkel bombázták távol lévő versenyzőiket.

Ennek a sikernek köszönhetően Homolya András, Klenkó Ádám Morvai Gergő, Szalai Adrián, Tóth Ákos, Varga Csenge, Molnár Vivien, Nátek Panna, Kováč Noémi – vagyis a „kreatív kilenc“ – tovább gondolkodhat, milyen reformkori lapot szerkesszen, milyen hírekkel szórakoztassa reménybeli olvasóközönségét. Munkájuk gyümölcseit szeretnénk szintén megmutatni, kíváncsian várjuk, milyen lapszerkesztők és újságírók, tudósítók szunnyadnak bennük.

Elek József, Vajányi Orsolya, felkészítő tanárok


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .