A térszemlélet-fejlesztő társasjátékok – Board Games

A társasjáték két vagy több játékos által játszott táblás játékot jelent, melynek elemei lehetnek kártyák, kockák, lapok és jelölők. Alapvető funkciója a szülő és gyermek interaktív szabadidős tevékenységének segítése. Jellemzője, hogy a játékosok a játék szabályait követve jelképes cél elérésére törekednek.

Több korábbi tanulmány már rámutatott arra, hogy a játék alapú oktatás hatékony lehet a térbeli képességek fejlesztésében. Ismeretesek a Lego, Rubik-kocka, Pentomíno, Tangram pozitív hatásai ezeknek a képességeknek a fejlesztésében. A társasjátékok térbeli képességekre gyakorolt hatásait viszont ritkán vizsgálták, így kevés kutatást találunk, amelyek segítenék a megfelelő fejlesztő társasjáték kiválasztását. Különböző nem tudományos alapú válogatásokban sokan összegyűjtötték már a legjobb térbeli képességeket fejlesztő társasjátékokat.

A következőkben olyan társasjátékokat mutatunk be, amelyek érdekesek lehetnek a felső tagozatos diákok körében, a legjobb térbeli képességeket fejlesztő társasjáték-felsorolásokban előfordultak, részben pedig tudományos kísérletben is bizonyítottan pozitív eredmények érhetők el segítségükkel a térbeli képességek fejlesztésében.

Az Ubongoban a játékosoknak 12 lap segítségével kell kialakítaniuk és letakarniuk a feladattáblán lévő üres területet. A játék fejleszti a résztvevők térbeli és logikai képességét, mivel különböző formákkal kell manipulálniuk, forgatniuk és összehasonlítaniuk kell ezeket, majd a megfelelőket kiválasztani és a helyes összeillesztésekkel a feladatban szereplő ábrát kirakni (1. ábra). Az Ubongo használata legjobban a tanulók azonosítási képességét fejleszti.

1. ábra: az Ubongo társajáték összetevői[1]

 A Q-bitz játék egy vizuális térbeli puzzle-készlet, ami négy fa rejtvénykészletet tartalmaz, melyek egyenként 16 db. mintás kockából állnak. Az egyes rejtvénykészletek kockái azonos kialakításúak, csak színükben különböznek. A készlet tartalmaz 80 különböző nehézségű puzzle-kártyát. A Q-bitz rejtvények kiválóan fejlesztik a vizuális mintázási és térbeli gondolkodás készségeket. A játék folyamán a puzzle-kártyákon adott mintázatot kell kirakni a 16 kocka segítségével, úgy, hogy a kockák oldalait a megfelelő oldallal kell elhelyezni, mivel valamennyi oldaluk különböző mintázatot takar. A rejtvények kiválóan alkalmasak a szimmetria, valamint a pozitív és negatív tér fogalmainak megtanítására.

2. ábra: Q-bitz társajáték és a mintás kockák[2]

A Rumisjátékot az inkatemplomok romjainak képe inspirálta, beleértve a piramisokat, magas tornyokat, lépcsőket és különböző falakat. A játékosoknak színesen festett, fából készült Tetris-elemekhez hasonló térformákat kell elhelyezni úgy, hogy a játék során a saját építőelemeink egymáshoz érjenek (3. ábra). A térlátást alaposan megtornásztatja a játék, mivel míg a minél több saját elem elhelyezésén dolgozunk, az ellenfelet épp az elemek elhelyezésében kell akadályozni, vagyis a formai felismerések taktikai mérlegelésekhez vezetnek. Az győz, akinek a játék végén nagyobb felülete látszik felülnézetből. A Rumis játék 2004-ben elnyerte a Mensa Select Winner-díjat, amely a legeredetibb társasjátékért járó elismerés.

3. ábra: Rumis társasjáték

Blokusrészben az ismert Go-játékra hasonlít. A játékosok a sarokból kiindulva, felváltva Tetris alakú darabokat helyeznek a táblára. Minden új darabnak érintenie kell egy előzőleg lerakott azonos színű darab sarkát.

A játék lényege, hogy minél nagyobb területet foglaljunk el a táblán, ezzel megakadályozva az ellenfelek terjeszkedését. A játék akkor ér véget, ha már nem tudunk több darabot elhelyezni és minden játékost valaki leblokkolt. A térbeli képességek fejlesztése szempontjából a készlet 4×21 db. azonos színű különböző alakú Tetris-formát tartalmaz. Ezeket az alakzatokat a játék folyamán szükséges azonosítani, összehasonlítani és elemezni, a megfelelő játékstratégia kialakításának céljából (Chung és mtsai, 2017). A játék 2003-ban elnyerte a Mensa Select Winner-díjat. A Blokus játéknak létezik egy Blokus 3D nevá háromdimenziós változata is, ami szinte teljesen megegyezik a fentebb leírt Rumis játékkal.

4. ábra A Blokus társasjáték[3]

Összegzésképpen elmondható, hogy a téri képességek fejlesztése ezen eszközök alkalmazásával várhatóan hatékonyabban és alaposabban működhetne. A pedagógusok talán elsősorban idő- és eszközhiány miatt, másodsorban információk hiányában kevésbé alkalmazzák ezen eszközöket, miközben egyre nagyobb az igény a technikai tudáson alapuló gyakorlati tudás alkalmazására.

Csáky Antal

Az írás megjelent a Katedra folyóirat XXVIII/4-esdecemberi számában.

Felhasznált irodalom

Chung, C.-C., Yen-Chih, H., Yeh, R.-C., & Lou, S.-J. (2017). The influence of Board Games on mathematical spatial ability of grade 9 students in junior high school. PEOPLE: International Journal of Social Sciences, 3(1), 120–143. https://doi.org/10.20319/pijss.2017.31.120143

[1] A kép forrása: https://jatekparadicsom.com/uti-tarsasjatekok-6-eves-kortol/4300-ubongo-taktikai-tarsasjatek.html

[2] A kép forrása: https://www.amazon.com/MindWare-44002-Mindware-Q-bitz/dp/B0031P91LK

[3] A kép forrása: https://www.amazon.com/Mattel-Games-R1983-Blokus-Exclusive/dp/B001P06GX4

https://www.andrelim.com/2014/02/blokus-3d.html


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .