Lexikonszócikkek mint a kultúra hordalékai. A lexikon szerepe Dubravka Ugrešić és Tolnai Ottó műveiben

A lexikonok és enciklopédiák – mára már elhalványult a különbség a két könyvtípus között – egy-egy kor teljes tudásanyagát igyekeznek az olvasó elé tárni. Az ész, az értelem erejébe vetett hitet ünneplik, a világ megismerhetőségének optimizmusa hatja át őket. E már-már kultikussá váló tárgyak, melyek a mindentudás, az egyetemesség, a megbízhatóság illúzióját hordozzák magukban, az írókra is termékenyen hatottak, gondoljunk csak Jorge Louis Borges vagy Danilo Kiš műveire, valamint megemlíthető e tekintetben Miroslav Krleža, aki jelentős irodalmi munkássága mellett a Jugoszláv Enciklopédia főszerkesztője is volt. A lexikonforma a szótárregények, lexikonregények ihlető mintájául szolgált és szolgál ma is, Ambrose Bierce Ördögi kislexikonától, Milorad Pavić Kazár szótárán, Temesi Ferenc Por című regényén vagy Zilahy Péter Az utolsó ablakzsiráfján át Podmaniczky Szilárd Szép magyar szótáráig. László Szabolcs szerint a szótárregény az olvasó nagyfokú szabadságában különbözik a hagyományostól, a különböző ábécésorrendbe rendezett szövegegységek olvasását saját kíváncsiságunk, nyomozóösztönünk határozza meg, „a műben nincsen egy szerzői akarat által beleépített központi irányelv, ehelyett számtalan olvasási lehetőség van benne felszabadítva, mi magunk alakítjuk saját olvasati láncolatunkat.”[1]

Jelen dolgozat elsősorban Tolnai Ottó és Dubravka Ugrešić szempontjából foglalkozik a lexikon kultúrahordozó, kultúrateremtő szerepével. Tolnai Ottó számára a lexikon, különösen a Tolnai Világlexikona, esszenciális viszonyítási pont, önmeghatározásának nélkülözhetetlen kelléke. A névazonosság révén kisajátítja, saját könyvévé teszi a huszadik század népszerű lexikonsorozatát, ironikus játékot űz vele, s már-már a szerző-én sem biztos benne, hogy ő van a TOLNAIban, vagy a TOLNAI van őbenne. Az egész Tolnai-életmű felfogható a világlexikon újraírására tett kísérletként, a töredékesnek, széttartónak tűnő szöveguniverzum az egyetemesség, az enciklopédikus teljesség megragadására törekszik, a széthullott Nagy Formák újrarendezésével kísérletezik.

Dubravka Ugrešić Dejan Kršićtyel és Ivan Molekkel együtt még 1989-ben felhívást tett közzé a jugoszláv populáris kultúra fogalmainak összegyűjtésére, a YU mitológia lexikonának elkészítésére. Az ország széthullásával úgy tűnt e vállalkozásra egyáltalán nincs szükség, de a kilencvenes évek második felében újult erővel, a zágrábi Arkzinnal együttműködve létrehozták az interkativitást teljes mértékben megengedő internetes lexikont, amely 2004-ben könyv formájában is megjelent. E virtuális gyűjtőmunka az emlékezet elkobzása ellenében működött, működik mind a mai napig.

A két szerző közötti kapcsolódási pontot Medve A. Zoltán Jugoszlávia széthullásának és a volt Jugoszlávia képviselte értékek elveszítésének kérdésében látja,[2] és megállapítja, hogy „Tolnaitól eltérően, aki az elveszett Nagy-Jugoszláviában az Osztrák-Magyar Monarchiát idéző nagy formákat és nagy formátumokat a jelen inkluzivitásából fedezi fel, Ugrešić reflexív-személyes és döntően gyógyíthatatlan nosztalgiája abból adódik, hogy a volt Jugoszláviát kívülről, egziliumból, de saját volt inkluzivitása szempontjából szemléli.“[3]

A műveikben nosztalgiával kezelt volt Jugoszláviában mindketten megtalálni vélték saját kulturális identitásukat, ám lényeges különbség Medve szerint, hogy míg Tolnai identitását a kultúrában őrzi meg, addig Ugrešić identitásában igyekszik megőrizni kultúráját.[4] Mindketten fontos szerepet szánnak a személyes múlt elemeinek, a letűnt világ tárgyainak, a jugónosztalgia tárgyiasulásainak.

A lexikonok meghatározó hivatkozási alapul szolgálnak a Tolnai-szöveguniverzumban, a már említett Tolnai Világlexikona, mellett A magyar fűszerkereskedő lexikona és Apáczai Csere János  Magyar Encyclopaediája, vagy akár Brehm korszakos nagy műve, Az állatok világa is feltűnnek. Az én-elbeszélő lexikográfusi szenvedélye a gyermekkorba nyúlik vissza, ősképe az az Afrika-élmény, amikor a kisfiú a meggyszín Tolnai első kötetében megpillantotta Afrikát, és megszédült a felismeréstől, a névazonosság különös optikai élményétől, hogy az egész fejezetet ő írta. A lexikon egyszerre kitűzött cél és vágyott, megvalósítandó forma. Egy helyen azt olvashatjuk, hogy „úgy kellene írni, mint a Tolnai. Nem pedig így. Mint ahogyan az ördög ír cérnájával, gubancosan.”[5]

A Tolnai-szöveguniverzum saját architextusaként folyamatosan Tolnai Világlexikonát tünteti fel, az 1989-ben megjelent New York-i beszéd című önéletrajzi esszében a szerző-elbeszélő az Új Symposiont világlapként említi a Tolnai Világlapjának analógiájára, valamint saját elkészítendő, porlasztott formában leledző Világlexikonáról is vall. A lexikográfiusi munkát – a Tolnai Világlexikon átírását, kibővítését, összefirkálását, átkollázsolását – bűvészkedésnek, művészkedésnek tartja, s úgy véli e krležás–borgeses–karinthys vállalkozás egy egész életet igényel.[6] Az abszurd lexikonírói vállalkozás folyamatosan jelen van a Tolnai-szövegekben, egy 2010-ben megjelent írásában így vall erről a szerző: „Jóllehet már több mint fél évszázada felvállaltam volt a Tolnai Világlexikonát, mint családunk könyvét, majd pedig egyenesen és orcátlanul, mint saját könyvemet, csupáncsak az Új szócskát biggyesztve eléje, már mint, hogy Új Tolnai Világlexikona.”[7]

A lexikográfus én-elbeszélő olyan fogalmak magyarázatára törekszik az Új Tolnaiban, amelyek a régiben nem szerepeltek, vagy meghatározásuk szerinte hiányos. Ez az elbeszélői attitűd ismert és jól körülhatárolható szöveghagyományba illeszkedik, gondoljunk csak Danilo Kiš enciklopédiák iránti fokozott érdeklődésére, A holtak enciklopédiája című, amelyben a mindenkori tudás gyűjteménye formaként jelenik meg, mint „az egybegyűjtés, számbavétel, a megörökítés és megőrzés objektív formája.”[8] Az álombeli könyv tartalmazza a XVIII. század végétől az összes olyan halott életrajzát, akinek más enciklopédiák, lexikonok nem állítottak emléket. A „nagy történelmet” kiegészítő, a kánonhoz, a fősodorhoz, a kollektív emlékezethez és tudáshoz hozzáadó magatartás a kistörténelem képzetkörét hozza játékba. Thomka Beáta a hetvenes évek végének családregényeiről, Nádas, Bereményi és Lengyel műveiről értekezve, e regények közös jelentésszférájaként foglalkozik a kistörténelemmel, amely az írók történelmi múlttal való számvetése során kialakított hozzáállás tanújele. „A »nagy történelem« alatt húzódó kistörténelem az említett regényekben az emlékező, visszatekintő rekonstruáló attitűd által felidézhető, megélt élmények, családi hagyomány, tárgyi dokumentumok, mesék, legendák, mítoszok nyomán elevenedik meg. Belőlük sok vonatkozásban hitelesebb történelemkép bontakozik ki, mint amilyen volt a korábbi évtizedek irodalmi történelem-képe […]. Szembetűnő ugyanakkor az a leplezetlen nyíltság is, amellyel ezek a nem történelmi regények a történelem összetett, nehéz korszakairól beszélnek” – írja Thomka.[9]

E megállapítások Tolnai Ottó és Dubravka Ugrešić lexikonírói ambícióira, a közelmúlt történelmét a magánszféra elemeiből rekonstruálni kívánó vállalkozásaira is vonatkoztathatóak, ugyanis mindkét esetben nagyon hangsúlyos a hivatalos történetírással szembeszegülő privát kánon, magántörténelem.

Tolnai komoly stúdiumokat folytat az Új Tolnai számára a pufajkáról, a Lídia bélésről, a tojásról, a fadrótról, a jégzsinórról, Pozsarevácról, Polgár Babáról, Hegedűs Bittéről, a fakírról, a Bódis-barnáról, az ellenséges kivásárlásról, a fenékdögről, a furnérhámozóról, a leprabélyegről, az önpörgésről, a sakálganéról, Taxis Mátyásról, a zászlóautóról és így tovább. A készülő lexikonba minden fontosat átmentene a régiből (például az Abszinthoz készített metszetet), minden értékes szöveget, könyvet beleőrölne: „[a Bélyeglexikon] felét szeretném átvezetni az ÚJ TOLNAI-ba, ahogyan, lévén Lea lányom balerina, a Balettek könyvének és például Aigner A lepkészet története Magyarországon című könyvének nagy részét is beleőrültem.”[10] A széthullás ellenében ható tervszerű archiválás a Nagy Forma összerakásának kísérlete, a szerző-én virtuális és valós gyűjteményének tárgyai, valamint a róluk készülő lexikonszócikkek emléknyomokként tűnnek fel, amelyek egy ma már nosztalgiával tekintett korból származnak. A zűrzavarossá és töredékessé váló modern világban Deleuze szerint „már nem azt kell mondanunk, teremteni annyi, mint visszaemlékezni, hanem azt: visszaemlékezni annyi, mint teremteni”,[11] így az emlékezés, a tárgyak körüli történetformálás aktusa lehel új életet a már elfeledett, szemétre hányt tárgyakba. Dubravka Ugrešić A feltétel nélküli kapituláció múzeuma című regényében a berlini bolhapiacon rajzólódik meg újra és újra a már nem létező Bosznia térképe, a menekültek itt, a halomba hányt könyvek, hanglemezek, fotóalbumok között találkoznak egymással, és útközben vásárolnak is egy kis tárgyat, amely otthonossá teszi a menekültszobát.

Az elkobzott emlékezet című Ugrešić-szöveg is a hétköznapi tárgyak hatalmáról, közös emlékezetben betöltött szerepéről szól. Stanko és Vera telezsúfolt zágrábi lakása a jugoszláv hétköznapok kis múzeumaként jelenik meg, miután gyermekeik egy nagyobb, kényelmesebb lakásba költöztették őket, egész életük során összegyűjtögetett holmijuktól megfosztva, teljesen megváltozott az életük: „Stankótól és Verától a szebb jövő nevében elkobozták vagyonkájukat, érzelmi emlékezetük zálogát. Két idős ember egyszeriben a természetes környezetén kívül találta magát, akár a partra vetett halak. Az emberek nem halak, Stanko és Vera nem haltak ebbe bele, de – én legalábbis úgy láttam, amikor meglátogattam őket – hirtelen megöregedtek…“[12]

A jugó mitológia valós gyűjteménye mellett a szövegben megjelenik a jugoszláv hétköznapok virtuális tárháza is, az írónő más „keletiekkel“ beszélgetve ismerte fel abba a koraszocialista jugoszláv múltba tartozó nevek és tárgyak hatalmát, amelyek neki korábban alig jelentettek valamit, csak a beszélgetések hatására tudatosodott benne, hogy mindezek a tárgyak az övéi. Az oroszok szívélyes hangon emlegették Radmila Karaklajićot és Djordje Marjanovićot, a jugoszláv táncdalénekeseket, büszkén mutogatták jugoszláv gyártmányú cipőjüket, a bolgárok lelkesen érdeklődtek a Vegeta felől. Ezeknek a fogalmaknak, a volt jugoszláv hétköznapok nélkülözhetetlen kellékeinek állít emléket a sokszerzős, többszólamú Leksikon YU mitologije, népszerű dalok, énekesek, szabadidős tevékenységek, közkedvelt élelmiszerek kapnak kiemelt szerepet benne. Dubravka Ugrešić felhívásában együttműködésre hívta mindazokat, akik nem értenek egyet az emlékezet elkobzásával. A virtuális lexikon számára egyáltalán nem lexikonízű, száraz, áltudományos szócikkek írására kérte a közreműködőket, hanem egyéni, személyes megfogalmazásra buzdított mindenkit. Nagy Abonyi Árpád a lexikonról írva kiemeli a személyes érintettség fontosságát: „egy nemrégen letűnt korszak ikonográfiája valójában a kötet, egyfajta Nevetés és felejtés könyve, másrészt viszont éppen az emlékezés enciklopédiája. Anyaga két-három generáció valós tapasztalata, éppen az, amely kimarad majd a tan- és történelemkönyvekből, ám egykor mégis egy sajátos identitás lényeges összetevője volt.”[13]

A volt Jugoszlávia üzleteinek polcain megtalálható termékek az ország széthullása után eltűntek, csak hiányuk, nosztalgiával átitatott emlékük maradt meg, ezáltal mitizálódtak igazán. A hiány fontosságára hívja fel a figyelmet Ugrešić is a nosztalgia működésmódjáról értekezve: „A nosztalgia nem kontrollálható; agyunk szubverzív tevékenysége. A nosztalgia fragmentumokkal dolgozik, illatokkal, érintésekkel, hangokkal, dallamokkal és színekkel, terepe a hiány, alkalmazkodó emlékezetünk szeszélyes korrigálója.“[14] (Ugrešić 2005: 13). A YU mitológia lexikona e nosztalgiának, a múlt személyes kisajátításának a terméke, töredékekből, történetszilánkokból épül fel, a hivatásos történetírás fehér foltjait kívánja betölteni. Az Új Tolnai Világlexikona kapcsán a hiány még inkább égető probléma, elsősorban a vállalkozás mozgatórugója, szervezőelve a Tolnai Világlexikonából hiányzó fogalmak pótlása, másodsorban maga a mű is betöltendő hiány, hiszen nem létezik, csak megírásának szükségességéről, folyamatairól olvashatunk, magát a lexikont nem, hacsak nem a teljes Tolnai-opust tekintjük a vágyott világlexikonnak.

LEXIKONSZÓCIKKEK MINT A KULTÚRA HORDALÉKAI

A lexikon szerepe Dubravka Ugrešić és Tolnai Ottó műveiben

 

 

A lexikon, az enciklopédia egy-egy korszak teljes tudásanyagának gyűjteménye; fogódzó, amely folyamatosan foglalkoztatja az írókat. A lexikon hangsúlyos szerepet tölt be Tolnai Ottó vajdasági magyar író és Dubravka Ugrešić horvát írónő műveiben.

Tolnai Ottó abszurd, évek óta tartó lexikonírói tevékenysége azokra a ma már talán elfelejtett, háttérbe szorult, eltűnt fogalmakra, tárgyakra irányul, amelyek hiányoznak a Tolnai Világlexikonából. Ugrešić kezdeményezése, A jugó mitológia lexikona pedig mindazoknak a dolgoknak, fogalmaknak az összegyűjtésére törekszik, amelyek a volt Jugoszlávia kulturális mindennapjainak részét képezték. Mindketten egy mentalitás, egy letűnt kor felidézésére, leltározására, rekonstruálására törekednek.

Vizsgálódásaim középpontjában az emlékezet működésmódja, a tárgyakhoz, fogalmakhoz való viszonyulás, valamint a lexikonba való bekerülés kritériumai állnak.

 

Kulcsszavak: lexikon, emlékezet, nosztalgia, hiány, Tolnai Ottó, Dubravka Ugrešić

LEXICON ARTICLES AS THE ALLUVIUMS OF CULTURE

The role of the lexicon Dubravka Ugrešić’s and Ottó Tolnai’s ouvre

  The lexicon and the encyclopedia are collections of one era’s knowledge, the writers show great concern about them. The lexicon has a very important role in the ouvre of the Vojvodinian Hungarian author, Ottó Tolnai, and the Croatian authoress, Dubravka Ugrešić.

Ottó Tolnai collects forgotten concepts and things which are not in the Tolnai’s World Lexicon (Tolnai Világlexikona). The aim of the initiative of Dubravka Ugrešić, The lexicon of YU Mythology is to collect things and concepts which were connected to the everyday culture in the former Yugoslavia. Both of them want to recall, to reconstruate a mentality and a disappeared era.

The paper deals with the questions of the memory, the authors’ relationship to the things and concepts, and the criterias of lexicon articles.

 

Keywords: lexicon, memory, nostalgy, Ottó Tolnai, Dubravka Ugrešić



[1] László Szabolcs, Kazárok Bábelje – egy rekonstrukció, http://www.helikon.ro/index.php?m_r=1748  (2013. január 31.)

[2] Medve A. Zoltán,  Kontextusok és konnotációk: Adalékok az újabb horvát próza történeti-komparatív vizsgálatához, Budapest, Kijárat Kiadó, 2009, 129.

[3] I. m., 141.

[4] I. m., 143.

[5] Tolnai Ottó, Grenadírmars: egy kis ízelt opus, Zenta, zEtna, 2008, 151.

[6] Tolnai Ottó, New York-i beszéd, Híd, 1989/2, 220-221.

[7] Tolnai Ottó, Inhalál. kisnapló,  EX Symposion, 2010/69,  71.

[8] Juhász Erzsébet, A formatudat Mészöly Miklós és Danilo Kiš prózájában, Tiszatáj, 1995/2, 52.

[9] Thomka Beáta, Új magyar regényjelenségek = T. B., Narráció és reflexió, Újvidék, Forum Könyvkiadó, 30.

[10] Tolnai Ottó, A pompeji szerelmesek: Fejezetek az Infaustusból, Pécs, Szignatúra Könyvek, 2007, 83.

[11] Gilles Deleuze, Proust, ford. John Éva, Budapest, Atlantisz Kiadó, 2002, 109.

[12] Dubravka Ugrešić, Az elkobzott emlékezet, Magyar Lettre Internationale, 2001/40, 46.

[13] Nagy Abonyi Árpád, Made in Yugoslaviahttp://www.zetna.org/zek/folyoiratok/90/nagya.html (2013. január 31.)

[14] Dubravka Ugrešić, A jugó mitológia lexikona: A nosztalgia az agy szubverzív tevékenysége,  Magyar Lettre Internationale. 2005/58: 13.

 

Szerző:

Novák Anikó

Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Irodalomtudományi Doktori Iskola, Modern Magyar Irodalom Alprogram

 

A cikk a Katedra 2012/2013 márciusi számában jelent meg.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .