Takács Beáta: Egy csallóközi kisiskola mindennapjai

Csallóköz szívében található Padány község, s benne egy otthonos kisiskola, a Padányi Magyar Tannyelvű Alapiskola nevet viselő intézmény tizenöt diákkal és három pedagógussal.

Az első padányi felekezeti iskolát a templommal együtt építették 1787-ben. Mivel ez az iskola leégett, sajnos az iskolai dokumentáció sem maradt fenn, így az iskolánkra vonatkozó későbbi írásos dokumentum 1945-ből való. Az új iskolát 1960-ban építették, amelyben 2004-ig működött az összevont osztályú iskola. Mivel az iskolák a községi hivatal fennhatósága alá kerültek, komoly gondot okozott a külön épületben lévő intézmény fenntartása a községnek. Ezért az iskolát az óvodával együtt átköltöztették a falu központjában található községi hivatal és kultúrház épületébe. Korszerű, három tantermes iskolával büszkélkedhetünk, amelyben két-két évfolyam összevonásával folyik az oktatás. Technikailag nagyon jól felszerelt épület a miénk. Szaktantermünkben tizenegy számítógép áll a diákok rendelkezésére, amelyeken nagy szakértelemmel, érdeklődéssel dolgoznak a tanórákon. Az oktatást színesebbé, érdekesebbé teszi a tanteremben felszerelt interaktív tábla, amelyen örömmel munkálkodnak tanulóink.

Nagy gondot fordítunk gyermekeink mozgásigényeinek kielégítésére is. Jó idő esetén a testnevelésórákat az épület mögött található futballpályán tartjuk, ahol nagy csatákat vívnak fociban és kidobóban a gyerekek. De rossz idő esetén sem keseredünk el, hiszen a két éve elkészült tornatermünkben bármilyen sporttevékenységre sort lehet keríteni. A tornateremben kulturális műsorokat is tartunk, ahol felléptek már hazai és magyarországi előadók különböző interaktív műsorokkal, bábelőadással, verses-zenés összeállítással. Együtt táncolt, énekelt, tapsolt kicsi és nagy, óvodás és iskolás. Hetente egyszer néptáncoktatás folyik nálunk, ahol a táncos lábú ifjak elsajátítják a néptánc alaplépéseit, sőt koreográfiát is betanulnak. Műsorukat büszkén mutatják be a falunapon, anyák napján vagy a nyugdíjasnapon. Fellépésüket minden esetben vastaps kíséri.

Az oktatás-nevelés délután is folytatódik az iskolai klubban, ahol már mind a négy évfolyam együtt készül a másnapi tanítási órákra. Külön-külön, de mégis együtt oldják meg a feladatokat, az ügyesebb diák segíti a gyengébbet. A délutáni foglalkozások sokrétűek, a tanulás mellett sokat játszanak, rajzolnak, kézműveskednek a gyerekek.

(a teljes cikk a Katedra folyóirat XXII/4. számában olvasható)


1 hozzászólás

  1. A Katedra folyóirat decemberi száma – XXII/4. | Katedra Válasz

    […] Egy csallóközi kisiskola mindennapjai […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .