Kelemen Julianna laudációja

Tisztelt Egybegyűltek, Kedves Kollégák,
néhány éve Gömörszkároson kopjafát állítottak egy 48-as honvéd sírján. A szép alkotást Cselényi Árpád tanár kollégám és barátom faragta. Az a megtiszteltetés ért, hogy ntű. Tóth László lelkész úr az ünnepség alkalmából, melyet a 48/49-es magyar forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából rendeztek, engem kért fel ünnepi beszédre.
Engedjék meg, hogy néhány sort felolvassak abból, amit ott akkor elmondtam – talán ideillik: „Szívesen jöttünk ebbe a gömöri végvárba, ahol mára a napi harcok tétjévé a túlélés, a megmaradás, s a majdani felemelkedés reményének megőrzése vált. S Balassitól tudjuk, hogy a végváriak élete minden szépségével együtt is mennyire emberpróbáló. De ma is vannak itt derék emberek, akik nincsenek ugyan sokan, de akik – hogy egy idevágó szólással éljek – nem engednek a negyvennyolcból.
Számunkra, Gömör magyarsága számára ugyanis negyvennyolc első számú üzenete a hűség kell hogy legyen. Hűség történelmünk hagyományaihoz, anyanyelvünkhöz, szülőföldünkhöz. Ratkó József írja Szűkebb hazám, Magyarország c. írásában: „..düheim is idevalósiak… kitörölhetetlenül s folyamatosan dörömböl szívemen két verssor:
Kivándorolni innen! legalább / a legközelebbi fűszálig.
De megszólít az erősebb, mert igazabb tanulság is: Mindenütt lehet élni. Mindenütt kell élni. Meg kell laknunk ezt a hazát, meglakni minden talpalattnyi földjét. Magunkévá kell laknunk ezt a hazát. S művelni azzal is, hogy belehalunk.“
Nekünk tehát itt kell otthon lennünk mindig, s minden körülmények között. Bárhol húzzák is meg az ország-, megye- s járáshatárokat, bárhogy próbálnak is meg bennünket feldarabolni, elszigetelni, elkeseríteni, szülőföldünkön idegeneknek kikiáltani. Számunkra a szent neveket az ezredév a haza ehhez a csücskéhez csatolja, s nagyapáink sírját sem vihetjük magunkkal Londonba, New Yorkba, de még Pozsonyba, Miskolcra vagy még csak Putnokra sem.
Gömörszkáros és Gice légvonalban pár kilométer…
A következő percekben egy gicei polgárról, egy pedagógusról lesz szó. Aki Gicén kezdte koptatni az iskolapadot, és egyelőre úgy tűnik, Gicén is fejezi be majd valamikor nagyon sokéra ebbéli tevékenységét. Kívánjuk neki!
Gicén, azon a Nagyrőcei járásban lévő településen, melynek 2001-ben, a népszámláláskor 788 lakosából 391 roma volt, 207 magyar és 149 szlovák. Ez a helyzet 2011-re annyiban változott, hogy a 877 lakosból továbbra is 391 a roma, de már 235 a szlovák és csak 167-en vallják magukat magyarnak.
Egészen más volt a helyzet még 1968-ban, amikor is Kelemen Julianna meglátta a napvilágot Nagyrőcén; akkor még ott is voltak magyarok, és beszéltek is magyarul. Az alapiskola alsó tagozatát már falujában, Gicén végezte, majd Pelsőcön folytatta a felső tagozaton. Később a tornaljai gimnáziumban érettségizett, hogy azt követően egy évig Pozsonyban hallgasson matematikát és fizikát. Családi okoknál fogva megszakította tanulmányait – ám nem szakított a pedagógiával. 1987-től a gicei alapiskolában dolgozott nevelőnőként – és ezzel párhuzamosan elvégezte a losonci pedagógiai középiskola nevelőnői szakát. Tanulmányait a Sárospataki Tanítóképző Főiskola levelező tagozatán folytatta – 1998-ban diplomázott.
Ugyanebben az évben újabb kihívás érte: ő lett egykori alma matere igazgatója és a magyar évfolyamok tanítója. Még így is maradt energiája a tanulásra, önmaga fejlesztésére: miután diákjai érdeke úgy kívánta, 2008-ban sikerrel fejezte be az eperjesi egyetem speciális pedagógia szakát is.
A Kelemen Julianna általa vezetett iskolában jelenleg 4 szlovák és egy magyar tannyelvű osztály működik. Csak az igazgató asszony/tanító néni munkáját dicséri, hogy a magyar osztály nem hogy nem tartozik a vegyes oktatási nyelvű iskolák úgynevezett „futottak még” osztályai közé, de az elmúlt években jelenetős fejlődés tapasztalható.
Míg a 2010/2011-es tanévben még csak 15 diákjuk volt, ez a 2012/13-as évre már 21-re nőtt, 2014/15-ben pedig már az előző évi 26-os létszámot sikerült megőrizni.
S mindezek mellett sikeresen integrált egy súlyos agykárosodással született kisfiút is az osztályában…
Gicén az élet nem egyszerű. Az elmúlt évtizedekben a falu szociális helyzete erősen leromlott, utolsó vegyesen lakott faluként utóvédet jelent a magyar kultúra és oktatásügy számára is. Megváltozott a falu etnikai összetétele is – olyannyira, hogy Gicén immár második alkalommal van roma polgármester. Kelemen Julianna igazgató asszony megtanult együtt élni a megváltozott környezettel, megtalálta az örömét ezekben a hétköznapokban és küzdelmekben is – és az egykori utóvédből, ebből a gömöri végvárból (lásd a számokat), talán tudott előőrsöt építeni!
Gratulálunk!

Balajthy Lajos


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .