A Komáromi Selye János Gimnázium ismét szép sikereket könyvelhet el a némettanítás terén

A németolimpia járási fordulóját a járványhelyzet és a kedvezőtlen intézkedések ellenére is megrendezte a Iuventa. Az online versenyre 2021. január 20-án került sor. A megmérettetésen négy tehetséges diákunk vett részt két kategóriában. Mind a négyen továbbjutottak a kerületi fordulóra.

2A kategória: Kovarčík Beáta (VI.N) – 1. hely

                         Mészáros Ádám (I.A) – 2. hely

2B kategória: Tóth Borbála (VIII.N) – 1. hely

                         Szabó Alexandra (III.B) – 2. hely

A verseny ezúttal csak írásbeli részből állt, amely hallott  és olvasott szöveg  értelmezéséből állt. A kerületi fordulót februárban szintén online formában rendezik meg,  melyre diákjaink szorgalmasan készülnek.

Időközben megérkeztek a DSD-nyelvvizsga diplomák is a németországi Kölnből. Kilenc diákunk szerezte meg az elmúlt iskolaévben ezt a tanúsítványt, amely jó kiegészítésként szolgál az életrajzban is.

A nyelvvizsgára felkészítő program 22 éve zajlik isklánkban. Ennek keretében eddig többszáz diákunk részesült emelt óraszámú németoktatásban, illetve tette le a nyelvvizsgát C1 és B1 szinten. Közülük sokan ma már németországi és ausztriai tanulmányokat folytatnak, többen a német nyelvtudásuk által jutottak munkához vagy németországi ösztöndíjhoz.

A sikeres versenyzőinknek és nyelvvizsgázóinknak szívből gratulálunk és további kitűnő teljesítményt kívánunk!

Felkészítő tanáraik: Szénássy Edit és Fekete Judit


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .