Általános erőnléti szint és úszástudás összehasonlító vizsgálata elsőéves tanító szakos hallgatók körében

A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen immár második éve vizsgáljuk az óvópedagógia szakra jelentkezett elsős hallgatók úszástudását és általános állóképességét. A téma kutatása azért is indokolt, mert az utóbbi években riasztóan megnövekedett a fulladásos balesetek száma. A hazai statisztikai adatok szerint ebben az évben már kétszer annyi gyermek és fiatal fulladt vízbe, mint tavaly. Úgy gondoljuk, hogy ennek hátterében egyrészt az elégtelen óraszámú vízi képzés, másrészt a szervezett úszótanfolyamok háttérbe szorulása állhat. A vízi képzést kínáló úszóklubok pedig sok esetben 12-16 órás „úszótanfolyamot” szerveznek a gyermekeknek. Ez az óraszám csupán arra elég, hogy a kezdők megbarátkozzanak a vizes környezettel, de úszni egészen bizonyosan nem fognak megtanulni. Ehhez mindenképpen további gyakorlásra van szükség, hiszen az úszáskészség megszerzése és megszilárdítása az idegen közeg eltérő törvényszerűségei miatt hosszabb időt vesz igénybe. Az említett okok késztettek bennünket arra, hogy hallgatóink úszástudásának fejlesztésére mozgásprogramot dolgozzunk ki, mert úgy véljük, hogy szükség van olyan óvópedagógusokra és alsó tagozatos tanítókra, akik elméleti és gyakorlati ismereteik birtokában segíteni tudják a szakemberek munkáját az úszásoktatás speciális területén is.

Kutatásunk fő feladata volt megvizsgálni, hogy az általunk kidolgozott oktatási módszer tartalmában változatlan alkalmazása milyen mértékben befolyásolja a vizsgált csoportok motorikus fejlődését. Szerettük volna megtudni, hogy a félév befejeztével milyen mértékben változik az úszástudás az egyes csoportokon belül és azt is, hogy a két csoport kilépő eredményeit összehasonlítva találunk-e számottevő különbséget az úszásteljesítmény szintje között 25 m mellúszásban és hátúszásban. A csoportokban két alkalommal teszteltük a vízbiztonsági alapgyakorlatokat is, és összefüggéseket kerestünk az úszóteljesítmény, az antropometriai mutatók és az általános erőnléti szint között.  Választ kerestünk arra a kérdésre is, hogy mennyiben befolyásolja az oktatás sikerességét a mozgásprogram terjedelme és a foglalkozások heti óraszáma. Ebben a tanévben mértük fel először a „Jacík-féle teszt” segítségével az általános állóképességet és a mozgáskoordinációt (Měkota-Blahuš, 1983). Mivel a próbát csak a 2.csoport végezte el, így idén csupán a belépő és kilépő átlagteljesítményt tudtuk összehasonlítani a csoporton belül. Végezetül pedig kérdőív segítségével tájékozódtunk arról, hogy a hallgatók hány százaléka részesült egyetemi tanulmányait megelőzően középiskolai szinten vízi képzésben. A fejlesztő program fő követelménye az, hogy a leendő pedagógusok ismerjék meg az úszás sajátos, jellemző mozgásanyagát, képesek legyenek a vízbiztonsági alapgyakorlatok bemutatására, valamint két úszásnem (mell- és hátúszás) technikai végrehajtásának és oktatásmenetének elsajátítására.

Kutatásunk eredményeit a meglévő vízi mozgásprogram módosítására és további mozgásprogramok kidolgozására használjuk fel. Terveink között szerepel a vizsgálat évenkénti megismétlése és partnerintézményeink eredményeivel való összehasonlítása.

Felmerülhet még a kérdés, hogy kit nevezhetünk „úszónak”? A hazai és a külföldi szakírók álláspontja ebben a kérdésben meglehetősen egyértelmű: azt, aki a fáradtság jelei nélkül, folyamatosan képes legalább 200 méteres táv leúszására valamely úszásnemben, és képes az alap úszókészségek helyes technikai végrehajtására.

A program és az eszközök

Vizsgálatunkban a 2010/11 – es tanévben 16 (1.csoport), a 2011/12 – es tanévben pedig 17 (2.csoport) elsőéves hallgató vett részt. A foglalkozásokat mindkét iskolaév nyári félévében, 12 óra terjedelemben, hetente egy alkalommal 2 x 45 percben tartottuk a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem uszodájában. Mindkét tanévben azonos tartalmú mozgásprogramot alkalmaztunk. Minden foglalkozásba beiktattuk a vízbiztonsági alapgyakorlatokat, és ebben az évben is a mellúszás technikájának tökéletesítésére és a hátúszás alapjainak megtanítására törekedtünk. Bár a mellúszás technikai szempontból a legösszetettebb úszásnem, a hallgatók jobbára csak ebben az úszásnemben tudnak „úszni”, így a rendelkezésünkre álló 12 órát a technika csiszolására használtuk fel. Az órákon a célgyakorlatok mellett játékos feladatmegoldásokat is beiktattunk azzal a céllal, hogy a hallgatók játékismerete bővüljön és alkalmazni tudják ezeket saját szakmai gyakorlatuk során.

Az adatgyűjtés teszteléssel és kérdőíves felméréssel történt. A vízi és a szárazföldi méréseket mindkét tanévben az első és az utolsó foglalkozáson végeztük el. A teszteléseket megelőzően testmagasságot, testtömeget mértünk és meghatároztuk a testtömeg-indexet is. A vízi motoros próbákat Kiricsi (2002); Tóth, (2002); Macejková (2005, 2007, 2008); Benčuriková és Medeková (2008) valamint Benčuriková (2011) útmutatása alapján végeztük el. Az úszókészség fejlődésének mértékét függő és független minták t-próbáival, valamint százalékszámítással határoztuk meg. A testméretek, az általános erőnlét és az úszásteljesítmény közti kapcsolatok feltárására összefüggés-vizsgálatot végeztünk.

Eredmények

Az alapvető testméreteket (Moravec, Kampmiller, Sedláček a kol. 2002) országos eredményeivel is összehasonlítottuk. Ami a testtömeget illeti, az 1.csoport 2,6 kg-mal a 2.csoport pedig 9,9 kg-mal volt nehezebb az országos átlagnál. Az átlagértékeket összehasonlítva a csoportok testtömege és testtömeg-indexe között a különbség jelentős volt, amit egyrészt a 2.csoportban mért három extrém szélső érték okozhatott, másrészt ahogy a 2.ábrából is kitűnik, ebben a csoportban a hallgatók 35%-a volt túlsúlyos, míg az 1. csoportban a hallgatók 13%-a esett ebbe a kategóriába. A BMI átlageredmények alapján a hallgatók normál testalkatúaknak tekinthetők.

Ami a testmagasságot illeti, a csoportok közötti különbség elenyésző volt. Az 1. csoport 0,8 cm-rel, a 2.csoport pedig 1,4 cm-rel marad el az országos átlagtól (Moravec, Kampmiller, Sedláček a kol. 2002).

Vízi mozgásprogramunk egyik fő célja az volt, hogy a foglalkozások befejeztével a csoportokban a hallgatók legalább 80%-a elsajátítsa az ún. alap úszókészségeket, melyek előfeltételeit képezik az egyes úszásnemek elsajátításának. Mivel szinte egyetlen hallgató sem ismerte a „vízbiztonsági alapgyakorlatok” fogalmát, és elmondásuk alapján ezeket az úszótanfolyamon sem tanulták, különös figyelmet szenteltünk ezek oktatásának. Kilépő eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a két csoportban minden hallgató képes volt a vízbiztonsági alapgyakorlatok technikailag elfogadható végrehajtására.

A 25 méter mellúszásban mért belépő eredmények mindkét csoportban komoly hiányosságokat tükröztek a vízi képzés terén. Minden hallgató képes volt ugyan a 25 méteres táv teljesítésére, de ezt víz fölé emelt fejjel és csukott szájjal úszta végig, így nem tudott sem levegőt venni, sem pedig a levegőt a vízbe fújni. Általános és jellemző hiba volt mindkét csoportban a pillangózó lábtempó és a boka befelé forgatása a rúgómozdulat szakaszában. Ennek következtében az előrehaladás nehézkessé, erőltetetté és görcsössé vált.

Feltételeztük, hogy mozgásprogramunk hatására a féléves úszásoktatás jelentős javulást hoz a hallgatók úszástudásában egyes csoportokon belül. Adataink feldolgozása után megállapíthatjuk, hogy a csoportok mellúszásban nyújtott kilépő teljesítménye az 1. csoportban 5%-os, a 2.csoportban 1%-os szinten volt jelentősen jobb a kezdeti eredményekhez képest. A jelentős teljesítményjavulást az alap úszókészségek és a technikajavító gyakorlatok együttes hatásával magyarázzuk. A lábmunka technikája csoportonként a legtöbb esetben javult, öt hallgatónál azonban nem sikerült a rögzült hibás mozgásmintát kijavítani, négy hallgató pedig nem sajátította el a helyes légzés technikáját, ami gyengébb úszóteljesítményben nyilvánult meg.

Összehasonlítva a két csoport bemeneti és kimeneti átlageredményeit megállapíthatjuk, hogy a teljesítmények között nincs jelentős különbség (3.ábra).

A hátúszás technikáját második úszásnemként oktattuk. A célunk az volt, hogy a kurzus végén a hallgatók helyes technikával és megállás nélkül képesek legyenek ebben az úszásnemben 25 méteres táv leúszására. A feladatot a vizsgálat befejeztével mindkét csoport képes volt teljesíteni. A technikát illetően több hallgatónak a kar- és a lábmunka összhangja, valamint a csípő mély fekvése okozott gondot. A technikai különbségek mindkét csoportban a magasabb szórásértékekben és a széles adatterjedelemben is megmutatkoztak, de az átlagteljesítmények között nincs számottevő különbség a csoportok teljesítményét illetően (p > 0,05). Az eredményeket összegezve megállapíthatjuk, hogy vízi mozgásprogramunk a két csoport 25 méteres mell- és hátúszásban nyújtott teljesítményére azonos hatással volt. A kilépő eredmények minimális különbségét a technikai végrehajtás és az állóképesség javulásán kívül egyéb tényezők is befolyásolhatták, ezek elemzésére azonban most nem térünk ki.

A hallgatók általános erőnléti szintjét a 2.csoportban a „Jacík-féle teszt” segítségével két alkalommal vizsgáltuk. Az ábrákból látható, hogy a hallgatók kilépő teljesítménye jelentősen jobb volt a belépéshez képest.   A normák alapján a vizsgált csoport általános erőnléti szintje mindkét mérés idején az „átlagos” kategóriába sorolható (4. és 5.ábra) Míg a belépő méréseknél a hallgatók 6%-a tartozott a „jó” kategóriába kilépésnél már a hallgatók 18%-a volt ide sorolható.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a testméretek, a testösszetétel és az általános erőnlét milyen mértékben befolyásolja a csoportok úszásteljesítményét. Az összefüggés-vizsgálat csak a 25 méter mellúszó teljesítmény és az általános erőnlét belépő szintje között mutatott ki gyenge kapcsolatot a 2.csoportban.  A statisztikai számítások egyik csoportban sem igazolták az antropometriai mutatók hatását az úszásteljesítményre. Ennek oka az lehet, hogy programunk elsődleges célja a vízbiztonság megszilárdítása, a helyes technika elsajátítása és csiszolása volt, nem pedig a teljesítmény fokozása. Úgy véljük, hogy a technikai feladatok és a vízbiztonsági alapgyakorlatok sikeres elsajátításánál nem a testméretek, hanem az ideg-izom kapcsolatok játsszák a döntő szerepet. A testméret hatása csak a későbbiekben, a teljesítményfokozás szakaszában mutatkozik meg markánsabban.

A csoportok vízi előképzettségéről mindkét tanévben kérdőív segítségével tájékozódtunk. A 6. és a 7. ábrából látható, hogy a két csoportban a hallgatóknak csupán 5%-a nem részesült vízi képzésben. A többiek zömmel 20 órában az alapiskola 3. osztályában, vagy a középiskolában végezték el az úszótanfolyamot, intenzív egyhetes formában. Az 1. csoportban a hallgatók között volt olyan, aki már az óvodában is járt úszni.

Az adatokat látva megfogalmazódik bennünk a kérdés, hogy vajon mi az oka a hallgatók gyenge úszástudásának, ha a megkérdezettek döntő többsége középiskolai szinten részesült vízi képzésben? A bevezetőben említettük, hogy a biztos úszástudás megszerzéséhez 20 óra nem elegendő, a vízbiztonság megszilárdítására további ráképzés, gyakorlás szükséges. Ezt a tényt a fenti ábrák adatai és saját tapasztalatink is igazolják. Megfelelő elméleti szaktudás, oktatási módszer és óraszám hiányában az úszótanfolyamok csupán uszodalátogatás, lubickolás szintjére süllyedhetnek. A hallgatók elmondták azt is, hogy a kötelező úszótanfolyamot követően a későbbiekben az uszodát rendszeresen szinte egyikük sem látogatta, úszni zömmel csak szezonálisan, a nyári hónapokban a strandon, esetleg más természetes vízben szoktak.

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy az általunk összeállított vízi gyakorlatanyag segítségével a hallgatók minden évben képesek voltak elsajátítani két úszásnemet, az alap úszókészségeket és megfelelő mértékben alkalmazkodni a vízi környezethez.

Végezetül megemlítjük még, hogy a hallgatókkal folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy többségük igényli és fontosnak tartja a szakszerű vízi képzést. Nagyon pozitívan értékelték  őszinte (és néha kritikus) véleményünket teljesítményükkel, fejlődésükkel kapcsolatban. Eredményeink, tapasztalataink alapján indokoltnak tartjuk, hogy továbbra is keressük azokat a módszereket, melyek segítségével jelentős eredményeket lehetne elérni az úszás minőségi oktatásának fejlesztése érdekében egyetemi szinten.

 

Irodalom

  1. Benčuriková, Ľ. – Medeková, H.: „Špecifiká hodnotenia plaveckých zručností u detí predškolského veku“, in: Šport a kvalita života, (Brno: Masarykova univerzita, 2006), optický CD – ROM).
  2. Benčuriková, Ľ.: Vybrané faktory ovplyvňujúce základné plavecké zručnosti detí predškolského veku. Vedecká monografia. Bratislava: UK – STIMUL, Poradenské a vydavateľské centrum Filozofickej fakulty, 2011. s. 95. ISBN 978-80-8127-023
  3. Kiricsi, J.: Úszásoktatás kisiskolások számára. Budapest: SE-TSK, 2002, ISBN 963-430-080-4
  4. Macejková, Y. et al.: Didaktika plávania. Bratislava: ICM Agency, 2005. s. 152,                                          ISBN 80-969268-3-7
  5. Měkota, K. – Blahuš, P.: Motorické testy v telesné výchově. Praha: SPN,  1983. 335 s.
  6. Moravec, R., Kampmiller,T., Sedláček, J. a kol.: EUROFIT: Telesný rozvoj a pohybová výkonnosť školskej populácie na Slovensku. Bratislava: Slovenská vedecká spoločnosť pre telesnú výchovu a šport, 2002. Druhé vydanie. ISBN 80-89075-11-8.
  7. Tóth, Á.: Úszás. Oktatás. (Sportági szakmódszertan). Budapest: SE-TSK, 2002,184 s.

 

Szerzők:

Viczay Ildikó – Baráth László

Konstantin Filozófus Egyetem,

Közép-európai Tanulmányok Kara

Pedagógusképző Intézet,

Nyitra

 

A cikk a Katedra 2012/2013 decemberi számában jelent meg.

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .