Ágh Dávid: A segítők betegsége – a kiégés

Az ENSZ Világegészségügyi Szervezetének (WHO) prognózisa szerint a kiégés (angolul burn out) 2030-ra első helyen áll majd a legmagasabb elhalálozási arányú betegségek között, megelőzve így a szívinfarktust és az AIDS-t is. Ennek ellenére a betegség felismerése problémás, sokan nem ismerik, mint ahogy a prevenciós-, és kezelési lehetőségeket sem. A következő pár sorban ezt a hézagot igyekszem kitölteni, több szempontból megközelítve a betegséget, az iskola és oktatás kontextusában értelmezve azt.

A burn out régóta jelen lévő betegség. Már a Bibliában is említik, Illés próféta kapcsán, akit Acháb felesége, Jezábel királyné üldöztet, így bujkálni kényszerül. A menekülés felőrli, a kimerülés-szindróma tüneteit előhívva nála: kétségbeesés, folyamatos mély alvás, fáradtság. A német szakirodalomban ezért a betegséget sokáig Illés-fáradtságnak titulálták.

Az első tudományos definíció ennek ellenére nem régi – Herbert Freudenberger, pszichoanalitikus, 1974-ben így definiálta: „Ez a szindróma krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.”

A kiégés szindróma a fokozott megterheltség miatt főként a humán, úgynevezett segítő szakmákat jellemzi: orvosok, pszichológusok, pedagógusok, ápoló/nő, lelkész, stb., ezért Helfer (segítő) – szindróma néven is ismert. A betegség ezen aspektusát Dista Kafry definíciója ragadja meg leginkább: „A kiégés tartós vagy ismételt emocionális terhelés eredménye más emberekért való hosszú távú, intenzív erőfeszítéssel összefüggésben.”

A kiégés tünetei nagyon változatosak lehetnek: krónikus, idült fáradtság, fáradékonyság, anergia, teljesítménycsökkenés, munkabírás csökkenése, lehangoltság, részleges/teljes anhedónia – örömképtelenség, ingerlékenység, deperszonalizáció, alvászavarok, diffúz testi/pszichoszomatikus tünetek, negatív, közömbös, cinikus viszonyulás kollégákhoz, diákokhoz, ingerlékenység, üresség érzése, visszahúzódás, szexuális-, főként funkciózavarok.

A felsorolt tünetek nagy részben kölcsönös fedést mutatnak a depresszió tünetegyüttesével, ezért a pszichológián belül már szinte szállóigévé vált: „Nem minden depresszió jár kiégéssel, de minden kiégés depresszióval jár!“

A kiégés hátterében álló stresszortényezők is sokrétűek: pl. pozitív munkakörnyezet hiánya (vagy kaotikus munkakörnyezet), rutin- és egyhangú munka, túlórák a munkaerőhiány következtében, a diákok nagy létszámából fakadó megterhelés, költségvetési megszorítások, anyag- és eszközhiány, a munkahelyi előmenetel hiánya, a megbecsülés hiánya a diákok, szülők és a munkahelyi vezetők részéről, alacsony bér, a szakmai támogatás hiánya, világos szerephatárok és felelősséghatárok hiánya, autoriter, tekintélyelvű vezetés, állandó időnyomás, sok adminisztratív feladat.

Leegyszerűsítve, a túlfeszített munka, az élethez szükséges, kreativitásra sarkalló stressz-szintet (eustressz) meghaladó, káros distresszt okoz, állandó riadókészültségben tartja az embert, ami testi, lelki kimerüléshez, az energiatartalékok kifogyásához vezet.

A kiégés kialakulásának okai között egyéni tényezőket is találunk, mint a tapasztalatlanság, alacsony vagy a szükségest meghaladó képzettség, idealizmus, irreális elvárások, állandó elismerés igénye, azonnali siker elvárása, és főként a kevés önismeret.

Meglepő lehet, hogy a kiégés a fiatal pályakezdő tanárokat sem kerüli el. A kezdeti idealizált kép gyorsan szertefoszlik, amit markáns devalváció, leértékelés, és legtöbbször ön-leértékelés követ(het) (a munkahelyi sikertelenséget saját sikertelenségüknek könyvelik el) náluk, egyenes utat kikövezve így a kiégéshez.

Természetesen a genetikai prediszpozíciók is fontos szerepet játszhatnak, valamint a prenatális, méhen belüli hatások, főként a stresszhormon hatások kiemelendőek – ami szorosan összefügg azzal, mennyi stresszhatás éri a várandós anyukát –, ugyanis a gyermek idegrendszere így érzékenyebb lehet, hajlamosabb a tartós igénybevételre aktivizálni a hormonális riasztórendszert.

A hajlamosító személyiségjegyekkel kontrasztban állnak olyan tulajdonságok, melyek megelőző potenciállal bírnak. Aaron Antonovsky szociológus elméleti elgondolása szerint a koherens személyiség ellenállóbb a kiégéssel szemben. Az ilyen ember szerint a világ megismerhető, megváltoztatható, befolyásolható (nem csak cselekedetek révén, hanem hitének keretein belül, pl. az imák által), értelemmel teli, amelyben neki is megvan a fontos szerepe és helye, a hovatartozás élményét megélve így.

 

(az egész cikk a Katedra folyóirat XXI/2. számában olvasható)


1 hozzászólás

  1. Katedra 2013/2014 október | Katedra Válasz

    […] A segítők betegsége – a kiégés […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .