Egy modern kori Don Quijote – avagy beszélgetés Pusztay János professzorral

Pusztay János neve korántsem idegen nyelvészeti s nem nyelvészeti körökben egyaránt. A szombathelyi születésű professzor 1972-ben fejezte be tanulmányait az ELTE Bölcsésztudományi Karán, magyar-orosz-finnugor szakon. Tanulmányai befejeztével az egyetem Finnugor Tanszékének oktatója, később pedig a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatója, Uralisztikai Tanszékének vezetője lett. 2008-ban megalapította a Collegium Fenno-Ungricum elnevezésű kutatóintézetet, melynek célja többek között a finnugor nyelvek és népek ismertebbé tétele, a finnugor népek közötti kapcsolatok erősítése.

Lelkiismeretes munkáját több nívós díjjal is értékelték. A magyar felsőoktatásban végzett munkáját 1997-ben Apáczai-díjjal jutalmazták, 2008-ban átvehette a Prima Primissima-díjat, 2010-ben pedig a finnugor népek felemelkedéséért végzett tevékenységéért a Finn Oroszlánrend 1. osztályú lovagja kitüntetést.

Beszélgetésünk alatt szó esett a finnugor nyelvkutatásról, arról, hogy miért érdemes finnugrisztikát tanulni, s mindezek mellett a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemről is, amelynek a professzor úr már hat éve oktatója.

 

–          Korábban úgy nyilatkoztál, finnugristaként úgy érzed magad, mint a reménytelen ügyek ügyvédje, mint egy modern kori Don Quijote. Hogyan fogalmazódott meg Benned a gondolat, hogy a finnugor népek kultúrájának ápolásával foglalkozz?

–          Pályafutásom kezdetén főként szamojéd nyelveket vizsgáltam. Később a finnugor (uráli) nyelvcsalád kialakulásának kérdései foglalkoztattak, s ez a téma izgat mind a mai napig. Bizonyos fordulat akkor következett be tevékenységemben, amikor 1992-ben – a Szovjetunió felbomlását követő eufóriában – Oroszországban, a Komi Köztársaság fővárosában, Sziktivkárban megalakult a Finnugor Népek Világkongresszusa (rövidítve: FNVK) elnevezésű szervezet, melynek célja, hogy a finnugor népek együttműködését segítse kulturálisan, gazdaságilag és politikailag. Létrehozták a FNVK konzultatív bizottságát, amelyben minden finnugor és szamojéd nép, a legkisebbtől a legnagyobb létszámúig képviselteti magát. A konzultatív bizottság munkáját a négy – egy-egy észt, finn, magyar és oroszországi finnugor – tagból álló koordinátori tanács irányítja. Mindkét grémium évente kétszer ülésezik, s tárgyal az aktuális feladatokról. Magát a kongresszust négyévente hívják össze, s ezen részt vesznek a finnugor nyelvű államok – Észtország, Finnország és Magyarország – államfői, valamint, ha a kongresszust Oroszországban tartják, az orosz elnök is. Ennek a szervezetnek a munkájába csöppentem én bele az 1990-es és 2000-es évek fordulóján mint a koordinátori tanács – és így automatikusan a konzultatív bizottság – tagja. 2003-ban felkértek, hogy a 2004-ben esedékes, Tallinnban rendezendő kongresszuson tartsak plenáris előadást a finnugor népek és nyelvek jövőjéről. A mintegy 800 – többségében oroszországi finnugor és szamojéd népet képviselő – résztvevő, köztük köztársasági elnökök előtt tartott előadásom politikai botrányt váltott ki, az orosz nagykövet diplomáciai következményekkel fenyegette meg Magyarországot (amiért két nappal később az orosz külügyminisztérium elnézést kért), s mindezt azért, mert azt mertem kijelenteni, hogy a finnugor és szamojéd népek erős oroszosítási hatásnak vannak kitéve, s nyelvük egyre inkább visszaszorul. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr védett meg a magyar sajtóban, az érintettek nagy tömege gratulált, hogy végre valaki kimondta, mi az igazság, de politikusaik elfordultak tőlem. Valószínűleg az előadás hatására kértek fel, hogy legyek konzulense az Európa Tanács számára az oroszországi finnugor népek helyzetéről írandó jelentésnek, s így kerültem kapcsolatba az Európa Parlamenttel is. A magyar, észt és finn EP-képviselőkkel számos érdekes programot valósítottunk meg Brüsszelben és Strasbourgban. Ennek köszönhető az az EU-s támogatás is, amelyből három évvel ezelőtt finanszírozhattunk egy terminológiai programot. Ennek keretében öt oroszországi finnugor nyelven (erza, komi, mari, moksa, udmurt) elkészült 10 iskolai tantárgy terminológiai kisszótára, azaz 50 kiadvány. A projekt célja, hogy a terminológiai szótárak alapján minden tantárgynak megírják az anyanyelvű tankönyvét, s jó 50 év után újra bevezessék valamennyi tantárgy anyanyelven történő oktatását. Visszatérve a kérdésre: ez a plenáris előadás alaposan megváltoztatta tudományos tevékenységem irányát. Két évvel később megírtam a Nyelvével hal a nemzet című könyvemet, amelyben – 90%-ig oroszországi forrásokra hivatkozva – be tudtam bizonyítani, hogy a plenáris előadásban elmondottak – a vádakkal ellentétben –, sajnos, hűen tükrözik a valóságot.

 

–          2010 novemberében a Finn Oroszlán Lovagrend I. osztályú érdemrend kitüntetésben részesültél. Mit jelent számodra ez az elismerés?

–          A kitüntetést a finnugor népek érdekében végzett tevékenységemért kaptam a Finn Köztársaság elnökétől. Azért örülök neki, mert nemzetközi szinten is fel- és elismerték munkámat. A kitüntetés, ahogy ilyen esetekben mondani szokás, további munkára sarkall.

–          Tevékenységed rendkívül széleskörű. Szerteágazó nyelvészeti munkásságod mellett 2005-től hét versesköteted is megjelent magyarul, ezenkívül három idegen nyelveken. Tudom, nem helyénvaló a kérdés, s egyértelmű választ nehéz rá adni, de mégis teszek egy kísérletet: nyelvész vagy irodalmár? A kettő közül melyik terület áll egy kicsivel közelebb hozzád?

–          A nyelvészetet professzionalista módon művelem – legalábbis remélem –, az irodalmat, legyen az versírás vagy próza, ezen belül tárca, fontos hobbitevékenységként. Hozzáteszem még, hogy szívesen fordítok is – leginkább a finnugor népek irodalmából, népköltészetéből. Abban bízom, hogy ez a két terület szerencsésen egészíti ki egymást. A nyelvvel való foglalatosság erősen hat verseimre és prózámra, kedvelem a szavakkal való játékot, akár a szavak kifacsarását is, aminek révén a gondolatok is egészen más dimenzióba kerülnek, a normálistól eltérő hatást válthatnak ki az olvasóban.

(az egész interjú a Katedra folyóirat XXI/10. számában olvasható)


1 hozzászólás

  1. Katedra 2013/2014 június | Katedra Válasz

    […] Egy modern kori Don Quijote – avagy beszélgetés Pusztay János professzorral […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .