Haláltematika a mesékben

A félelem érzése végigkíséri az embert az élete során, és a képzeletébe is betör – nem véletlen, hogy a meseirodalomban is folyton visszatérő témaként találhatunk rá. Ismerünk olyan meséket, melyek az élet határait is túllépik: számos mesében a halál figurájának megjelenéséről, a halál témájáról olvashatunk. Az élet és halál összetartozásának kérdése az embert már ősidők óta foglalkoztatja, ez a témakör az emberi lét egyik legalapvetőbb kérdését tükrözi. A mese időszerkezetét vizsgálva a halállal foglalkozó mesék két típusát különböztethetjük meg:

  1. A halál elkerülhetőségével foglalkozó mesék: ennél a típusnál gyakran találkozhatunk tréfás elbeszélésekkel, melyek azt mutatják be, hogy az egyszerű ember miképp próbál túljárni a gonosz, a „Halál” eszén.
  2. A „másik birodalomba” való eljutásról szóló történetek: ez a típus az elsővel szoros kapcsolatban van. Itt a cselekmény a „másik birodalomba” való eljutásról szól. Ebben az esetben a „másik birodalomba” való belépés nem feltételezi szükségszerűen az élet végét. Megfigyelhető, hogy az e világból történő kilépés az itt maradók számára csak befejezett tényként értékelhető. A mese hallgatósága nyomon követheti a hős kalandjait, veszélyeket, amely állandón fenyegetik őt. A mese hallgatói és a mese hőse együtt lépik át a mese határait, ahol a hős találkozik az ismeretlennel, a számára idegen világgal. Ez a határátlépés egyben az élet kockáztatása is. Számára az e világra való visszatérés a mese feladatainak egyik legnehezebbike. (Biczó, 2006, 27–28)

A határok átlépésével a mese azt tanítja a gyermekolvasók számára, hogy önálló és független életet alakítson ki. Ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, ki kell lépnünk a komfortzónánkból és határokat kell átlépnünk (Bettelheim,1985, 19). A mese világa úgy ábrázolja az élet és a halál közti határokat, hogy azokat eltörli: ennek az egyik ábrázolási módja, hogy a holtak és az élők egyszerre lehetnek jelen mind a földön, mind pedig a szellemek világában. A mese világában megfigyelhető, hogy nagyon gyakran a halál konkrét formában, megszemélyesítve jeleníti meg. A mese hőse találkozhat, beszélhet és megismerheti a halált. A hős az ellenfele legyőzésével egyidejűleg legyőzheti a halállal szembeni félelmét is. A mese világa lehetőséget ad arra, hogy a hős az élőhalottakkal, a már meghalt élőkkel és a halottakkal egyaránt kapcsolatot alakíthasson ki. Honti János szavait idézve a mese nem tartja véglegesnek a halált, ezért sem megrendítőnek, sem borzalmasnak nem ábrázolja azt, inkább az énre irányuló fenyegetést nyomatékosítja.

A mese nem számol be például a haldokló és a holttest látványáról, kerüli a sokkoló hatású halál ábrázolását. A halál ezen megnyilvánulásait elhallgatja, és nagyobb hangsúlyt fektet a halállal kapcsolatos félelmek és szorongások ábrázolására (Boldizsár, 1997, 155).

A mesevilág halálfelfogása felhívja a figyelmünket arra, hogy az élet értéke véges voltában gyökerezik, és az ember nem tehet semmit a halál (Halál) ellen. A mese keretein belül az élet és a halál szükségszerűen feltételezik egymást. Borges szerint ez az összetartozás a halhatatlanságba vetett hit egyik alapja. A mese világa a halált tényként kezeli, ennek ellenére idegen számára a félelem érzete. A mese világában a halál gyakran antropomorfizált alakban jelenik meg, amely által a halálra nem jellemző tulajdonságokkal ruházzák fel. Az ilyen tulajdonságok közé tartozik többek között a könyörületesség, az igazságosság vagy akár a morális érzékenység. A kortárs irodalom által közvetített halálfelfogás számára a halál ezen ábrázolása meglepő (Biczó, 2006,28-29).

A mesékben a halál különféle megjelenési formáival találkozhatunk, de a halálelemek formái is igen változatosak. A leggyakoribb elhalálozási forma a feldarabolás, felnégyelés, felnyársalás, megégetés, fejlevágás, kettészelés, megfőzés, megevés, lóról való levetés, lelövés, leszúrás, akasztás; de nem ritka a kádban lesózva heverő tetemek és a halomba rakott fejek motívuma sem. A mesékben halált okozó tárgyak is megjelennek, ilyen például a tű, tüske, szálka, ezek a bőr alá szúrható tárgyak közé tartoznak, de valójában halált okozó tárgy bármi lehet. ú

Ezek a tárgyak nem csak halált okozhatnak, hanem tetszhalott állapotba is juttathatják az áldozatot. Csipkerózsikát egy orsó szúrja meg, amely miatt száz évre elalszik és csak a herceg által nyerhet feloldozást. Hófehérke és a hét törpe történetében a halált okozó tárgy egy mérgezett alma formájában jeleik meg.

A mesékben gyakoriak a gyilkosságok vagy a gyilkossági kísérletek megjelenítése, de egyes mesékben még a kannibalizmus is előfordulhat, ilyen például a Jancsi és Juliska története. A mesékben gyakori az olyan gyilkosságok ábrázolása, melyben szülők vagy házastársak törnek egymás életére, lánygyilkosok a szeretőikére, ám a sárkányölő hősök is gyilkosoknak tekinthetőek. A mesei gyilkosságok soha nem maradnak rejtve, és a gyilkosok minden esetben megbűnhődnek a tetteikért. A történetek végén a gyilkosokat más és más formában, de felfedik (Boldizsár, 1997, 160).

A halállal ellentétben a mesékben a gyász ritkán jelenik meg a mesékben. A holtakat nem gyászolják, vagy ha mégis, akkor csak kis ideig. A mesékben az sem okoz meglepetést a hősök számára, ha már egy elhunyt szereplő visszatér. Ezek a visszatérő szereplők nem tűnnek halottnak, igenis élőnek néznek ki.

„Haláli szereplők” és motívumok a tündérmesékben

A halál motívumát tartalmazó tündérmesék világa többnyire rejtve marad a gyerekek előtt (kivéve az ostoba ördögről szóló tündérmeséket) – ezek a történetek őrzik a mesék azon ősi sajátosságát, hogy elsősorban felnőtteknek szólnak. A tündérmesékben előforduló halálmotívumok:

Az élet és halál vize

Ez a típus mitikus meseelemként jelenik meg a népmesékben. Legelterjedtebb megjelenési formája a halhatatlanságra vágyó királyfi, az élet fiatalító vize típusú mesék, de megjelenhet az aranyhajú ikrek vagy az égig érő fa mesék változataiban is. Ha az élet és halál vizét rendeltetésének megfelelően használják, vagyis a holtat befecskendezik vele, akkor a halott szebb formában támad fel, mint éltében volt, az öreg pedig megfiatalodik. Ez élet és halál vize élőre cseppenve halált okoz.

Az élet és halál vize mellett ismert motívumként jelenik meg az élő-haló fű, amely szintén a holtak feltámasztására szolgál. Ezt a füvet a levágott fejű sárkányölő vitéz feltámasztására használják a hálás állatok. A feltámasztó füvet egy kígyótól veszik el (Ortutay, 1979, 666).

A halhatatlanságra vágyó királyfi

A halhatatlanságra vágyó királyfi a tündérmesék hőse, aki olyan ország után kutat, melyben a halálnak nincs hatalma. A mese hőse elindul vándorútjára, hosszú útja végén elér a halhatatlanság királynéjának birodalmába, ahol feleségül veszi a királynét. Ám idővel hazavágyik, ami elindítja az újabb bonyodalmak sorát – meg kell küzdenie a halállal (Ortutay, 1979, 419).

Ebben a típusú mesében babonás történetek elmeit lehet felfedezni. A babonás néphit a halhatatlansággal határos hosszú életet átokként ábrázolja. Ez a felfogás a néphit reális világlátását tükrözi. Honti János Az ismeretlen népmese című írásában megfogalmazta, hogy a népi világ a való élethez és annak szükségleteihez tapad. A néphitben kifejezendő tartalmaknak az a céljuk, hogy „biztosítsák a reális életet minden kívülről jövő, természetfeletti és természetellenes behatás ellen” (Honti, 1962, 23). A néphit szerint ami természetellenes, az átkos is lehet, még ha az örök ifjúságról vagy az örök életről is van szó (Honti, 1962, 23).

A hálás halott

A tündérmesékben kétféle halott jelenik meg: az első az életre kelt holtak, a második pedig az alkalmanként visszatérő holtak. Az alkalmanként visszatérő halottak nem halottak, csak átmeneti időt töltenek el az élők világában. Az e világban töltött idő alatt kapcsolatot alakítanak ki az élőkkel, nagyon gyakran segítenek nekik. Igazságot szolgáltatnak, vagy akár büntethetik is az élőket (Boldozsár, 1997, 164).

A hálás halott alakja természetfeletti segítőtársként szerepel a mesékben. A hőssel szembeni háláját fejezi ki, mert eltemette, kifizette az adósságát, vagy más formában segített rajta (Ortutay, 1979, 419). A hálás halott, mikor segítőtársnak szegődik valakihez, feltételt is szab. A hálás halott segít, de minden nyereségnek a felét meg kell osztani vele.

A hálás halott motívumával több mesében is találkozhatunk. A halott gulyás és az obsitos című mesében a hálás halott azon típusával találkozhatunk, amely azért jár vissza az élők világába, mert nem temették el megfelelően, miután talált valakit, aki őt megfelelően eltemeti, végső nyugalomra térhet (Boldizsár, 1997, 164–165).

A halálmadár

A kuvik egy azok közül motívumok közül, amely a halál előjeleként, rossz hír hírnökeként jelenik meg a néphagyományban. A madár hangja általánosan elfogadott hit szerint szerencsétlenséget von maga után. A kuvik madár legelterjedtebb táji elnevezése a halálmadár vagy halálbagoly.

A néphit szerint a sorscsapás abban a házban fog történni, amelyre ez a madár rászáll. A kuvik halált hoz a házban lakó betegre vagy családtagra, vagy máshol lakó közeli rokonra. Ismerünk olyan hiedelmeket, ahol három kuvikolás jelenti a halált. A halálmadár nem csak halált, de balszerencsét is hozhat. Ismert az a babona is, miszerint aki nappal halálmadarat lát, vissza kell térnie az útjáról, mert balszerencse fogja kísérni. A halálmadár az emberek álmában is megjelenhet. Szintén balszerencsét és halált jelent.

A halálpillangó megjelenése is a halál előjelének tekinthető (Ortutay, 1979, 418).

Az antropomorfizált halál alakja a mesében

A népmesékben többnyire antropomorfizáltan jelenik meg a Halál, és különböző alakokat ölt magára:

  1. Halálkoma: Ő a „legbarátságosabb” megjelenési formája a Halálnak, többnyire a szegény ember keresztszülőjeként szerepel a legkisebb gyermek számára. A magyar néphagyományban többféle változata van ennek a mesetípusnak. A szegény ember más és más indíttatásból keresi fel a Halált. Az egyik variációban azért kéri fel a Halált komájának, mert sok gyereke van, és a faluban már senki sem akarja elvállalni a komaságot. A másik változatban azért lesz a Halál a komája, mert igazságosabbnak tarja őt, mint az Istent vagy az ördögöt. A halál olyan képességgel ruházza fel a keresztfiát vagy a komáját, amely segítségével a beteg ágyánál meg tudja mondani, hogy a beteg gyógyítható-e vagy sem, ez a képesség pedig sikeressé változtatja a főhőst, akinek végül túl kell járnia a Halál eszén (pl.  megfordítja az ágyat, amikor a beteg lábánál áll). A halálkoma típusú mese több változatban is ismert az egész magyar nyelvterületen, például A cigány és a halálkoma című mese (Ortutay, 1979, 417-418).
  2. A lábat mosató halál: ezt a típusú antropomorfizált halát a halálkomával ellentétben nem lehet a segítőkész jelzővel illetni, mivel az élő személy becserkészése, megszerzése a célja – valamilyen furfanggal ráveszi a főhőst, hogy mossa meg a lábát, és a lábmosás rituáléját követően bekapja a mesehőst (Boldizsár, 1997, 156).
  3. A halott vőlegény: ezzel a típusú halállal nehéz elbánni, mert őt maga a menyasszony idézi meg – pl. a menyasszony a temetőből szerzett koponyából készít főzetet, amellyel megidézi a halottat. A vőlegény megjelenik, és elhívja a lányt abba az országba, ahol ő lakik, a lány igent mond. Hosszú utat tesznek meg, ám a lány csak a nyitott sírhoz és nyitott fedelű koporsóhoz érve tudatosítja, hogy a vőlegénye a másvilágról jött el érte, és csak a hajnal érkezésének köszönhetően sikerül megmenekülnie a halál elől. A halott vőlegény típusú történetek a középkori történetekben is jelen voltak, erről olvashatunk a Lenore című balladában is (Boldizsár, 1997, 158).
  4. Az ördög-szerető: ebben a mesetípusban a lány egy vőlegényt kíván magának. A lány kérése beteljesedik, találkozik az ördöggel. A lány gyanakodni kezd a szeretőjére, ezért követi őt. Tanácsot kér valamelyik rokonától (többnyire a keresztanyjától), aki azt mondja, amikor meglátogatja őt az ördög, ne engedje be. Erre az ördög fenyegetni kezdi őt, majd fokozatosan magával viszi a lány családtagjait. Végül a lányt is el akarja ragadni, de ő halálában is kijátssza az ördögöt – a sírján egy gyönyörű virág nő, amelyet egy arra járó királyfi hazavisz. Éjszakánkét a lány átváltozik. Végül a királyfi leleplezi őt, a lány pedig visszanyeri az életét (Boldizsár, 1997, 158).
  5. A halál hírnökei: ebben a típusú mesében a Halál előre jelzi a jöttét, de az emberek nem ismerik fel időben ezeket a jeleket, ez okozza a mese bonyodalmát. Az ember előre megegyezik a Halállal, hogy majd előre jelzi jöttét. A Halál azt állítja, hogy ő intelmezte a hőst, különféle betegségeket, veszedelmeket, romlást bocsátott rá. A hős viszont nem értelmezte ezeket a jeleket, és nem készült fel a Halállal való találkozásra.

Ismerünk olyan történeteket is, ahol a halál bekövetkeztét kell bizonyítani. Ezekben a történetekben bizonyítékot kell felmutatni arról, hogy az áldozat valóban elhunyt. A halott valamelyik testrésze szolgál a halál bizonyítékául, például a sárkány kivágott nyelve, továbbá valamilyen levágott testrésze a jel.

Ehhez a típusú meséhez sorolható Hófehérke és a hét törpe története, ahol a gonosz mostoha a lány szívét követeli bizonyítékul a vadásztól (Boldizsár, 1997, 158–159).

  • A sírból kijáró elhagyott szerető: az elhagyott szerető a túlvilági inasaival keresteti a legényt, aki elhagyta őt. A legény háromszor megy ki a temetőbe a lány sírjához, a harmadik nap kérdőre vonja lányt, hogy miért nem hagyja és nyugszik békében. A lány, még egyszer utoljára, meg akarja fogni a legény kezét. A fiú a keze helyett a kardját nyújtja a lánynak, amivel megsebzi. A megsebzett kézzel a lány nem tudja a legényt magával ragadni a sírba (Boldizsár, 1997, 166).
  • A tetszhalottak és élőhalottak: A mesék ezen típusának nem az a célja, hogy a halálfélelmet és az ebből fakadó szorongásokat enyhítse vagy csökkentse, hanem az, hogy szembesítse az olvasót a halál rémisztő, félelmetes voltával. Arra tanítják az olvasót, hogy a megváltó halált is ki kell érdemelni, mivel nem biztos, hogy halálunk után rögtön örök nyugodalmat nyerünk.

A mesék különbséget tesznek a tetszhalott és az élőholtak között. A Hófehérke és a hét törpe, valamint A három táltos varjú című mesében ártatlan tetszhalottakkal találkozhatunk, akikben gyönyörködni lehet. Ezzel szemben az élőhalottak veszélyesek lehetnek. Az elkárhozott királykisasszony történetében megfigyelhető, hogy az élőholtak milyen veszedelmeket jelentenek az élők számára. A királykisasszonyt egy üvegkoporsóba helyezik, amit minden éjjel katonák őriznek. Minden éjjel a szörnyeteggé változott királykisasszony előbújik koporsójából és a katonák életére tör. A századik katonával nem tud elbánni. Éjfélkor a királykisasszony kimászik a koporsójából a katona a helyére fekszik. A lány hiába kérleli a katonát, ő nem jön ki onnan. A királykisasszony nem tud visszafeküdni a koporsójába, emiatt nem tud visszatérni a holtak közé. Mivel az élők között ragad, megváltódik és megnyugvásra lel (Boldizsár, 1997, 172–174).

Az irodalmi mesék és meseregények halálképe

A meseregények halálképe nagyban különbözik a varázsmesékétől. Ahogy azt már fentebb említtettem, a varázsmesék másképp dolgozzák fel a halál és halott motívumának megjelenését: míg a varázsmesék az élet velejárójaként, az élet természetes részeként gondolnak rá, a legtöbb irodalmi mesetípus nem vesz tudomást róla, tabusítják a gyermekirodalomban a halál témáját.

Egyes meseírók, hogy elkerüljék a halál motívumának konkrét megjelenítését a meséikben, a mesehőseiket örök életűnek próbálják ábrázolni. A történeteiket csupán hosszabb vagy rövidebb életszakaszokba helyezve írják le. Leggyakrabban a gyerekkort választják a történetek idejének, és ez az időszak képezi a mesék fő tárgyát is. A gyermeki lét hétköznapi csínytevéseinek a történetekbe való beemelésekor a valódi problémákat kiszoríthatják a történetekből. A letagadott halál több etikai kérdést vonhat maga után. A képzeletbeli meselények világa azt az érzést keltheti az olvasóban, hogy „létezik valamiféle ideális hely és ideális állapot, ahol és amelyben semmi jónak nincs vége, és ahol lehetséges örökké csak ‚ját­szani”: az élők éppoly elnyűhetetlenek és elkoptathatatlanok, mint a bábuik“ (Boldizsár, 1997, 176). Ez a nézőpont azt sugallhatja, hogy az élet és a körülöttünk lévő világ meghosszabbítható, és mi nem csupán résztvevői, de rendezői is lehetünk ennek a világnak.

Az olyan típusú irodalmi mesék és meseregények, melyek megtartják a varázsmesék bölcsességét és üzenetét, beszélnek a halálról, de ezek más eszközöket használnak a téma megjelenítésére.

Az irodalmi mesetípusok halálalakja szeret filozofálni, megmagyarázza saját létezésének okát. (Boldizsár, 1997, 177) Andersen meséiben például a halál megszemélyesített formában jelenik meg, aki fenyeget és büntet. Az ő mesevilágában nemcsak a felnőttek vagy a gyerekek halhatnak meg, hanem a tárgyak is, amelyek hasonlóan éreznek, mint az emberek (Boldizsár, 1997, 177). Oscar Wilde meséi új tulajdonságokkal ruházzák fel a halált. A népmesékben megjelenő igazságos halál helyett megjelenik nála az értelmetlen halál, az önfeláldozó, a kegyetlen és a megrendítő halál is (Boldizsár,1997, 178).

Andersen és Oscar Wilde meséi éppen a halál témáinak feldolgozása miatt a szomorú mese típusába tartoznak (Petres Csizmadia, 2014), melyekben a halálesztétika elve dominál, és a mesei igazságszolgáltatás átkerül a túlvilágra. „Szomorú meseregényekről“ azonban nem tárgyal a szakirodalom, holott a kortárs gyermekirodalomban szinte tendenciaként bukkan fel a halál motívuma. Példaként három kortárs magyar meseregényt említek, melyekben fontos szerephez jut a halál és az elmúlás motívuma: Péterfy Gergely Misikönyvét(Péterfy, 2005), Lakatos István Dobozvárosát(Lakatos, 2011)és Nádori Lídia Sárkány a lépcsőházban (Nádori, 2008) című meseregényét. Mindhárom mű más és más mesei elemek felhasználásával hívják fel az olvasó figyelmét a napjainkban megjelenő, nemcsak társadalmi jellegű problémákra.

A halál és elmúlás motívuma három kortárs magyar meseregényben

A kiemelt művekben kulcsfontosságú szerepet tölt be a szülők elvesztése. Mindhárom történetben a harmónia megtörését a szülők elvesztése vagy kicserélése okozza. A Misikönyvben (Péterfy, 2005) és a Sárkány a lépcsőházban (Nádori, 2008) című művekben a szülők fizikailag is eltűnnek, kilépnek a főhősök életéből, a Dobozvárosban (Lakatos, 2011) a szülők pszichikai eltűnésről olvashatunk. A szülők eltűnése vagy kicserélése fontos motívuma a gyermekirodalmi műveknek. Gyakran a történeteknek az a tétje, hogy a szülőket visszaszerezze a gyerek. Amíg a népmesében a párkeresés motiválja a főszereplőt, a szerelem megtalálása lendíti előre a cselekményt, addig az irodalmi mesében, meseregényben a szülő-gyermek harmonikus viszonyát akarja a szöveg megőrizni. A meseregény műfaja tehát számol a befogadók életkorával, a befogadók életkori sajátosságaiból adódó életfelfogással – az ő életük középpontját a szülők képezik, még nem gondolnak párkeresésre. A valódi szülők hiánya megbont minden rendet – ezért is megdöbbentő az elemzett művek kezdése, a családi idilli felbontása.

Mindhárom mű nagy hangsúlyt fektet az idő múlásának megjelenítésére. Ahogy az idő múlik, úgy halványodik egyre a főszereplők emlékezete is. A történetek az idő múlásán keresztül hívják fel a figyelmünket a elmúlás és felejtés problematikájára.

A főhősökben lezajló lelki folyamatokra a szülők hiánya mellett az igazság kimondása is nagy hatással bír. Mindhárom főhős esetében részben az igazság kimondása idézi elő a belső változásokat. Misi a saját önzőségére, a benne rejlő gonoszság erejére figyel fel. A Dobozváros főhőse, Zalán számára az igazsággal való szembesülést az a pillanat jelenti, amikor tudatosul benne, hogy az igazi szüleit kicserélték és neki ez fel sem tűnt. A Sárkány a lépcsőházban főszereplője, Jancsi akkor szembesül a saját tetteinek súlyával, amikor csak magára gondolva hisztizik az édesanyjának. Jancsi történetében az apa nem csak ideiglenesen tűnik el. Neki meg kell tanulnia az édesapja nélkül élni, és bele kell törődnie abba, hogy a családján belül megtört rend már nem állítható helyre.

A főhősök mindhárom meseregényben szembesülnek és valamilyen formában találkoznak a halállal.

Az első két meseregényben (Péterfy Gergely: Misikönyv, Lakatos István: Dobozváros) az elbeszélő az irracionális világba való bekerüléssel, a kitalált lények sorsán keresztül világít rá ezen problematika jelenlétére és fontosságára. A Sárkány a lépcsőházban című történet nagyban különbözik az első két történet cselekményszövésétől. Jancsi nem lép be egy irracionálisnak tűnő világba, s ezáltal nem lépi át mese határait. A mese cselekménytere a kisfiú mikrovilágában marad, amely nagyon közel áll a reális világhoz. A halált és az elmúlást a családtagjai, tehát valós személyek elhalálozásával jeleníti meg az elbeszélő.

Megfigyelhető, hogy a történeteknek nincs abszolút vesztesük. A történetek a főhősök megpróbáltatásain keresztül néznek szembe a halállal és az elmúlással, amely által ők erősebb jellemmé válnak. Az elemzett művekben tehát hiába jelenik meg domináns módon a halál motívuma, a mesei eukatasztrófa értelmében mindig feloldást kapunk a mesezárlatban. A meseregény műfaja azonban már nem „ártatlan műfaj”, tovább lép az irodalmi mesék (többnyire) pozitív világképén. A gyermekolvasók így indulnak el a kétpólusú, fekete-fehér ábrázolást közvetítő szövegtípusok irányából a különböző színeket és árnyalatokat felmutató szövegek felé.

Lőrincz Evelyn

Az írás megjelent a Katedra folyóirat XXVIII/3-asnovemberi számában.

Felhasznált irodalom

Betelheim Bruno (1985): A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Gondolat, Budapest.

Boldizsár Ildikó (1997): Varázslás és fogyókúra, Kijárat, Budapest.

Petres Csizmadia Gabriella (2014): A nagyszerű halál a szomorú mesében, in ÚT: Új Tehetségek, 4. sz.

http://igyk.pte.hu/files/tiny_mce/File/kari_projektek/ut/Petres_A%20nagyszeru%20halal%20a%20szomoru%20meseben.pdf

Honti János (1962): A mese világa, Magvető, Budapest.

Lakatos István (2011): Dobozváros, Magvető, Budapest.

Nádori Lídia (2008): Sárkány a lépcsőházban, Naphegy, Budapest.

Ortutay Gyula (szerk., 1979): Magyar néprajzi lexikon, Akadémia, Budapest.

Péterfy Gergely (2005): Misikönyv, Kalligram, Budapest.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .