Katedra 1994–2003 (Tanulmány a folyóirat első tíz évéről)

Bevezető
Egy országos terjesztésű pedagógiai havilap retrospektív vizsgálata izgalmas lehetőségeket ígér. Ha ugyanis igaz az állítás, hogy egy periodika az őt körülvevő világ kronologikus lenyomata, akkor teleírt oldalain a Katedra is huen megörökítette a társadalomban, szukebb értelemben a sz lovákiai magyar pedagógiában egy évtized alatt lezajlott eseményeket. Egyrészt tehát megörökített, másrészt nyilván ot magát sem kerülték el a változások, sot esetleg az is elképzelheto, hogy szellemi kisugárzása érzékelheto hatást gyakorolt az olvasókra, rajtuk keresztül pedig világunkra. A visszatekinto (történelmi?) elemzésnek nemcsak alapveto kijelentéseket kell tennie, hanem nyugtalanító (és nem mindig megválaszolható!) kérdéseket is föl kell vetnie. Például, hogy mi változott pedagógiánkban az elmúlt tíz év alatt (bizonyára többen hisszük, hogy valami azért igen), és e változásokból mit tudott vagy akart a Katedra megragadni? A folyamat során hogyan változott a folyóirat, változtak-e céljai és eszközei, és vajon ugyanabba az irányba változott-e, mint a társadalom? Végül talán a legfontosabb kérdés: Befolyásolták-e, s ha igen, mennyire, a Katedrában közölt vezércikkek, tanulmányok, szakmai írások, érvek és ellenérvek pedagógiai közéletünket az elmúlt tíz évben? A sok-sok figyelembe veendo szempont között van egy, amely lassankint vezérszemponttá vált, s amely alcímként megadta az összegzés fo irányát. Ez pedig: Hogyan értékelhetok a Katedra eddigi évfolyamai a szlovákiai magyar oktatás egészének szempontjából, azaz milyen helyet vívott ki magának térben, idoben és szakmai kritériumok alapján? A bevezetésben helyet kell kapnia egy mentegetozésnek és egy köszönetnek. E tanulmány írója azt a felkérést kapta, hogy a Katedra eddig megjelent évfolyamait átnézve s részben újraolvasva húzzon határ- és értékvonalakat, ráadásul egy meglehetosen nagy idoegységen, tíz év határain belül. Ezért ki kell jelentenem: minden szerkesztore és szerzore oszinte tisztelettel gondolok azért, hogy tehetségükkel és szorgalmukkal a Katedra katedrájáról nevelték szellemi közéletünket, de tíz év összes szerzojét méltatnom vagy egyszeruen csak megemlítenem is – végrehajthatatlan feladat! Még szerencse, hogy a pontos bibliográfiát hozzáérto szakemberek, a Bibliotheca Hungarica munkatársai Végh László vezetésével elkészítették, és ott hitelesen föllelheto, hányan és hányféle minoségben szerepeltek a Katedrában. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, meg kell köszönnünk a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár munkatársainak, hogy annak idején begyujtötték és hiánytalanul megorizték a Katedra legkorábbi, 1994/95-ös számait. Így egyedül ok rendelkeznek a folyóirat teljes eredeti állományával, és csakis az o akkori figyelmességüknek köszönheto, hogy a Katedra kiadástörténete egyáltalán megírható a kezdetektol!
I. rész Kiadástörténet
Cím:
Katedra (kezdettol változatlan)
Alcím:
1994. január–1995. április: Tájékoztat, tanít
1995. május: A szlovákiai magyar pedagógusok és nevelok lapja
1995. június–1995.október: A szlovákiai magyar pedagógusok lapja
1995. november–2003. június: A szlovákiai magyar pedagógusok és szülok lapja
Felelos kiadó:
1994. január–1995. április: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
1995. május–2003. június: Hodossy Gyula, Lilium Aurum Kft.
Szerkeszto:
1994. január–1995. április: H. Kubik Katalin
1994. május–1995. június: Vizi Andrea
1995. szeptember–1996. október: Bodnár Gyula (ugyano 1996. november és 2001. május között vezeto szerkeszto beosztásban volt)
1996. november–1998. június: A. Szabó László
1998. szeptember: Polgár Anikó
1998. október–1999. január: Gálik Ivett
1999. februártól: Nagy Attila
Foszerkeszto:
1994. január–1995. április: Hodossy Gyula
1995. május–1998. február: Kulcsár Ferenc
1998. március–1999. március: Szilvássy József
1999. április–2000. március: Szilvássy József a szerkesztobizottság elnöke
2000. április–2001. május: Szilvássy József
2001. június–2003. június: Bodnár Gyula (az elso hónapban mint megbízott foszerkeszto)
Fomunkatárs:
1996. szeptember–2000. június: Öllos László
Örökös munkatárs: Turczel Lajos
Megjelent lapszámok*:
1994 január–1994.december: 10 szám**
1995. január–1995. április: 4 szám
1995. május–1995. június: 2 szám
1995. szeptember–1996. június: 10 szám
1996. szeptember–1997. június: 10 szám
1997. szeptember–1998. június: 10 szám
1998. szeptember–1999. június: 10 szám
1999. szeptember–2000. június: 10 szám
2000. szeptember–2001. június: 10 szám
2001. szeptember–2002. június: 10 szám
2002. szeptember–2003. június: 10 szám
Összesen: 10 évfolyam, 96 szám.
* A Katedra július és augusztus hónapokban nem jelenik meg.
** Az 1994. januári elso szám ún. próbaszám volt.
II. rész A lap korszakai
Sajtó- és kultúrtörténeti szempontból – ahogy azt vezércikkében Turczel Lajos 1995 szeptemberében megállapította – szép hagyomány folytatódott azzal, hogy kb. fél tucat elso csehszlovák köztársaságbeli pedagógiai lap, meg a Szocialista Nevelés (késobb Nevelés) után 1994 elején útjára indult a Katedra. Vetélytársa nem volt a pályán, viszont a kor politikai légköre sem kedvezett a megjelenésnek. Egyrészt 1994 márciusában bukott meg a második Meciar-kormány, de még ugyanazon év végén vissza is tért, ha lehet, még agresszívabb tervekkel, másrészt emlékezetes, hogy az 1995-ös év nagy része az alternatív oktatás bevezetése elleni küzdelem jegyében telt. Éppenséggel azonban a kedvezotlen politikai helyzetnek volt köszönheto, hogy akkoriban fokozott figyelem irányult a magyar nyelvu oktatásra. A vadonatúj folyóirat Katedra címe ebbol a szempontból jó választásnak tunik. A kifejezés a magyar nyelvben egyértelmuen az iskolához, annak is nemesebb, hagyományhu felfogásához kötodik, és oktatásbéli jelentésén túl a szabad szó és a nyitott fórum esélyét is magában foglalja, lévén a görög–latin szó eredeti jelentése: szószék, eloadói emelvény. A meg- és felszólalás lehetoségének a korabeli politikai hangulatban nem kis jelentosége volt, és hogy ez milyen súllyal esett latba a lap életében, mi sem bizonyítja jobban, mint az 1995. májusi szám, melynek címlapján a nagy hazafi, Kölcsey Ferenc arcképe, a hátlapon pedig több más bölcsesség között a következo, félreérthetetlenül aktuálpolitikai célzatú aforizmája állt: „Mennél fenyegetobb állást vesz a rossz, annál szorosabb kapcsolatba teszik a jók egymással magokat.”
Elso korszak: 1994. január–1995. április
A Katedra a kezdet kezdetén a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Dunaszedahelyen megjeleno havilapjaként indult, és ebben a minoségében jelent meg 1995. áprilisig összesen 14 száma. E korszak összképe a megjelent írások tartalma alapján meglehetosen vegyes. Érdekes ellentét feszül az induló Katedra meghirdetett célja („Kell egy olyan folyóirat, amely a pedagógusoknak, neveloknek, szüloknek segítséget tud nyújtani, jó tanácsokkal szolgál a gyermeknevelés, oktatás területén. Lapunk szerkesztoi ezzel a céllal alapították a Katedrát.” [Vizi Andrea, 1994. november]) és valós tartalma között, amennyiben a kész lapszámokból nem volt teljesen egyértelmu a pedagógiai irányultság. Az ekkori, tizenhat oldalas lapot inkább tájékoztató jellegu népmuvelo-nyelvvédo cserkészlapnak lehet nevezni, amelyben a hittantól kezdve a folklórszövetségbeli felhívásokon és a budapesti bábszínház programján át a különbözo alapítványok és az akkor még gyerekcipoben járó civil szektor híreiig (például „10 tanács pályázatok készítéséhez” [1994. április]) rengeteg minden megtalálható volt. Mindenesetre ez a népmuvelo hírkiadvány (ne feledjük az alcímet: Tájékoztat, tanít) már ekkor, a kezdet kezdetén megpendített komoly neveléselméleti problémákat, például Pénzes István, Csáky Károly, Zsidó János, Szarka Árpád egy-egy vezércikkében, sot az elso számok egyikében található egy (igaz, elég felületes) munkahelyi vezetéselméleti eszmefuttatás is, ami akkoriban meglehetosen új dolognak számított. A lap kezdeti állapotán, természetesen, nagyon érződik az induló folyóirat küszködése, a megfelelo szakemberek toborzása, az újságírói hang és szólásmód keresése, ahogy Vizi Andrea szerkeszto fogalmazott: „Ez az elso év az útkeresés, profilunk kialakításának éve volt” (1994. november). Az indulást az is nehezítette, hogy cserkészet és pedagógia párosítása sokakban visszatetszést keltett. (Ne feledjük, a cserkészmozgalom több évtizedes csipkerózsika álom után éledt újjá 1989 után, és nagyon kevés embernek volt róla hiteles ismerete!) Van viszont egy érdekes vonás, amely szorosan összeköti az induló Katedrát a késobbi modern Katedrával, mégpedig a programadás, a tiszta elvi alapok megteremtésének szándéka. Leginkább megfigyelheto ez abban a dokumentumsorozatban, amely A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Vezetoképzo Programjának Elvárásrendszere címmel, hat lapszámon keresztül a 2. oldalon folytatásban jelent meg. Ebben a sorozatban a Katedra közölte a Cserkészszövetség népzenei, környezetvédelmi, pedagógiai, magyar történelmi, természetismereti, valláserkölcsi és pszichológiai elvárásrendszerét, melyet ugyan egy-egy szakember dolgozott ki (Ág Tibor, Tuba Lajos, Uher Rudolf, Csáky Károly, Hojsza Zoltán, Ajpek Gabriella, Bordás Sándor), de amely dokumentumok lényegében a folyóirat testületi programjának tekinthetok. Olyan testületi programnak, amely tovább élt a Katedra késobbi szakmai állásfoglalásaiban, és amely máig semmit sem veszített érvényességébol. Azáltal egyébként, hogy a lap világosan kifejtette a Cserkészszövetség eszmei programját, két lényeges dolgot tett: egyrészt tágította az akkor még nagyon fiatal közéleti demokrácia határait (a publikációval ellenorizhetobbé, számon kérhetobbé vált), másrészt követheto erkölcsi mércét kínált – nem csak cserkészeknek!
Második korszak: 1995. május–1998. december
Milyen folyamat eredményeként lett a cserkészlapból pedagóguslap? Az elso jelet a profilváltására az 1995. márciusi számban találjuk, ahol Hodossy Gyula jelezte, a szerkesztoség megállapodást kötött az Iskolakultúra címu magyarországi oktatási folyóirattal, s ennek eredményeként az négyoldalas melléklet formájában megjelenik a Katedrában. Ez így is történt, de csak két alkalommal (az 1995. márciusi és áprilisi számban), mert 1995 májusában minden teljesen megváltozott. Ekkor rövid szerkesztoségi hír tudatta a következoket: „A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1995. május 1-jétol nem tudja vállalni a Katedra kiadásával járó költségeket. Ezt a tehertételt a Lilium Aurum Kft. vállalta fel, átvéve a lap kiadásának jogát, egyben célul tuzve, hogy a Katedra a szlovákiai magyar pedagógusok és nevelok lapjává alakuljon át.” (Az 1995. májusi váltás nemcsak a kiadóváltást, hanem a tartalom szempontjából is radikális irányváltást jelentett, mivel azonban ennek politikai vonatkozása is volt, errol késobb szólunk.) Az Iskolakultúráról még csak annyit, hogy mellékletként megszunt ugyan, de aktuális számainak tartalomjegyzéke 1995 novemberétol rendszeresen fölbukkan a hasábokon. 1995 szeptemberétol teljesen megújult a folyóirat. A külalakjában jobbfajta iskolaújságra emlékezteto régi Katedra ekkor színes nyomású, huszonnyolc oldalas, modern Katedrává változott. A „megújult” jelzot a szerkesztoség tagjai is használták, de érdekes, nem kezdték eloröl az évfolyamok számozását, amibol arra lehet következtetni, hogy a teljes külso megújulás dacára a lap vállalta a szellemi folytonosságot elodjével. Összességében 1995 az alaplerakás, az önmegszervezés és a gondolatösszeszedés éve volt. Megjelent a Katedra Társaság muködésének alapelvei, a Katedra szerkesztoségi szabályzata, és egy-egy szakember lerakta a szaktantárgyi rovatok alapját: társadalomismeret (Öllos László), történelem (Kovács László), matematika (László Béla, Horváth Géza), angol és német (Czére Gyöngyi), szlovák (Skabela Rózsa, Bóna Irén), kémia (Andruskó Imre), hittan (Szarka Árpád), fizika, informatika (Kiss László, Szabó Endre), alsó tagozat (Mészáros Péter), néprajz (Liszka József), magyar (Héder Ágnes). Megjegyzendo – noha nem szaktantárgyról van szó –, hogy a folyóiratnak 1996. szeptembertol pszichológiai-gyógypeagógiai rovata is van. Az elso szerkeszton, Németh Margiton kívül mindenképpen meg kell említeni Stredl Terézia és Bordás Sándor nevét, nemcsak azért, mert mindhárman hálásan termékeny szerzok, hanem foleg azért, mert lévén elismert szakemberek, a lélektantudományt a Katedra markáns vonásává tették, méghozzá roppant népszeru, olvasmányos formában. A második korszak két fo témájának a politika és az iskolaszervezés látszik. Az átalakulófélben lévo társadalom bonyolult viszonyait a kiadó ekként fogalmazta meg: „A Katedra szerkesztobizottsága úgy vállalta fel iskolaügyünk nevelési gondjainak feltárását, hogy még nem voltak megválaszolva a munkavégzéshez alapvetonek tuno kérdések, mint például hogy kit, mirol, mikor és miért kell informálni.” (Hodossy Gyula, 97.jan.) Valószínuleg az aktuálpolitikai helyzetbol, mintegy makacs ellenreakcióként következett, hogy a folyóirat még a politikailag kényes 1996-os évben is az autonóm iskola gondolatát szorgalmazta. E között az írások között említhetjük például Hecht Anna: Teljes átalakulást (1996. április), Varga Frigyes: Az autonóm iskolák rendszerének muködése és irányítása (1996. május–június), Albert Sándor: Útban az önálló iskola felé (1996. december) cikkeit. Utólag értheto, hogy a vezércikkekben megszólaló politikusok is a legégetobb témát, politika és iskola összefüggéseit boncolgatták: Bauer Edit: Sorskérdés az iskolázottság (1997. február); Gyurovszky László: A cél iskoláink megvédése és színvonalának emelése (1997. március); A. Nagy László: Megvédjük anyanyelvi iskoláinkat (1997. május). Érdekes viszont és jellemzo, hogy miközben nagyban zajlott a politikai ellenállás (például „Nyílt levél a szlovákiai magyar pedagógusokhoz” [1997. szeptember]), aközben a lap hasábjain töretlenül folyt a szakmai munka. Hogy csak kettot említsünk a sok írás közül: Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona az iskola hatékonyságáról, eredményességérol értekezett (1997. szeptember), Tankó László pedig ekkor tette közzé elso ízben a középiskolai Muveltségi sztenderdet magyar irodalomból és nyelvtanból. 1998-tól fokozatosan csökkent a politika térhódítása a közéletben, a lap szerzoi pedig érzékelték és elore jelezték az idoszak alkonyát. Hováth Géza 1998. februári vezércikke már nem politikai ármánykodásról, hanem A tehetséggondozásról szólt, Barak László pedig úgy tett pontot egy korszak végére, hogy 1998 novemberében leírta: „Vége a frontharcos érának.”
Harmadik korszak: 1999. január–2003. június
A lap szerkesztoi 1999 elso felében egy kérdoíves felmérést bonyolítottak le, amelynek nyilvánosságra hozott szándéka a minoségjavítás volt. Ha a cél az volt is, hogy a Katedránál pontosabban tudják, kik és miért olvassák a lapot, a háttérben egyéb komoly okok állhattak. Véleményem szerint létezésének ötödik-hatodik évében, 1998/99 fordulóján a lap némileg megingott a hogyan továbbot illetoen, és a kérdoíves felmérés ebbol a helyzetbol próbált kiutat találni. Elképzelheto, az elbizonytalanodás összefüggött a politikai helyzettel (most már nem eloször, és most is közvetve), amennyiben az elso Dzurinda-kormány felléptével megszunt a politikai fenyegetettség terhe. A nevezett felmérés – amelynek kérdéseire pár száz válasz érkezett jobbára az elofizetok soraiból – legfontosabb adatai a következok: 1999-ben a Katedra olvasóinak 81%-a pedagógus, 11%-a különbözo szintu tanuló, 8%-a pedig egyéb foglalkozást uzo olvasó volt. Sokatmondó következtetés volt továbbá, hogy kevés szülo olvasta a lapot, mégpedig foleg azért – derült ki a beérkezett válaszokból –, mert a szülok oket nem érinto szaklapnak tartották a Katedrát. Az olvasótábor zöme tehát egyértelmuen szakmabeliekbol állt, és az arányok miatt ez még akkor is állítható, ha a felmérés esetleg nem volt teljesen reprezentatív. Érdekes, hogyan reagált a lap a felmérés eredményeire. „Már régóta formálódott bennünk a gondolat, hogy lapunkat még inkább az Önök igényeihez, elvárásaihoz igazítsuk” – írta Nagy Attila szerkesztoi reakciójában (1999. szeptember), és ugyanitt további változásokat is bejelentett. Nem elhanyagolható változás volt, hogy a lap 32 oldalról 36 oldalra bovült 1999 szeptemberétol. Az új oldalakkal, új rovatokkal bovülés a szaktantárgyaknak kedvezett legkevésbé, sot összességében az állítható, hogy a tantárgyak szerepe 1999 osze és 2001 elso fele között erosen csökkent. Tudnivaló, hogy a jól megkülönböztetheto tantárgyi rovatok rendszere kezdettol a Katedra fontos jellegzetessége. A szakrovatok fokozatosan, évek során alakultak ki (idorendben utolsóként a geográfia indult 1997 januárjában Zirig Ferenc beköszöntojével), az ígéretes folyamatot azonban megfejelték a fent említett kérdoív utáni intézkedések. A tantárgyak formai felosztása ugyan soha nem szunt meg, de háttérbe szorulásukkal párhuzamosan 1999-tol a lapban publicisztikai mufajok kezdtek dominálni. Bizonyos rovatok megszuntek (Vendégoldal), egyesek maradtak (Dobogó, Aktuális, Tan-tárgy), számos új keletkezett. Néhány jellemzo, 1999 osze után keletkezett rovatcím: Gubancoldó, Kitekinto, Jövobe tekinto, Beszéljünk a szexualitásról, Innen-onnan, Rejtvény, Elofizetoi verseny, Keres–kínál (sic!). Számokban kifejezve az egyes évfolyamok összevetése az alábbi képet rajzolja ki. Az elozo korszakban, például 1998 februárjában mindössze 8 rovatmegjelölést találunk az oldalak tetején (Vendégoldal, Dobogó, Iskola és reform, Embernevelok, Eleink, Hol-mi, Fórum, Tan-tárgy), és a 32 oldalból (ebben benne van a borító is) 21-en pedagógiai írások voltak. Ez utóbbin belül a Tan-tárgy rovat 13 oldalt tett ki. Ez azt jelenti, hogy a nevezett lapszámban oktatás és egyéb publicisztika aránya 65-35% volt, az oktatáson belül pedig a tantárgyak alkották a cikkek 61%-át. 1999 októberében (a kérdoíves felmérést követo változtatások bejelentése után egy hónappal) a helyzet a követezoképpen változott. A rovatok száma 8-ról 19-re bovült; 36 oldalból (borítót is beleértve) legfeljebb 15 tartalmazott pedagógiai írást, ezen belül a Tan-tárgy 11 oldalt tett ki. Ez arányokkal kifejezve annyit jelent, hogy nevezett lapszámban az egyéb publicisztika és tiszta pedagógiai írások aránya 58-42 %-ra fordult, igaz, az oktatáson belül a tantárgyak alkották a cikkek 73 %-át. A jelenség többféleképpen értelmezheto. Az újságírás szempontjából teljesen legitim irány és szándék volt, hogy a szerkesztoség új utakat keresve még olvasmányosabbá tegye a lapot. A másik oldalról, a szakmaiság szempontjából viszont a kezdeti elvekhez való ragaszkodás föladásának minosítheto, hogy 1999-tol jó másfél évig a Katedrában nagy teret hódított a szélesebb nyilvánosságnak szánt publicisztika. Néhány példa: Zalaba Zsuzsa: Elvarázsolt, gyilkos világ (1999. október); Dusza István: Beavatás avagy a rejtett ösztönök kiélése (1999. október); Száz Ildikó: Szégyen és rettegés (1999. november); E. Fehér Pál: Egy román történész elmélkedéseirol (2000. január); Péterfi Szonya publicisztikája (2000. január); Lukács Zoltán rendor százados közbiztonsági-kriminológiai sorozata; Amerika háborúban, körkérdés (2001. október) – azaz olyan szerzok és témák vitték a prímet, akik és amelyek sokkal közelebb álltak a publicisztikához, mint a szakíráshoz. A Katedra más vonatkozásban is érezhetoen az aktuálújságírás felé vette az irányt, tovább csökkentve ezzel a szaktantárgyak befolyását. A megjelölt idoszakon belül több prominens személyiség írt vagy nyilatkozott a lapnak: Czeizel Endre genetikus Az új élet hajnaláról írt (1999. december); interjút adott a dalai láma (2000. szeptember), Vámos Miklós (2001. április), Göncz Árpád exállamfo (2001. június) és Pálinkás József hivatalban lévo oktatási miniszter. Két politikus is megvillantotta pennáját a hasábokon: Rockenbauer Zoltán kulturális örökség minisztere és Miklós László környezetvédelmi miniszter, mindketten a 2001. februári számban. (E tényt tessék összevetni a remek publicista Winston Churchill aforizmájával, hogy ti. jaj annak a lapnak, amelyikbe befolyásos politikusok írnak hosszú cikkeket!) Kétségtelen, emlékezetes interjúk ezek és komoly trófeák az újságírók számára, csakhogy miközben nagyon ismert arcok tekintettek le a címlapról, aközben tovább csökkent a szaktantárgyak jelentosége. Nem lenne tisztességes, ha elhallgatnánk, hogy ugyanezekben a lapszámokban a publicisztika mellet olyan minoségi szakírásokat találunk, mint például Stredl Terézia Gyermekeink értékrendjérol, Jakab István a leggyakoribb beszédhibákról, Horváth Géza Az arányok összekapcsolásáról, Bogár Andrea Oscar Wilde-ról, Simon Attila a történelmi térképek célszeru használatáról. De álljon itt még egy, igaz, szélsoséges példa: Vajon milyen érdeklodéssel forgatták a társadalomtudományi érdeklodésu kollégák a 2001. áprilisi számot, amelyben a nyelvészet, kultúrtörténet, néprajz és irodalom mellett egyetlen természettudományos írás sincs, hacsak Bodok Zsigmond: A fotográfia hu magyarja címu tudománytörténeti cikke nem számít annak? A Katedra tehát egyre távolodott a gyakorlati pedagógiától, amire pedig huséges olvasói mindig is leginkább éheztek. A kérdoíves felmérést összegzo Nagy Attila azt állapította meg 1999 szeptemberében, hogy a nem szakmabeli olvasók érdektelensége azzal magyarázható, hogy a szülok többsége a nevelést a pedagógusok kizárólagos feladatának tartja. Vitán felül áll, hogy a szülok többsége, még ha felelosséget érez is gyermekeiért, a pedagógia terén nem mutat különösebb készséget önfejlesztésre, és ne legyenek illúzióink, ez nem fog változni a jövoben sem. A pedagógiai irányultság csökkenése biztosan eltántorít bizonyos számú pedagógust, viszont nincs rá garancia, hogy helyettük laikusok fogják megvenni a lapot a nem-pedagógiai cikkek végett. Idoközben a szerkesztoség észbe kapott, mert 2000 szeptemberében a szerkesztobizottság átalakulásakor bejelentették: „Több új – foleg tantárgyi – rovat indításáról döntöttünk, hogy mindinkább képviselve legyen az összes tantárgy a folyóiratban.” A szerkesztok becsületére legyen mondva, újragondolták a korábban eszközölt változtatásokat, lassankint visszatértek a hagyományos pedagógiai témák, és bovült a szaktantárgyak köre. 2001 második fele óta a rovatok száma 20 alatt van, a tisztán pedagógiai írások aránya pedig a lap egészéhez képest átlagban kb. 50 %. Tanulságul levonható, hogy olvasói szempontból a Katedrának 1999-ben sem volt, és ma sincs kitörési lehetosége. Bodnár Gyula 1996. januári szerkesztoségi cikke („Miért a szülok lapja is?”) szerint amikor a folyóirat alcíme kiegészült a „pedagógusok és szülok lapja” felirattal (1995 novemberében), akkor „pedagóguskörökben fölmerült a kérdés, miért kellett a szüloket is az eredeti címzettek mellé emelni.” A pedagógusok fölhördülése bizonyos fokig értheto, hiszen egy szaklap per definitionem nem akarhat nem-szakmabeli olvasótábort tartósan megszólítani. A Katedra jellegébol adódóan sem a bulvárlapok témáival, sem a napilapok frissességével nem tud, és ne is akarjon versenyezni. Van viszont egy viszonylag megbízható, kb. 3000-4000 fos potenciális professzionális bázisa, akik készek arra, hogy a hiteles emberek által írt lapot szakmai etalonnak fogadják el, sot, mint fentebb láttuk, el is várják, hogy a lap nekik szóljon. A Katedrának mind nívós írásait, mind igényes külso kivitelezését, azaz: jelenleg harminchat újságoldalát, nyolc oldalnyi belso mellékletét és csatolt színes posztereit erre a célra kell felhasználnia. A lap harmadik korszakát azzal zárhatjuk, hogy 2000 oszétol fokozatosan az átfogó iskolai reformfolyamatok elemzése, valamint az oktatás minoségének javítása került elotérbe. Már 1996 és 2000 között is számos iskolamodellt fölvázoltak a lap szerzoi, a poroszos piramis iskolaszerkezettol az autonóm igazgatású iskolán át (például Svinger István: A korszeru iskolavezetés szempontjai, 1999. március) a minoségfejleszto pedagógiai struktúrákig. A folyamat 2000/2001 fordulóján kulminált, amikor a Katedra Társaság szervezésében A 21. század iskolája címmel nemzetközi pedagógiai konferencia helyszíne volt Dunaszerdahely. Az esemény referense és fo eloadója a Katedra szorgalmas szakírója, Albert Sándor volt, akinek eloadása Közoktatási rendszerek címmel jelent meg 2000 szeptemberében rövidített változatban. Ugyano néhány hónappal késobb Az oktatás és a nevelés nemzeti programja címmel egy további nagy hordereju dokumentumot is közzétett (2001. május). Tanulmányának további hangsúlyt adott, hogy ugyanabban az idoben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége VII. Országos Találkozóján Rozsnyón is az átfogó iskolafejlesztési programok kérdése volt a fo téma (a lap errol is részletesen beszámolt), valamint hogy ugyanakkor jelent meg ifj. Hlavács Pál írása az iskolafejlesztés valóban nagyon újszeru formájáról, a TQM minoségbizosítási rendszerrol (2001. május). Izgalmas munka lenne alapos elemzéssel ellenorizni, mi valósult meg mára mindezekbol a projektumokból. Itt-ott több, máshol talán kevesebb. Az azonban biztos, hogy a lap szerzoi meglátásaikkal sokkal elobbre jártak, mint az akkori valóság – ami azóta is jól megfigyelheto katedrás jellegzetesség.
III. rész Szakmaiság, szaktantárgyak
Az elso két évfolyamhoz képest az 1995 szeptemberétol megújult Katedra hatalmas szakmai fejlodésen ment keresztül. Jellegtelen havi hírújságból professzionális lappá vált, amelybe pedagógiai életünk meghatározó személyiségei, tapasztalt gyakorlati és elméleti szakemberek vállaltak feladatokat. Ekkortól tölti be a lap azt a szerepet, amelyet a szerkesztoség az 1995 szeptemberében közzétett szerkesztobizottsági szabályzat alapján neki szánt: „Szakmai fórum lett és betöltötte az urt, amely a pedagógiai lapok megszunte után keletkezett.” A fejlodés eredményeként 1996 júniusában László Béla így összegezhette a megújult folyóirat egy évét: „A Katedra nemcsak lapot jelent, hanem muködo(!) szakmai szervezodést, mozgalmat is.” Formai megújulás mellett tartalmi igényesség és szakmai alaposság is jellemzi a Katedrát már 1995 óta. Ez alatt két dolgot kell érteni. Egyrészt létrejött a Katedra Társaság mint a folyóirat szakmai hitelének legfobb garanciája. Ettol kezdve a lap és a társaság a fontosnak ítélt ügyekhez testületi állásfoglalást fuzött, így adva nyomatékot egy-egy ügy jelentoségének. Másrészt a szakmai alaposság a Katedrában azt jelenti, hogy gyakran jelentek és jelennek meg benne olyan írások, amelyek szubjektív érzések helyett felméréseken, kutatásokon, összesítéseken, számokon, ábrákon, adatokon, azaz objektív tényeken alapulnak. Köztudott, milyen sokáig nem készülhettek efféle tanulmányok, ezért is örvendetes, hogy a Katedra folyamatosan figyelemmel kíséri iskolai életünk minden rétegét. Néhány példa: Óvodahelyzet számokban (S.Vörös Ilona, 96.szep.); Középfokon lemaradva (Szabó Zoltán, 1996. október, 1996. december, 1997. március); A felvételi vizsgák tanulságai (Fónod Zoltán, 1996. október); A pedagógusképzés helyzete (László Béla, 1996. november, 1996. december, 1997. január); Beíratkozásainkról (Sidó Zoltán, 1996. május); Gimnazisták pályaválasztása (Kulacs Dezso [1997. december] és Pék László [1997. december, 1998. január, 1998. február]); Pedagógusok szakmai identitásáról (Lampl Zsuzsanna, 1998. április, 1998. május, 1998. június); Informatikaoktatás problémái (Varga Sándor, 1998. június); Informatikai helyzetfelmérés (Tomolya Róbert, 2001. szeptember); Vázlatos helyzetkép a szlovákiai magyar közoktatásról (A. Szabó László, 2002. április, 2002. május); A pedagógushivatás gyakorlását akadályozó tényezok (Kulacs Dezso, 1999. február, 1999. március); Milyen legyen a jó pedagógus? (Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona, 2000. szeptember) stb. Ezeknek a tanulmányoknak és elemzéseknek egy része problémafeltáró jellegu, más esetekben lényeges háttérinformációval szolgálhatnak az adott helyzet megértéséhez. Külön fontosságot az ad nekik, hogy szinte kivétel nélkül modern feladatmegoldási sémákat alkalmaznak, azaz analizálják a helyzetet és megfogalmazzák a lehetséges megoldásokat. Talán nem túlzás állítani, hogy hosszabb távon ezek az eredeti írások garantálják a Katedra, vele együtt szellemi közéletünk színvonalának folyamatos fejlodését, és ez utólag azt is megmagyarázza, a lap korszakolásakor miért tulajdonítottunk oly nagy jelentoséget a szakmaiságnak. Muszáj azonban rögtön lelohasztani a dicséretet azzal, hogy a pontos helyzetfelmérés szükségszeru folytatása, az abból eredo cselekvési program kevés esetben bukkan föl a lapokban. (Például a Vázlatos helyzetkép a szlovákiai magyar közoktatásról [A. Szabó László, 2002. április és 2002. május] címu elemzést összegzo Albert Sándor fölvázolta az innovációs folyamat négy lépését, és abból tudhatjuk, hogy az A. Szabó-féle helyzetfelmérés utolsó két elemének a küldetésnyilatkozat meghatározásának és a stratégia kidolgozásának kellene lennie [Albert S.: Az önösszeszedés módja, 2002. május], ezek azonban eddig nem kerültek nyilvánosságra.) Lehet persze, konkrét cselekvési programok is készültek(nek) valahol, csak vagy bizalmasan kezelendok, vagy éppen formájukat tekintve nem alkalmasak publikálásra. A szaktantárgyak megjelenési gyakoriságát nehéz meghatározni. Ennek két oka van: (1) még pontos bibliográfia ismeretében is nehéz sokszor eldönteni, egy-egy írás melyik tantárgyhoz kötodik, (2) nagyon sok cikkben több szaktantárgy kombinálódik. Mindkét szempont fontos. A Katedra ugyanis kitunik azzal, hogy megszámlálhatatlanul sok cikke merészkedik szaktantárgyak feldolgozatlan határterületeire, vagy taglal tantárgyak közti összefüggéseket, így hódítva teret a tájainkon még ma is ritkaságszámba meno komplex tantárgyi szemléletnek. Példa az elsore Szinek Gizella: Beszámoló az ET szemináriumán szerzett tapasztalatokról [1996. március] címu ötrészes írása. Ez részletes beszámoló egy 1995-ben Grazban rendezett szemináriumról, amelynek témája éppúgy érinti az anyanyelvi oktatást, mint az idegen nyelvekét, illetve az óvodás és alapiskolás korúakat ugyanúgy, mint a középiskolásokat. Példa a másodikra Szabó József többrészes nyelvészeti sorozata, amelyben annyira komplex szemléletet mutat, hogy olvasói célközönsége szinte meghatározhatatlan (1996/1997-es évfolyam több számában). Jelen tanulmánynak nem lehetett célja, hogy megállapítsa, pontosan mennyi írás jelent meg 10 évfolyam 97 számában különbözo tantárgyakról és témakörökrol, azonban két (kulcs)tantárgy, úgymint matematika és idegen nyelvek megjelenési gyakoriságát mégis megpróbálta meghatározni. A matematikai szakcikkek száma: 72 (ebben nincsenek benne a matematika Katedra-versennyel kapcsolatos írások), idegen nyelvekrol szóló szakcikkek száma: 74. Ha az eddigi megjelent 97 számot vesszük 100 %-nak, akkor elmondható, hogy gyakorlatilag minden négy számból háromban jelen volt mindkét tantárgy. (A matematika szakcikkek legalább felét egyébként a Katedra egyik legtermékenyebb szerzoje, Horváth Géza írta. A másik legtermékenyebb szerzo Csicsay Alajos.) A mennyiségi mutatóknál fontosabb (hiszen a lap soha nem maradhat megtöltetlenül) a megjelent írások minosége. Ezalatt esetünkben azt kell értenünk, hogy a cikkek menyire korszeruek és gyakorlatiasak. Íme egy-két példa. Példák a modern metodika területérol: játékos oktatás (Szabó B. Csilla, angol [1997. november], Móser Zoltán, zene [1995. szeptember], Kovács Tibor, történelem [1999. január]); esettanulmány-módszer (Erdélyi Péter, 1998. november); multimédia a magyar irodalom tanításában (Benkes Réka és Vass László, 1998. december); Internet és matematika (Lilla Korenová, 2000. szeptember); Internet és történelem (Mocsi Beáta és Simon Attila, 2000. december), CD-ROM-ok és történelem (Pénzes Edit, 2003. május); Internet és kémiaoktatás (Szarkáné Szuchopa Katalin, 2001. szeptember), Internet és oktatás (Illés Márton, 2003. május). Példák a modern individuum-felfogásra: tanulásmotiváció (Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona, 1997. november); A pontozásos értékelés (Strba Sándor, 1996. szeptember); minoségi iskola (Fekete Anikó, 1997. november); számok nélküli értékelés (Takács Viola, 1997. november); objektívebb osztályozás (Strba Sándor, 1996. szeptember) . Példák problémás vagy elhanyagolt területekre: balkezesség (Belkovics Judit, 1998. október); napközi (Polgár Anikó, 1998. november); demokrácia a tanteremben (Elek József, 1998. december); állampolgári ismeretek (Kovácsné Deák Irén, 1999. január); Extrém sprotok és hiperaktivitás (Nagyné dr. Kovács Ildikó, 2002. november) Példák szintek közti átfedésekre: idegen nyelv óvodában (Czére Gyöngyi, 1995. november); barkácsolás óvódában (Trocha Mária, 1999. június). A Katedrában, illetve szerkesztoségi holdudvarában zajló folyamatos és magas szintu szakmai munka kézzelfogható eredményeként a folyóirat komoly pedagógiai teljesítmények szellemi otthonává vált. Hecht Anna vitaindítója a szlovák szakkifejezésekrol (1995. szeptember) táptalajra talált, és számos tanulságos reakció érkezett rá (például Orbán János: Mi a teendo [1996. január]). Skabela Rózsa és Bóna Irén a szlovák nyelv oktatásának korszerusítését célzó új eljárásukat, annak elméleti alapjait a Katedra hasábjain hozták nyilvánosságra. A korszeru történelemoktatás alapjait Kovács László 1995/96-beli cikkeiben elobb elméletileg összegezte, azután ezeken az alapokon Simon Attilával tankönyvet is írt. (Megjegyzem: a Kovács–Simon szerzopáros nagyszeru történelem tankönyvének ismeretében milyen messzinek tunik az ido, amikor Csáky Károly így sóhajtott föl 1994 májusában: „Nemzetiségi iskoláinban a magyar történelmet – mint ahogyan a néprajzot sem – nem oktatják.”) Tanulságos folyamat játszódott le a lap hasábjain a hazai nyelvészet terén. Szabómihály Gizella nyelvtudomány-történeti publicisztikája indulástól élvezetes színfoltja a lapnak (például 1995. szeptember, 1995. október, 1995. november), Jakab István nyelvtisztogató írásai pedig jelenleg is megbízható cikkei szinte minden egyes számnak. A legváltozatosabb pályát az a Lanstyák István futotta be, aki 1995 szeptembere és 1998 májusa között mintegy tucatnyi terjedelmes írásában egy tájainkon újszeru nyelvészeti programot tárt elénk. (Kezdetben nyelv és politika határmezsgyéjén kutatott [például A többnyelvu oktatásról kilenc tételben, 1995. szeptember], késobb áttért a nyelvszociológiai problémákra.) Nem tisztünk megítélni, hogy írásai mennyire jelentettek áttörést a modern nyelvészetben, de tény, hogy nézetei a Katedrában jutottak széles nyilvánosság elé, így válva organikus, eredeti termékeivé kisebbségi tudományos életünknek. Arra is van példa, hogy egy tantárgy hosszú távú fejlesztési stratégiája több éven és több szerzon át ível, és ezt csakis a Katedra dokumentálta, senki más. Tankó László 1997 szeptemberében és októberében, majd 1998 júniusában és 1999 szeptemberében tette közzé a középiskolai Muveltségi sztenderdet magyar irodalomból és nyelvtanból, hogy azután ezt a munkát Csicsay Károly és Kulcsár Zsuzsanna tetozzék be: Az érettségi vizsgák reformja (2001. október), Változtatni középiskolákban és egyetemen (2002. szeptember), Módszertani útmutató az alapkövetelményekhez magyar nyelvbol és irodalomból (2002. október). Hogy pontosan mekkora szerepe volt a Katedrának e „pedagógiafejlesztések” létrejöttében, mennyiben volt a lap ösztönzo ero vagy éppenséggel eszköz a szerzok számára, azt talán csak az érintettek tudnák hitelesen elmondani, illetve külön tanulmányt kellene írni a Lilium Aurum Kiadó gondozásában megjelent Katedra Füzetek, Katedra Könyvek és Egyetemi Füzetek címu sorozatokat, melyek alapgondolata legtöbb esetben egy-egy Katedra-cikkbol indult ki, de túlnott annak keretein. Nem túl mozgalmas tudományos-szakmai életünkben a Katedra olyan fórumot biztosít most már tíz év, ahol a közzétett szakmai eredmények ellenorizhetové válnak. (Emlékezetem szerint azóta sem történt meg egyik területen sem, hogy bárki is cáfolta volna az elért eredményeket; a lap hasábjain biztosan nem.) Kijelentheto tehát, hogy – változó fontossággal – a Katedra hol bölcsoje, hol dadája regionális pedagógiai innovációinknak.
IV. rész Szerzok és kritikai megjegyzések
Megjelenésének eddigi tíz éve alatt iskoláink minden szintje és rétege képviseltette magát a Katedrában. Az óvodapedagógia – pedagógiai életünknek ez a méltatlanul elhanyagolt, ám alapvetoen fontos rétege – az indulástól teret kap a folyóiratban (Fekete Mária, Matlák Jolán, Mészáros Katalin, Molnár Marianna, Pálinkás Erzsébet, Papp Renáta, Szabó Edit, Száz Erzsébet, Vankó Terézia). Nem panaszkodhatnak az alapiskolás pedagógusok (Ágné B. Erzsébet, Bathó Sylvia, Chudoba Katalin, Csúsz Péter, Gágyor József, Gyüre Lajosné, Horváth Géza, Hudák Katalin, Jakubecz Márta, Kürti Ildikó, Lovász Gabriella, Mészáros Péter, Mihályi Molnár László, Nagy Erno, Nagy Valéria, Pénzes István, Pierzchala József, Stirber Lajos, Tátyi Tibor, Várady Kornélia), és a középiskolai tanárok sem (A. Szabó László, Andruskó Imre, Bogár Andrea, Bundsuch Gabriella, Csicsay Károly, Csicsay Sarolta, Farkasné Bartakovics Adrianna, Fónod Marianna, Hajtman Béla, Kankulya László, Kiss László, Kopecsni György, Lelkes Valéria, Matus Mónika, Mézes Péter, Németh Zoltán, Oláh György, Simon Attila, Simon Beáta, Strba Sándor, Szabó Endre, Sz. Hlavaty Márta, Tomolya Róbert, Viczay Ildikó), illetve gyakori szerzok a felsooktatási szakemberek is (Alabán Ferenc, Albert Sándor, Balla István, Benyovszky Krisztián, Csóka Géza, Dávid Lajos, Demján Adalbert, Héder Ágnes, Hurka Katalin, Hushegyi Gábor, Jakab István, Kontra Miklós, Lanstyák István, Laczkóné Erdélyi Margit, László Béla, Mészáros András, Misad Katalin, Simon Szabolcs, Simon Tamás, Szabó József, Szabómihály Gizella, Szinek Gizella, Telekiné Nagy Ilona). A kiadó szerint jelenleg a szerzogárda nagysága „több mint százra” teheto. A felületes szemlélot akár elégedettséggel tölthetné el ez a sokszínuség, csakhogy a részletesebb elemzés kimutatja, hogy: 1) nagyon sok szerzo egycikkes, alkalmi író, 2) a cikkek nagy részét egy szukebb szerzoi gárda írja, 3) bizonyos iskolatípusok sajnálatosan alulreprezentáltak a Katedrában, úgy is mint téma, és úgy is mint a szerzoi gárda tagjai. Konkrétan, viszonylag kevés a szakközépiskolákat (Albert Sándor, 1998. április), a szakmunkásképzoket (Albert Sándor, 1999. október), a nyolcosztályos gimnáziumokat (Héder Ágnes, 1996. január) és az egyház iskolákat (Csáky Károly, 1995. december) érinto cikk. (A zárójelekben egy-egy ellenpélda található.) Más értelmiségi pályákhoz hasonlóan az oktatásban dolgozók számára is fontos tényezo, hogy azok a gyakorló szakemberek, akiknek a legközvetlenebb és leggazdagabb tapasztalataik vannak, megosszák tudásukat mind a többi szakemberrel, mind a közvéleménnyel. A szakma többi képviselojével való efféle kapcsolattartás nemcsak az információk puszta áramoltatása végett létfontosságú, de a publikáció a permanens szakmai önfejlesztés igényét is kifejezi. A szerkesztok sokszor írtak errol, hol burkoltan, hol nyíltan, de mindig érezhetoen azzal a céllal, hogy a pedagógusokat cikkírásra serkentsék. Sokszor hiába. Liszka József például egy évnyi néprajzi rovatvezetés után így vont mérleget: „Tény, hogy egy visszajelzés nem sok, annyit sem kaptam rovatunkkal kapcsolatban” (1994. december), László Béla pedig másfél évvel ez után tért vissza ugyanerre, önbizalomhiánynak nevezve a jelenséget, amely „akadálya a tantárgyrovatok térhódításának” (1996. június). Akad azért példa a pedagógusok fokozott aktivitására is. Héder Ágnes felhívása termékeny talajba hullott, amikor elorukkolt az Én így tanítom rovattal (1996. szeptember), mert számos reakció érkezett rá: Vajda Barnabás: …a Bibliát (1996. december), Csúsz Péter: …az államalapítást (1997. március), Bohák Valéria: …a fogalmazást (1997. április), Drozdík Katalin: …a könyvelemzést (1997. április) stb. Általában úgy látszik, Szlovákiai magyar közéletünk sajnálatos módon lebecsüli a public relations (PR) jelentoségét, vagyis azt, hogy egyének, szerzopárosok, munkacsoportok vagy társaságok saját szakmai tevékenységüket valamilyen módon érthetobbé, nyilvánvalóbbá és fontosabbá tegyék a társadalom szemében. A Katedra már tíz évvel ezelott is nagy szerepet vállalt az információk terjesztésében, és ez a szerepe azóta töretlen. Leggyakoribb megnyilvánulási formái a különféle rendezvényekrol írt beszámolók, de nyugodtan ideérthetjük az egész éven át zajló tantárgyi versenyeit is (matematika, irodalom, történelem, alsó tagozat), amelyek indulásuk óta bizonyítják, micsoda mozgósító ero rejlik az információk puszta közzétételében. A pedagógusoknak hasznos, ha értesülnek aktuális eseményekrol, szakkiadványokról, matematikakészség-fejleszto táborról, Európa Tanács-beli nemzetközi szemináriumról, oktatáspolitikai tervekrol és sok-sok egyéb közinformációról, amiket a Katedra kötelezo tájékoztatási szerepének eleget téve szállít számukra. Rögtön hozzá kell azonban tenni, hány meg hány eseményrol nem olvashatunk semmit, mert az érintettek nem használják föl a Katedrát fórumnak. Mennyi mindennek nem marad nyoma! Csak egyetlen példa: a dunaszerdahelyi zenepedagógusok évek óta színvonalas zenei napokat, sot hetet szerveznek, de ennek semmi nyoma a Katedrában. Pedig a történések megörökítése nemcsak azért fontos, hogy az emlék tanulságul szolgáljon (mint például Agócs Béla [1997. május] vagy a füleki gimnáziumigazgató esete [2001. június]), vagy hogy a szakmai kontroll biztosítva legyen (például Horváth Géza: Javítsuk ki tankönyveinket [1995. október, 1995. november, 2003. május]), hanem azért is, hogy az elvégzett munka jobban látsszék. Az elobbi két cél nyilvánvaló, az utolsó már kevésbé. Egy ismert szólás parafrázisával élve, nem elég ténylegesen jól teljesíteni egy szakmában, jónak is kell látszani; el is kell hitetni a közvéleménnyel, micsoda értékeket vagyunk képesek teremteni, és akkor talán hosszabb távon helyre lehet állítani a pedagógusi pálya megtépázott presztízsét. A Katedra ezt a lehetoséget – belátva a PR fontosságát – megindulása pillanatától tálcán kínálja. Talán pedagógusaink nem érzik ennek jelentoségét? Vagy értik, csak nem ismerik módjait? (A 10 évfolyam lapjain két példát találtam itthoni PR szakemberre, mindkettot Komáromból: Farkasné Bartakovics Adrianna, a Selye János Gimnázium tanár-sajtóreferense és Saláth Richárd, a Selye János Kollégium PR asszisztense.) Lehetséges, hogy ha a pedagógusok egyszer elsajátítanák a public relations technikáit, a Katedrát is elárasztanák cikkeikkel? A rendszeres publikálás természetesen nem kötelessége egy pedagógusnak. Nem mindenkinek van ideje vagy módja írni, „közírni” nem is mindenki tud, és még annál is kevesebben akarnak. Azt is köztudott, hogy nem vagyunk sokan. Egyébiránt pedig a publikálás nemcsak ido és energia kérdése, hanem felelosségvállalásé is. Hiszen aki ír, az fölfedi magát, és aki véleményt mond vagy minosít, az nemcsak tévedhet, hanem ellenvéleményre, esetleg támadásra is számíthat. (A Katedra hasábjain lezajlott vitákra alább még visszatérünk.) Így tehát a lapba nem író pedagógusok problémája az alábbi kérdésben generalizálható: Miért van az, hogy szakmánk képviseloi közül nagyon sokan még ma is, tizenhárom évvel a rendszerváltozás után is ódzkodnak a nyílt véleményformálástól? Mi ez, ha nem közöny? Mindent összevetve és ennek ellenére ezért nagy szó, hogy a Katedrának olyan stabil szerzogárdája van, amely túlnyomórészt belföldi szakemberekbol áll, és amelyben a nagy tekintélyu pedagógus doyenektol – Ág Tibor, Csicsay Alajos, Mészáros József – a szerzoként mindig szívesen látott, mert érdekesen író szakpublicistákon – Bödok Zsigmond, Liszka József, Németh Margit, Stredl Terézia – át a szárnypróbálgató egyetemistákig két-három generáció békésen megfér egymás mellett. A pedagógus nemzedékek effajta folytonossága, amelyben tapasztalat és bölcsesség fiatalos tettvággyal és módszertani megújulással ötvözodik a lapokon, a Katedra összefogó erejének köszönheto, és nagyon hasznos a közösség szempontjából. Ide kívánkozik viszont megemlíteni, mennyire sajnálatos, hogy bizonyos szerkesztokkel, szerzokkel az évek során megszakadt a kapcsolat. Csupán néhányan a sok közül: Bárczi Zsófia, Csanda Gábor, Czére Gyöngyi, Takács Erika – akiknek a nevét nem, vagy csak nagyon ritkán olvassuk mostanában. Utolsó szóként a szerzogárdával kapcsolatban el kell mondani, hogy mivel a Katedrának nincs sem foállású foszerkesztoje, sem foállású pedagógus újságírói (a rovatvezetok lényegében önkéntes munkát végeznek), a lap tartalmi összeállítása szinte teljes mértékben az egyetlen szerkesztore hárul. Nagy biztonsággal állítható, hogy a jövoben a folyóirat nem lesz képes tovább fejlodni, de talán még jelenlegi magas színvonalát sem tudja majd tartani, ha nem stabilizálódik, professzionalizálódik a szerkesztoség személyi összetétele. Stilisztikai szempontok szerint mérve a folyóiratot, a szaktantárgyakra vonatkozó cikkek között a tíz év alatt arányosan találhatók autentikus írások és reflexiók, azaz önálló, kreatív gondolatok és olyanok, amelyek másvalaki cikkére, véleményére, könyvére stb. reagálnak. Egy-egy számban idonként fölborul az egyensúly (például a 2000. áprilisi számban 23/7 az arány a reflexiók javára), különösen, ha leszámoljuk a népszerusíto (reklám-) írásokat, összességében azonban a reflexiók nem nyomják el az innovatív írásokat. Problémának nevezhetjük viszont, hogy noha a lap hasábjain sok a reflexió, kevés az érvelo-viszontérvelo textus. Szempontok csak elvétve ütköznek, a viták pedig egyenesen ritkaságszámba mennek. Azért ezekre is van példa. Horváth Géza és Lanstyák István egy-egy írása A pedagógusok nyelvhasználatáról (Horváth G.) illetve Szakszeruség és nyelvmuvelés (Lanstyák I.) összefüggéseirol részben vitának minosítheto (mindketto megjelent 98.máj.); hasonlóan értékelhetjük Mészáros Péter és Csik Zoltán véleményváltását az alapiskolákban bevezetendo új módszerekrol és programokról (elobbi megjelent 1997. január, utóbbi 1997. február). A sajtóviták kiszámíthatatlanságára két másik példa utal. Amíg Csanda Gábor vitairata a Nyitrai Pedagógiai Foiskola Hungarisztikai Tanszéke által 1995-ben kiadott felvételi tesztekrol (1995. október és 1995. november) provokatív felütése ellenére visszhangtalan maradt (legalábbis folyóiratban nincs nyoma), addig Alabán Ferenc írása irodalomtudomány és iskolai irodalomoktatás bizonyos kölcsönhatásairól (Lépéstartás az irodalomtudományban, 2001. január) váratlan ellenreakciót váltott ki Vojtek Sándorból (2001. március), amire azután Alabán viszontreagált (2001. április). Ha veszekedést nem akarunk is látni (hangnemét tekintve ez utóbbi volt az eddigi legdurvább adok-kapok), azért higgadt szakmai összecsapásokból jó volna többet olvasni a hasábokon. További problémának tartom, hogy a Katedrának bizonyos témákat erélyesebben kellene képviselnie. El kell ismerni, nincs túl sok hiánytéma, de legalább három említheto. Az elso ketto: a diákönkormányzat (ellenpélda: 1997. április, 2000. február) és a drámapedagógia olyan terület, amely sokat ígéronek indult a rendszerváltozás után, de amelyet oly csúful cserbenhagytak minden oldalról. A harmadik példa az idegen nyelvek háza tájáról való. Amikor Czére Gyöngyi 1995 szeptemberében útjára indította az idegen nyelvi rovatot, elorelátóan nemcsak német és angol szakosokat szólított meg, hanem várta a latin, az olasz, a francia és a spanyol nyelvek tanításával kapcsolatos tapasztalatokat is. Felhívásának ezen része szinte teljesen visszhangtalan maradt, holott tudható, nem egy iskolában tanítják ezeket a nyelveket. Még szerencse, hogy Polgár Anikó idonként ír egy-egy cikket a latinnal kapcsolatban (például A latintanítás módszerei [1999. március]).
V. Összegzések
A mai Katedrának nincs, nem létezik hivatalos ideológiai irányvonala. Azonban naivság lenne azt képzelni, hogy soha és egyáltalán nem vállalt föl semmilyen ideológiát. Eloször is, a Katedra mint pedagóguslap megjelenését – legalább részlegesen – politikai hatások sürgették 1995 májusában, ugyanis ehhez az idoponthoz – nevezetesen a komáromi pedagógus nagygyuléshez – kötheto az a radikális tartalmi irányváltás, amely cserkészkiadványból komoly szakmai lapot hozott létre. A nyílt politikai állásfoglalás jegyében az 1995. májusi és júniusi szám (ekkortól Hodossy Gyula a kiadó) elso belso oldalán Slavkovská-féle alternatív oktatatás elleni tiltakozásokat közölt, dokumentumként teljes terjedelemben megjelent benne A szlovákiai magyarság muvelodési nagygyulésének állásfoglalása valamint az oktatásügyi minisztérium nemzetiségileg vegyes területekre vonatkozó koncepciótervezete is („Elérni, hogy a nemzetiségek nyelvén oktató iskolákban a szlovák nyelvet és irodalmat, a történelmet, a földrajzot és a polgári nevelést szlovák nemzetiségu pedagógusok oktassák.”), és a lap komoly politikai szerepet vállalt 1994–96 között is, amikor határozottan föllépett az ún. alternatív oktatás bevezetése ellen (például Csáky Károly vezércikke: Lehet-e tanulni alternatívul? [1994. április]). Bizonyos finom, közvetett politizálás a kezdetektol máig tetten érheto a Katedrában, amire bizonyítékul lehetne hozni például a vezércikkekben megnyilatkozó politikusok szavait, de esetleg némi spekulációval bonyolultabb, programszeru politizálást is ki lehetne mutatni, ti. hogy kinek és kinek nem kínál teret a lap megszólalásra, és akinek igen, annak mikor. Vitathatatlan tény, hogy a Katedrában kezdettol fogva megszólalhatnak pártpolitikusok, mint ahogy vannak olyan nagyon közismert politikusok is, akiket keresve sem találunk benne, sem nevüket, sem írásukat, sem véleményüket (véletlen ez vagy tudatos?). Záruljon e gondolatmenet azzal, hogy hitelt lehet adni a Katedra Társaság 1997. februári programjának, amely kijelenti: „A Katedra Társaság politikai pártoktól független szakmai tömörülés” , esetleg ha mégis kategorizálni kívánjuk a lapot eszmei irányultság szerint, akkor leginkább nemzeti liberálisnak nevezhetnénk, amúgy Németh László módjára (aki köztudottan nagyszeru pedagógus is volt). Egyébként is, nem az a nagy dolog, hogy a Katedra sem mentes a politikai hatásoktól, hanem az, hogy a Katedra mentes attól a fajta káros korporativizmustól, amelynek jellegzetességeit a szlovákiai magyar szellemi közegben Öllos László 1997. januári beszédében (a lapban 1997. márciusában jelent meg) írta le: „A szlovákiai magyarok úgymond társadalmi szervezeteinek többsége összefonódik a politikai pártok valamelyikével.” Ebben az értelemben folyóiratunk teljesen független szakmai folyóirat. A Katedra fennállása óta hosszabb (közép- és hosszú)távra tervez. Ebben az a legszimpatikusabb, hogy a pedagógia (egyébként teljesen valós!) mindennapi gondjain való rágódás helyett a lap igyekszik optimizmust sugallni, valamint értelmes távlatokat kínálni. Elég újraolvasni például Csicsay Alajos: Javaslatok a szlovákiai oktatásügy átszervezésére (1996. február), Hecht Anna: Teljes átalakulást (1996. április), Ádám Zita sorozatát az Alkotóképesség fejlesztésérol (1997 eleje), Albert Sándor nyugat-európai távlatokat felvázoló cikkeit (Problémamegoldó oktatás Dániában [97.ápr.], Mérnöktanárképzés Kanadában [1997. szeptember]) vagy Öllös László: Modernizációs hagyományaink (98.már.), Csicsay Alajos: A változtatáshoz program kell (00.sze.) címu írásait, hogy nyilvánvalóvá váljon, bizonyos, ma már közhelynek számító pedagógiai elveket e szakmai folyóirat mindenki másnál (foként a hivatalos fórumoknál) elobb reagálva, évek óta napirenden tart. A lap hosszabb idotávlatokban gondolkodó ismérve annál feltunobb, mivel a Szlovákiában megjeleno magyar sajtótermékek között véleményem szerint kevés ennyire pozitív gondolkodású, ha úgy tetszik értékcentrikus akad. Ellenben arra a kérdésre, hogy befolyásolták-e, s ha igen, mennyire, a Katedrában közölt szakmai érvek pedagógiai közéletünket az elmúlt tíz évben (némi malíciával úgy is fogalmazhatnánk, olvassák-e rendszeresen például az oktatásügyi minisztériumban) a lap kidolgozott, koncepciózus írásait, azt kell válaszolnunk: nem nagyon. Ha ugyanis így lenne, akkor már régen történt volna valami az oktatásügy minoségi javítása érdekében; lenne például rendszeres, államilag támogatott pedagógus-továbbképzés (az elso cikk errol 1994. májusból való), tankönyveink alkalmazkodnának a legújabb kor elvárásaihoz, valaki végre végiggondolná az iskolai versenyek rendszerét, jegyek helyett szöveges értékeléssel minosítenénk tanulóink tudását (a Katedra Társaság 1996. októberi, IX. állásfoglalása szólt errol), létrejött volna a pedagógusok kamarája (Csicsay Alajos már 1996. februárban beszélt róla) stb. Ha esetleg jó szándékúan feltételezzük, hogy a Katedra-beli írások halló fülekre találnak a hivataloknál, akkor hatásuk sajnos csak nagyon lassan mutatkozik. Hiába gondolja esetleg a pedagógus foglalkozású olvasó, hogy azok a dolgok, amikrol a lap szerzoi beszélnek, elszakadnak iskoláink valóságától, a Katedra messzebb látó és nagyvonalú cikkeire nagy szükség van. Általuk világossá válik, hogy minden problémára létezik megoldás, még a legbonyolultabbakra is, valamint hogy ezeket a megoldásokat tolünk nyugatabbra általában már régebben kidolgozták és alkalmazzák. Minél súlyosabb egy probléma, annál hatékonyabb szervezéssel lehet csak megoldani, a felkészülés alapja pedig az alapos tervezés. Amikor 2000 szeptemberében átalakult a Katedra szerkesztobizottsága, tovább erosödött a szándék, hogy az újság stratégiai kérdésekben irányt mutasson (2000. szeptember) Ez az a pont, ahol tervezés és európaiság szorosan összefügg a Katedrában. Aki elore gondolkodik és elore tervez, az elobbre jut, foleg, ha tisztában van azoknak a pedagógiai gondoknak a megoldási modelljeivel, amelyek a szabadon fejlodo Nyugat-Európában tizenöt-húsz évvel ezelott jelentkeztek. Európai dimenziók kérdésében egyébként a Katedrának egyáltalán nem kell szégyenkeznie. Az összeurópai gondolat nagyon korán megjelent a lapokon (például Az európai szülok jogai és kötelességei, 1996. január, újraközölve 1998. június), a késobbiekben pedig az egyes tantárgyak képviseloi nemcsak hogy figyelemmel követték szaktantárgyuk nemzetközi vonatkozásait, hanem 1998 után folyamatosan közzé is tették azokat az egyes szakrovatokban: A Földrajztanítás Nemzetközi Chartája (1997. január); Felkészültünk-e az európai kihívásokra a matematika tanításában? (Hecht Anna, 1998. október); Európai Konferencia a kémia tanításáról (Madarász Róbert, 1998. október); Történelemoktatás a 21. században (Vajda Barnabás, 2001. november). Az utolsó két évfolyamban szinte megszámlálhatatlanul megszaporodtak az európai témák: A gyermekek jogai a nemzetközi jogban (Kamoncza Márta, 2001. május), Európai hidak (Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona, 2002. november), Európai tudat (Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona, 2002. február). 2001. januárban külön rovatot találunk a lapban az Európai Uniót járva címmel. Ha összegezzük e cikkek közös jegyeit, akkor foleg abban a vonatkozásban illeszkednek az EU-trendekhez, hogy alapvetoen az élethosszig tartó tanulás (LLL – Life Long Learning) meghonosítását tartják az egyik legfontosabb távlati célnak. Mindezt jó ideje sugallja a Katedra, például az akkor friss foszerkeszto, Szilvássy József 1998. márciusi vezércikkben: „Havilapunk pedagógusok, szülok, továbbá más szakemberek és érdeklodok szellemi otthona, az együtt gondolkodás és permanens muvelodés fóruma.” A Katedra tíz évfolyamán végighúzódik egyfajta humanista szellemiség, nevezetesen az emberi értékek megóvásának és a morális iránymutatásnak a szándéka. Ezt kifejezendo 1995 szeptemberében Kulcsár Ferenc azt kívánta a Katedrának, hogy: „Lapjain jelenjen meg a huség és a jóság, az egyszeruség és a világosság, a tolerancia és a szolidaritás – az értelem, a hit és a szeretet pedagógiája.” Az egykori foszerkeszto vágya valóság a mai napig. Számos gondolat ugyanis, például hit a könyvekben és az írott szóban, hit a keresztény és klasszikus kultúrában mint európai civilizációs keretben, valamint az arra való törekvés, hogy az emberi teremtményt általában, ezen belül pedig a pedagógust és tanulót úgy fogja föl, mint sokoldalúan értelmezheto szellemi lényt – nos, mindezek az 1994-es alapelvek („szellemi vezérfonalak” [Szerkesztoségi alapelvek, 1995. szeptember]) a Katedrában tíz év óta töretlenek. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, ez a lap leginkább megbecsülésre méltó vonása. Nem lenne teljes e tanulmány, ha megkerülné annak a személyiségnek a méltatását, aki 1994-tol fogva szíve és lelke annak a jelenségnek, amit gyujtonéven Katedrának nevezünk. Ritka az a magánvállalkozó, aki képes annyira elrejteni magát a vállalkozásában, mint o (például évente csak egy-két írással jelenik meg saját lapjában), és aki oly rendíthetetlen a céljaiban, hogy nem ingatják meg ilyen-olyan változások (például az, hogy 2002 óta nem áll egyedül a szlovákia magyar pedagógiai sajtótermék piacon). Mindenki tudja, hogy Hodossy Gyula irodalomszervezo, költo, vállalkozó ember, nem pedagógus, de amilyen eros empátiával viseltetik irányunkban, és amennyire tisztában van vele, hogyan lehet motiválni az Emberneveloket (copyright: Csicsay Alajos és Katedra), nos, azért megilletné ot a tiszteletbeli pedagógusi cím. Abbahagyom azonban a méltatást, mert Hodossy Gyulát, a vállalkozó lapkiadót a sok szónál találóbban jellemzi a szikár ars poetica, amelyet így fogalmazott meg: „Kiút: a teremtés, az alkotás. A felelosség nagy, de cselekedni muszáj.” (1997. január) Mert Hodossy Gyula pozitív gondolkodása, lendülete és anyagi áldozatvállalása nélkül – ki kell mondanunk! – nem lenne Katedra.
Zárszó
„A Katedrának tekintélyes lappá kell válnia. Olyan lappá, amelynek hasábjain megtisztelo a megjelenés, s amelynek álláspontjai, értékítéletei hazai oktatásügyünk szellemi vezérfonalává válnak. Erre nemcsak a szlovákiai magyar oktatásügynek, hanem az egész szlovákiai magyarságnak nagy szüksége van” – fogalmazott az 1995-ös Szerkesztoségi szabályzat. És ez ma is így van. A Katedra állásfoglalásai tíz éve jelentenek vezérfonalat, a Katedra tíz éve elismert szakmai fórum, a Katedrában tíz éve megtiszteltetés megjelenni. Amiként nagyon nagy megtiszteltetés volt tanulmányt írni róla 10. születésnapján. Isten éltessen, Katedra!
Vajda Barnabás


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .