III. Legere Irodalmi Verseny

„Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”

(Márai Sándor: Füveskönyv)

 

A nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara), valamint az Arany A. László Polgári Társulás

a 2013/ 2014-es tanévben irodalmi versenyt hirdet középiskolás diákok számára.

A verseny témája:

A szlovákiai magyar irodalom

 

A verseny célja:

A verseny témaköreit az Iskolaügyi Minisztérium javasolta sztenderdek alapján állítjuk össze, amivel az érettségire való, négy éven át zajló felkészülést kívánjuk kiegészíteni. Az egyes feladatok a különböző szövegértelmezési technikák elsajátítását, az élményszerű befogadást és műértelmezést, az irodalomtörténeti és -elméleti ismeretekben való elmélyülést, a kommunikációs készség fejlesztését, illetve az olvasás iránti pozitív(abb) attitűd kialakítását szolgálják.

 

A verseny célcsoportja:

3 fős középiskolás (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola) csoportok vehetnek részt a versenyen, az egyes tagok különböző évfolyam diákjai is lehetnek.

FIGYELEM! Az előző évek gyakorlatától eltérően minden szaktanár csupán egy csoporttal nevezhet be a versenybe. Több csoport érdeklődése esetén házi forduló szervezésére biztatjuk az iskolákat, a feladatsort e-mailben továbbítjuk az érdeklődőknek.

 

A verseny helyszíne:

Konstantin Filozófus Egyetem

Közép-európai Tanulmányok Kara

Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet

Drážovská 4, 949 74 Nitra

 

A verseny menete és időpontjai:

A verseny 3 feladatlap kitöltéséből, illetve 1 prezentáció készítéséből áll. A felkészülést a szlovákiai magyar irodalomról szóló tanári előadások segítik; a követelményi rendszerbe ezenkívül Grendel Lajos Nálunk, New Hontban című regényének és további kisepikai, lírai szövegek elolvasása tartozik.

 

A háromfordulós vetélkedő három találkozást igényel:

 

–          2013. október 18. (péntek), 9.00 – 13.00: Az első fordulóra házi olvasmányként minden csapat elolvassa a Nálunk, New Hontban című regényt, amelyről a tanulók szövegértő feladatlap formájában adnak számot. Az 1. feladatlap kitöltését követően az első előadás meghallgatására, valamint író-olvasó találkozóra kerül sor.

–          2013. november 19. (kedd), 9.00 – 13.00: A 2. feladatlap kitöltése után a tanulók meghallgatják a második előadást.

–          2013. december 16. (hétfő), 9.00 – 13.00: A 3. forduló feladatlapjainak kitöltése után a tanulók prezentációt mutatnak be egy szlovákiai magyar folyóirat, antológia vagy író életművével kapcsolatos, szabadon választott témáról, végül eredményhirdetés következik.

 

Az előadások, mintafeladatok szövegét és az olvasmánylistát a csoportok elektronikus formában is megkapják.

 

Az egyes találkozók során a kísérő pedagógusok számára ingyenes szakmai továbbképzést biztosítunk.

 

Jelentkezés:

Elektronikusan, e-mailben kérjük minden jelentkező iskolából a mellékelt táblázat visszaküldését 2013. szeptember 24-ig a nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet címére: legere.irodalom.2013@gmail.com. A sikeres regisztrációról e-mailben értesítünk mindenkit. A versenyen és szakmai továbbképzésen való részvétel díjtalan.

 

A verseny lebonyolításáért a nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet és az Arany A. László Polgári Társulás a felelős.

Kapcsolattartó személy:

Petres Csizmadia Gabriella – 0907/212393

 

Díjazás:

A legjobb résztvevők elismerő oklevélben, könyvjutalomban és egyéb ajándékokban részesülnek.

 

 

 

NEVEZÉSI LAP

 

II. LEGERE Irodalmi Verseny

 

 

A csapat neve: …………………………………………………………………………………

 

A csapattagok neve, évfolyama és lakcíme:

1. ……………………………………………………………………………………………….

 

…………………………………………………………………………………………………………………………………..

 

2. ……………………………………………………………………………………………….

 

…………………………………………………………………………………………………………………………………..

 

3. ………………………………………………………………………………………………..

 

…………………………………………………………………………………………………………………………………..

 

 

Az iskola neve és címe (szlovákul): ……………………………………………………………

 

…………………………………………………………………………………………………..

 

Az iskola elérhetőségei (e-mail, telefon): ………………………………………………………

 

A felkészítő pedagógus neve (titulusa), elérhetőségei (telefon és e-mail) és lakcíme: ……….

 

…………………………………………………………………………………………………..

 

…………………………………………………………………………………………………..

 

 

 

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .