Egy nem megvalósult szalagavató osztályfőnöki köszöntője…

…a Selye János Gimnázium IV.A osztályának 2020. december 12-én – kicsit másként!

Az utolsó, nem is oly rég készült fotónk akár illusztráció is lehetne egy történelemkönyvben „2020-ról diákszemmel” címmel! Mert minden benne van! Hiányos osztálylétszám, távolságtartás, amivel nehéz kibékülni, bizonytalanság és kételyek: lehet még rosszabb? Ugyanakkor a gyermeki humor és önfeledtség, ami nemcsak a fiatal kor sajátossága!

Kedves Diákjaim! Ezeknek az óráknak, perceknek másról kellene szólniuk! Igen, tudom! Izgatottságé, készülődésé, a várakozásé kellene lenniük! Én is ezt érezném, de érdekes módon ezt is érzem most, ebben a helyzetben is! Megmagyarázhatatlan, de így van!

Per aspera ad Astra! Megpróbáltatásokon át a csillagokig! – int egy régi bölcsesség! És én hiszek benne! Kell! Muszáj hinni! Mert – és ez most fájni fog kicsit – ez a nap is elmúlt volna, ugyanúgy, mint a többi! Tudom, ott állni, átélni a zöld szalag kitűzését, az egyik legmaradandóbb emlék az ember életében! Mégis, amit belül rejt ez a nap, az a lényeges, s az előtted álló álmaid a fontosak, hiszen azok kísérnek majd végig az Utadon, itt a Földön!

És miután a Zöld Szalagot kitűzném, talán így folytatnám: Gyerekek! Kívánom, hogy mindig tudjatok örülni a szépnek, rajongani a jóért, lelkesedni az igazságért! Tévedéseteket mindig lássátok be, abból tanuljatok!

Fejlesszétek ízléseteket, teremtsetek kulturáltságot a környezetetekben!

Soha ne oda álljatok, ahova a kedvetek tartja, hanem ahol szükség van Rátok! Hogy mindig alázattal viseljétek, amit a sors rátok mér, de sose felejtsétek, hogy tovább kell mennetek! Hogy sokszor nem elég a megelégedés kényelme, néha kell a józan elégedetlenség is, hogy fejlődjön a világ! És igen! Széchenyi örökérvényű szavait is idézném: „Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzetet hordoz a szívében!”

És ha mindent összegezve – most csak képzeletben – feltűztem a szalagot, megkérdezném: Mondd, hol és mikor szerettél, szeretnél élni? Félnék a válaszotoktól, igen félnék, mit mondotok majd épp erre a kérdésre, ezekben a nehéz időkben! És talán ki sem kellene mondanotok, elég lenne, ha ezt látnám a szemetekben: „Tanárnő! Most! 2020-ban, és itt, ahol magyarul szólítanak, s magyarul szólhatok másokhoz!”

Annyi mindenre akartalak még Benneteket megtanítani! Hiányzott, hiányzik az idő! Sok együtt eltöltött nap, hét, hónap…

De ezért az egyetlen mondatért, tudom, azt érezném, hogy megérte!

PaedDr. Farkas Adriana, a Selye János Gimnázium tanára


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .