Illés Sándor: Számítógépes játékok az oktatásban

„Játszva tanulni”, mondják a modern pedagógiai koncepciók. Viszont nem csak a pedagógusok által kidolgozott játékok könnyítik meg a világ megismerését a diákok számára. Újabban már a számítógépes játékok felhasználását is szorgalmazzák a tanítási-tanulási folyamatban, legyen szó akár a nyelvtanulásról, akár a bonyolult történelmi folyamatok szemléltetéséről, ismétléséről.

 Manapság már nem számít ritkaságnak a különböző informatikai és számítástechnikai segédeszközök felhasználása az oktatásban. Egyre több iskola rendelkezik az ehhez szükséges technikai feltételekkel, és a diákok is napi kapcsolatban vannak a számítógéppel.

A szülők és tanárok már rengeteget hallhattak a különböző számítógépes játékok hosszútávon kifejtett káros hatásáról, ami részben így is van. Nem mindegy ugyanis, hogy a gyerek mennyit és mit játszik. Az erőszakos játékok közben a gyerek automatizáltan cselekszik, és nagyon ritkán van rákényszerítve a gondolkozásra, arról nem is beszélve, hogy agresszív viselkedése a játékon kívül is megmaradhat. Más a helyzet a „gondolkozós” játékokkal, melyek bizonyítottan segítenek a gyerek képességeinek fejlesztésében. A különböző kaland és stratégiai játékok közben a diákoknak folyamatos agyi aktivitásra van szükségük. Rengeteg információ jelenik meg előtte interaktív formában, és ahogy azt tudjuk, az agyunk képes az egyén által végzett dolgok 90%-ának a megjegyzésére. Azzal szemben, hogy a tanórán az információkat általában frontálisan kapják meg a diákok, és azoknak átlagosan csak 10%-át jegyzi meg az agy, ez hatalmas plusz információt jelent. Ez alatt nem azt értem, hogy a videó játékok hasznosabbak, mint maga az oktatás, de kiegészítés, ismétlés, szemléltetés, nyelvtanulás szempontjából nagyon effektív módszernek bizonyulnak. A diákok könnyedén bővíthetik szókincsüket az idegen nyelvű játékokon keresztül, hiszen elegendő motivációt kapnak akár ahhoz is, hogy az érthetetlen szavakat szótárazás segítségével fordítsák le. Házi feladat írása közben ez unalmas lenne a tanulók számára, de a játék nyújtotta húzóerő még erre a kis pluszmunkára is rábírja őket. Nem beszélve arról, hogy a kikeresett jelentéseket is könnyebben megjegyzik, hiszen azokat a gyakorlatban is használják.

Külföldi iskolákban már néhány évvel ezelőtt megjelent a stratégiai játékok hasznosítása a történelemoktatásban. Felhasználásuk segíthet a diákoknak a történelmi folyamatok megértésében, és a beleérző képességét is növeli az által, hogy kipróbálhatja magát Caesar, Napóleon, vagy akár Hitler szerepében. Saját maga irányíthatja a történelmi folyamatokat és akár megváltoztathatja azok kimenetelét. Hangsúlyoznám, hogy a diáknak először is ismernie kell a valós eseményeket, hogy a számítógépes játékok ne deformálják tudásanyagát. Magyarországon az idén vágtak neki egy specifikusan a magyar történelemmel foglalkozó stratégiai játék fejlesztéséhez, amely elsődleges célja maga az oktatás. A játék fejlesztői jelenleg a magyar történelem ötven legfontosabb csatáját dolgozzák fel az 1526-os mohácsi vészig. Az stratégiai játékok fontos mozgató elme a sikerélmény, hiszen fontos események kimenetelét változtathatjuk meg – ha elég ügyesek vagyunk. Így a diákoknak lehetősége nyílik arra, hogy Augsburgnál legyőzzék I. Ottó seregeit, Mohácsnál elverjék a törököket, kiűzzék a tatárokat, és akár további területekkel bővítsék a magyar királyság kiterjedését. Azáltal, hogy a diákok beleavatkozhatnak az eseményekbe, a történelem nem úgy jelenik meg, mint a tanórákon. Láthatják azt, hogy a történelem alakulása néha nüanszokon múlik, és az események interpretációja sokszor a hatalmon lévő vezetőtől függ. Ezt az igazságot mondja ki  Bonaparte Napóleon is híressé vált mondásában, miszerint „A történelmet mindig a győztesek írják!”.

Bizonyára még néhány évbe bele telik, hogy országunkban az oktatásban is megjelenhessenek a videójátékok. Addig is fordítsunk nagyobb figyelmet arra, hogyan töltik szabadidejüket diákjaink, gyermekeink, és irányítsuk figyelmüket olyan szabadidős tevékenységekre, amelyek mind a tanulásra, mind a kikapcsolódásra jótékony hatással vannak.

 

Illés Sándor

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .