Polimorf tehetségek azonosítása

A 20. században olyan személyek léptek fel a művészeti életben, akik képesek voltak új irányzatokat, értelmezéseket, technikákat teremteni. Ezek a személyek – többek között V. V. Kandinszkij, P. Klee, Y. Klein – rengeteg hasonló tulajdonsággal rendelkeztek. Általuk egy új tehetségtípus kezdte szárnyait bontogatni. A 21. században a gyorsan fejlődő technika új kihívásokat görget az emberek elé, amikre új megoldásokkal, ötletekkel kell reagálni, ahogyan Kandinszkijék is tették a művészetben. A pedagógiának is lépést kell tartania ezekkel a tendenciákkal, és figyelmet kell szentelnie az olyan tehetséges fiatalokra, akik nemcsak egy területen kimagaslóak, hanem képesek teljesen új megközelítésekben gondolkodni.

A polimorf típusú tehetség olyan tehetséges személyt jelöl, aki különböző tehetségterületeken is kiváló teljesítményt nyújt, képes felhasználni és vegyíteni a különböző intelligenciaterületeken szerzett ismereteit; kreatív személyiség, aki energiáit és tehetségét valami új létrehozására fordítja. A Kandinszkij-típusba olyan tehetségek tartoznak, akik sokoldalúak, kreatívak, különböző művészeti- és intelligenciaterületen is jártasak, újítóként és katalizátorként hatnak környezetükre.

A polimorf tehetségek azonosításához a WICS- és a Heller-féle többdimenziós tehetségmodelleket használtam, ezeket 3-3 kritériummal láttam el, továbbá Herskovits Mária tulajdonságrendszerét alkalmaztam. A cikksorozat következő részében konkrét példákkal mutatom be az azonosítási módszert és a tehetségtípus néhány jelentős képviselőjét.

A polimorf tehetségek azonosítása

A tanulmány terjedelme és a rendelkezésre álló anyagok alapján arra jutottam, hogy a legmegfelelőbb módszer a művészek polimorf típusú tehetségének azonosítására az, ha egy táblázatban átláthatóan jelzem, megfelelt-e az előző cikkben bemutatott kritériumoknak, mind a Sternberg-féle WICS-modell, mind a Heller-féle többdimenziós tehetségmodellje szerint, továbbá, hogy a Kandinszkij-típusba besorolható-e. A Herskovits-féle tulajdonságrendszer elemeinek beazonosítása rendkívül nehézkes, mivel nem áll módunkba teszteket kitöltetni a személyekkel vagy pszichológusokat bevonni a képességek beazonosításába, ezért ezek nem kerülnek be az azonosítási táblázatba, hanem a művészek jellemzésében fognak helyet kapni.

Az azonosításhoz a következő táblázatot használom:

SzempontMegfelelt-eSzempontMegfelelt-e
WICS-1. krit. Heller-1. krit. 
WICS-2. krit. Heller-2. krit. 
WICS-3. krit. Heller-3. krit. 
Ogilvie- Kandinszkij-típus 

1. táblázat: A polimorf tehetségek azonosítására használt táblázat

Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij (1866–1944)

Kandinszkij 1866-ban született Moszkvában, majd egyetemet végzett, és 1896-ban Münchenbe költözött, a képzőművészeti akadémián tanult tovább. Pályája elején bekapcsolódott a fauvizmusba, több kiállításon is bemutatták alkotásait. Franz Marc-kal megalapították a Der blaue Reiter szerkesztőségét (Györgyi, 2004). Két jelentős kötete jelent meg, A szellemiség a művészetben 1912-ben, amiben levezeti a színek kifejezési és pszichikai lehetőségeit, valamint az 1926-os A pont és a vonal című írása, amiben pedig a geometrizált formák világába áttevő festészet racionális szemléletét sugallja.

1. ábra: Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij, forrás: link 1.

Jelentős szakasz az életében, amikor a Weimarban alapított Bauhausban tanított 1922–1933 között, elsősorban falfestészetet és kompozícióelméletet tanított. Életének utolsó tizenegy évében a franciaországi Neuilly-sur-Seine-ben töltötte, festészeti nyelve gazdagabbá vált, megújul ezen időszak alatt (Princi, 2009).

Az egyik legjelentősebb műalkotása Az első absztrakt akvarell. Az eredetileg 1910-re datált műalkotásról néhány évvel ezelőtt derült ki, hogy 1913-ban készült. Az elkészülés időpontjának módosítása nagy eséllyel azért történt, mivel Kandinszkij utólagosan ezzel próbálta gyakorlati módon alátámasztani az 1910-ben elkészült A szellemiség a művészetben című elméleti-esztétikai kötetében bemutatott gondolatait (Elger, 2009).

2. ábra: V. V. Kandinszkij: Az első absztrakt akvarell, forrás: link 2.

Ezzel az alkotással Kandinszkij felszabadítja a művészetet a tárgytól való függőségtől, helyettük a belső késztetések, érzelmek nyernek főszerepet. A forma autonómmá válik, függetlenedik az ábrázolás és a tartalom kötelezettségétől (Princi, 2009).

A festményen a színek és a formák a lap teljes területén szétszóródnak, nem alkotnak tömör struktúrát. A fekete tintarajz és a színes akvarellfestés mintha egymástól függetlenül mozogna, nem alkotnak kompozíciót. Olyan, mintha a színek és a vonalak örvénylenének. A mű 1913-ban is teljesen egyedi volt, bizonytalanságot és nyugtalanságot sugallt (Elger, 2009).

A képen nem ismerhetők fel tárgyak, személyek, csupán alakzatok, amelyeket „belső szükségszerűség” vagy a „dolgok titkos, szellemi, belső természetének elve” szerint Kandinszkij érzékenysége szabadított fel. Az alkotó olyan, mint a zene, közvetlenül idéz elő visszhangot az egyén belsőjében (Princi 2009).

Ezzel a műalkotással a forma függetlenedik a tartalomtól és az ábrázolástól, ezáltal megszületik az absztrakt művészet (Princi, 2009).

Kandinszkij jellemzése és tehetségtípusának azonosítása

Kandinszkij első számú vonzalma – a festészeten túl – a zene volt, főleg a dodekafónia érdekelte. Ez a szenvedély végigkísérte az életét, ezért keresett közös vonásokat a zenei és festészeti formák között, pl. Az első absztrakt akvarell festményen. Ezenfelül további tehetségterületeken is kimagasló eredményeket mutatott fel, főleg az intellektuális, praktikus és pszichomotoros készségek terén (Bernard, 2000).

A zenéhez kapcsolatos kötődését a következőképpen írja le: „A szín – billentyű, a szem – zongorakalapács, a lélek – sokhúrú zongora. A művész olyan kéz, amely a billentyűk segítségével célszerű rezgésbe hozza az emberi lelket” (Princi, 2009).

Kandinszkij kimagasló intellektuális képességeit bizonyítja, hogy jogot tanult, a Bauhausban tevékenykedett, művészetelméleti írásokat alkotott. A valóságról alkotott dualista felfogás filozófiáját rendkívül részletesen és rendszerezetten dolgozta ki például A szellemiségről a művészetben című kötetében (Micheli, 1978). A kimagasló praktikus és pszichomotoros készségeiről tanúskodik például az 1920 körül készített Csésze és alátét díszítése, továbbá több szék és íróasztal díszítése (Guerman, 2005).

Kandinszkij művészetfelfogására jellemző, hogy jellemzően ovális formációkat választ, vagy súlyos fehér szegéllyel mozdítja ki a kompozíciót a középpontból. A grafikai elemek kettős rendszerét vezeti be – fekete vonalakat és színes formákat használ –, viszont ezeket függetleníti egymástól (Bernard, 2000).

SzempontMegfelelt-eSzempontMegfelelt-e
WICS-1. krit.igenHeller-1. krit.igen
WICS-2. krit.igenHeller-2. krit.igen
WICS-3. krit.igenHeller-3. krit.igen
Ogilvie- Kandinszkij-típusigen

2. táblázat: Kandinszkij tehetségének azonosítása

Kandinszkij kitűnő kombinációs képességgel rendelkezett, független és kritikus gondolkodó volt, ötletgazdag, nonkonformista, lelkes és kíváncsi. Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, ha azt mondom, Kandinszkij megfelel a Kandinszkij-típus feltételeinek. A művész tanúbizonyságot tett arról, hogy sokoldalú, kreatív, jártas különböző művészeti és intellektuálisterületeken, illetve újító is volt, tekintettel arra, hogy neki köszönhetjük az absztraktív művészeteket, és ugyanezzel azt is bizonyíthatjuk, hogy katalizátor volt, hiszen a mai napig újabb és újabb művészek tekintik őt kiindulópontként alkotásaikhoz.

Paul Klee (1879–1940)

Klee 1879-ben született a Bern közeli Münchenbuchseeben. Élete során sokat utazott, többek között Párizsban és Münchenben töltött hosszabb időszakokat, de megjárta Tunéziát, Egyiptomot és Afrika több országát is. Ő is kapcsolódik a Bauhaushoz, 1920–1929 között művészetelméletet, majd szőnyegszövést és üvegfestést tanított ott (Bernard, 2000). 1933-ban visszavonult Svájcba (Györgyi, 2004).

3. ábra: Paul Klee, forrás: link 3.

Paul Klee-t nehezen lehetne azonosítani valamely művészeti törekvéssel vagy besorolni egy művészeti irányzatba. Voltak korszakai, amikor a lírai absztrakcióhoz, a dadaizmushoz és a szürrealizmushoz csatlakozott. Tanított a Bauhausban, és profi szinten hegedült több zenekarban is, például 1903 és 1905 között a berni városi zenekarban.

A Főutak és mellékutak című festménye lehetne Paul Klee életrajzának mottója is. Amikor a kép készült, Dessauban élt és a Bauhausban tanított. A képet az egyiptomi útja után készítette, ennek hatása megfigyelhető az alkotáson (Elger, 2009).

4. ábra: P. Klee: Főutak és mellékutak, forrás: link 4.

A festmény teljes felületén húzódó hálózat keskeny téglalapok rácsára osztja az alkotást. Sárga, kékes és zöldes színek töltik ki a formákat, amiknek halvány felszíne azt a látványt kelti, mintha meg lenne világítva hátulról. A színek Egyiptom ragyogó fényeit idézik. A téglalapok és a hálózat egy tájat vetítenek ki a megfigyelőben, látunk folyót, utat, mellékutat, megmunkált földeket. Érdekes, hogy a mellékutak sokkal élénkebbek, változatosabbak és izgalmasabbak, mint a főutak (Elger, 2009).

Klee az egyszerűsített jelek, kódok mesteri feltalálója, egyszerre használt egyedi jelképeket és konkrét jeleket: számokat, betűket, nyilakat – ezekkel irányította a szemlélő figyelmét (Elger, 2009).

A tréfás kísérletezés és a művészi keresés végső összeolvadása jellemzi az alkotást. A teremtő először fölépíti az egyensúly és a harmónia formális törvényeit követve a természetet, majd megreformálja, és nevet ad neki, ami néha szeszélyes, néha komoly, de mindenképpen része a játéknak (Gombrich, 1972).

Klee jellemzése és tehetségtípusának azonosítása

Az életrajz áttekintését követően egyértelmű, hogy Klee több különböző készség és kompetencia terén kimagasló volt kortársai közül. Magas szinten foglalkozott képzőművészettel, zenével és kézművességgel, valamint elméleti területen is kiváló eredményeket produkált. Az 1925-ben megjelent Pedagógiai vázlatkönyv című könyvében összegezte azokat az elméleti és pedagógia alapelveket, módszereket és gyakorlatokat, melyeket a Bauhausban alkalmazott. Ez több későbbi művészeti iskolának is elméleti alapjául szolgált (Bernard, 2000). A fentiek alapján egyértelmű, hogy Klee megfelel a polimorf tehetségtípus azonosítási kritériumainak.

SzempontMegfelelt-eSzempontMegfelelt-e
WICS-1. krit.igenHeller-1. krit.igen
WICS-2. krit.igenHeller-2. krit.igen
WICS-3. krit.igenHeller-3. krit.igen
Ogilvie- Kandinszkij-típusnem meghatározható biztosan, többségében jellemző rá a meghatározás

3. táblázat: Klee tehetségének azonosítása

A Kandinszkij-típus beazonosítása kicsit már bonyolultabb, mivel Kleehez nem kapcsolható új művészeti irányzat elindítása. Ő egy szabad gondolkodású, független alkotó volt, akit nem lehetett beskatulyázni, egyik művészeti irányzathoz sem lehetett besorolni, ő maga egyénként volt egyenlő egy művészeti stílussal, világgal, irányzattal. Sokoldalú, kreatív és újító művész, aki magába szívott minden hatást, kultúrát, amivel csak érintkezett, megfigyelhetőek az épp aktuális utazásainak hatásai az alkotásokon, a filozófiáján. volt.

Yves Klein (1928–1962)

Klein Nizzában született, alkotóművészetében a szülővárosának éjszakai égboltjának egyik árnyalata ihlette meg, és hatására kezdte meg a monokróm korszakát. A kék ezen árnyalatát később róla nevezték el Klein Blue-nak. 1960. március 9-én tartotta az első nyilvános „Anthropomentry” kiállítását, ahol három meztelen modellt irányított, miközben a zenekar a Monoton szimfóniáját játszotta. 1961-től a négy elemmel kezdett dolgozni.

5. ábra: Yves Klein, forrás: link 5.

Yves Klein igyekezett megfosztani autonómiájától a művészetet, alá szerette volna rendelni bizonyos társadalmi, filozófiai céloknak. A művész szerinte inkább filozófiai rendszert alkotott. Nagy hatással volt rá az űrkutatás fejlődése, a „kozmosz feltárulása”. Alkotásainak egy része elsősorban a halálát megelőző időszakban kapcsolódtak a négy elemhez vagy az űr végtelenségéhez (Perneczky, 1967).

Saját bevallása szerint 1947-ben kezdett érdeklődni a monokróm víziók iránt. Ekkor készültek el az első kísérleti képei, amiknek az volt a célja, hogy lássa ezen víziók megjelenését a valóságban. Ezekkel kapcsolatban nyilatkozott úgy, hogy az „abszolút szabadságot” tapasztalta meg az alkotás közben (Klein, 1974).

Yves Klein sokszínűségét, polimorf típusú tehetségét kiválóan bizonyítja, hogy a Selected Writtings (1974) c. kötetében képein, rajzain és naplóbejegyzésein felül helyet kaptak a versei és kottái is. Versei ezidáig nem jelentek meg külön kötet formájában, ezekben jellemzően művészeti filozófiáját fogalmazta meg. A Selected Writtings (1974) kötetben például ilyen versek kerültek publikálásra:

Friday 14 March

Day is blue/ silence is green/ life is yellow/ light traces/ lines, and never ends,/ and I trail behind,/ transpierced by indifference!

1953

Péntek Március14.

A nap kék/ a csend zöld/ az élet sárga/ fényű nyomokat húz, /amik sose érnek véget,/ és ez a nyomvonal mögötte/ különbözőséggel van átitatva!

(saját fordítás)

Kottái közül az egyik legérdekesebb a Symphonie Monoton-Silence, azaz a Monoton-csend/némaság szimfónia. Az mű különlegessége, hogy 1947–1961 datálással látta el Klein, és több helyen megjegyzéseket fűzött hozzá. A keltezés alapján feltételezhetjük, hogy ez a darab 19 éves kora óta haláláig folyamatosan jelen volt a munkásságában, csiszolgatta, újra és újra elővette. Jegyzeteiben úgy beszél a „monoton szimfóniáról”, hogy ebben benne van minden, ami az életben szeretne lenni. A szimfónia tizennégy perces darab, ami egy folyamatos, hosszan dongó hangból áll, aminek nincs kezdete, sem vége (Klein, 1974).

1956-ban Yves Klein még nem használta a művészetében a „monokróm” kifejezést, helyette a „unicolor” festményeket mutatott be. Egy évvel később a Galerie Colette Allendy-ben mutatott be húsz monokróm képét, ekkor döntötte el, hogy továbbiakban csak ilyen formában tudja elképzelni az alkotást (Klein, 1974).

A halálát megelőző hét évben mintegy 1000 alkotást, művészeti objektumot készített. Az elemekkel való munka során próbálta kizárni a művész jelenlétét az alkotásból. A víz elemet úgy próbálta megfogni, hogy az autó tetejére erősített egy vásznat, és esőben elvezetett Párizsból Nizzába és vissza. A tűz esetén lángszóróval „festett”. Az emberi testet is egy elemként kezelte, ehhez az időszakhoz köthetőek az „Anthropomentry” kiállításai. Sajnos korai halála megakadályozta, hogy befejezze ezt a korszakát (Almássy, 1982).

6. ábra: Y. Klein: Héléna (ANT 111), forrás: link 6.

Yves Klein nem köthető semmilyen képzőművészeti stílushoz. Feltámasztotta a dadaista rendezvények polgárpukkasztó vagy legalábbis meghökkentő hagyományait. Úgynevezetett „rituális összejöveteleket” szervezett – ilyenek voltak például az „Anthropomentry” rendezvények (Perneczky, 1967).

Vele kezdődnek azok a művészeti törekvések, amelyek nem a kész alkotást tekintik a művészet céljának, hanem a mű elkészítésének folyamatát. Ez lehetőséget kínál arra, hogy a néző is társszerzőként részt vehessen az alkotás folyamatában, így Klein tekinthető a mai happening műfaj előfutárának (Perneczky, 1967).

Klein különböző művészeti területeken is tevékenykedett, és folyamatosan kereste ezek kombinációs lehetőségeit (például az Anthropomentry projekt). Ebből kifolyólag Klein megfelel mind a WICS-, mind a Heller-modell kritériumainak.

SzempontMegfelelt-eSzempontMegfelelt-e
WICS-1. krit.igenHeller-1. krit.igen
WICS-2. krit.igenHeller-2. krit.igen
WICS-3. krit.igenHeller-3. krit.igen
Ogilvie- Kandinszkij-típusigen

4. táblázat: Klein tehetségének azonosítása

Egyértelmű, hogy Yves Klein újítóként és katalizátorként is máig nagy hatással van a művészeti életre és stílusokra. Új műfajok megteremtésével a happening és a body art előfutára volt. Foglalkozott zeneszerzéssel, költészettel és filozófiával. Ezek alapján kijelenthető, hogy beilleszkedik a Kandinszkij-típus tehetségmodelljébe.

További potenciális polimorf tehetségek

Terjedelmi okokból nincs mód arra, hogy az előzőekhez hasonlóan részletesen bemutassam és elemezzem a művészek munkásságát és képességeiket, ezért egy táblázatba gyűjtöttem azon lehetséges személyeket, akik további vizsgálatra érdemesek. A táblázatban a 20. század első felének legjelentősebb képviselői, továbbá a Bauhaus – fentiekben bemutatott képviselőin kívüli – oktatói kaptak helyet.

5. táblázat: További potenciális polimorf tehetségek

A táblázat alapján további következtetések is levonhatók azzal kapcsolatban, hogy mennyire gyakori a polimorf tehetségtípus, továbbá, hogy mennyire jelentős a jelenlétük a 20. század művészetében. A táblázatban szereplő tizenöt személynek valószínűsíthető, hogy kb. az 50%-a polimorf tehetségtípusba besorolható, és 30%-uk pedig a Kandinszkij-típusba. Ez alapján a 20. század mozgalmas és rendkívül gyorsan fejlődő korszaka jelentős képviselőinek nagy része polimorfnak tekinthető. Láthatjuk a táblázat alapján, hogy ezen személyek mennyire jelentős változást tudnak elérni a művészetekben.

A kutatás jövője és összefoglalása

A polimorf tehetségekkel kapcsolatos kutatások jóval előremutatóbbak, mint amit ez a tanulmány megenged. Írásommal arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy szükséges a polimorf típusú tehetségekkel való foglalkozás, illetve további kutatásokat igényel a témakör. A 20. század tapasztalatai alapján könnyen elképzelhető, hogy a jövőnk és a társadalom fejlődése szorosan köthető az ilyen képességekkel rendelkező személyekhez, hiszen új perspektívákra és rengeteg kreativitásra van szükség.

Elsősorban további személyek beazonosítása lenne fontos, nemcsak a művészet területén, hanem a számítástechnikában, a tudományban és egyéb területeken is. Ezeket kiértékelve létre lehetne hozni egy olyan azonosítási módszert, amivel képesek vagyunk felismerni nemcsak lezárt életművek esetén, hanem már az alapiskolában is, kik a polimorf típusú tehetségek. Számukra pedig egyéni tehetségfejlesztő programot szükséges kidolgozni.

Bese Bernadett

Az írás megjelent a Katedra folyóirat XXVIII/5-ös, januári számában.

Felhasznált irodalom:

BERNARD, E. 2000. A modern művészet. Budapest: Helikon Kiadó, 2000.

DE MICHELI, M. 1978. Az avantgardizmus. Budapest: Képzőművésteti Alap, 1978.

ELGER, D.2009. Absztrakt művészet, Taschen/Vince Kiadó, 2009.

GOMBRICH, E.H: 1972. Művészet és illúzió. Budapest: GONDOLAT, 1972. 

GUERMAN, M. 2005. Vaszilij Kandinszkij. Budapest: Gabo Kiadó, 2005.

GYÖRGYI, I. – PUTNOKI, I. 2004. Egyetemes művészettörténet. Budapest: Park
Könyvkiadó. 2004.

KLEIN, Y. 1874. Selected Writtings, The Tate Gallery, 1974.

PERNECZKY, G. 1967. A kortárs nyugati képzőművészet fő irányai. in: Valóság, [online]. 1967. vol. 10, no 8 [cit. 2020.03.20.] Dostupné na internete:
<https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Valosag_1967/?query=yves%20klein&pg=961&layout=s>.

PRINCI, E. 2009. Az expresszinonizmustól a szürrealizmusig. Budapest: Corvina Kiadó, 2009.

link 1: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vaszilij_Vasziljevics_Kandinszkij#/media/F%C3%A1jl:Vassily-Kandinsky.jpeg

link 2.: https://www.wassilykandinsky.net/work-28.php

link 3: https://hu.wikipedia.org/wiki/Paul_Klee#/media/F%C3%A1jl:Paul_Klee_1911.jpg

link 4.: https://www.paulklee.net/highway-and-byways.js
link 5: https://zeynepkinli.wordpress.com/2009/05/15/825/

link 6.: http://www.yvesklein.com/en/oeuvres/view/10/fire-paintings/614/untitled-firepainting/?of=0


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .