„Tündérpalota a Duna partján – PESTI VIGADÓ 150” – csapatverseny középiskolásoknak

A Pesti Vigadó idén ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját, amely tiszteletére az év során több programot is szerveznek. Az évfordulóhoz kapcsolódva „Tündérpalota a Duna partján – PESTI VIGADÓ 150” címmel kultúrtörténeti csapatversenyt hirdetnek középiskolás diákok számára.

A versenyen résztvevők köre:

Várjuk a középiskolák I-IV., illetve 9-12., illetve (hatosztályos középiskola esetében) 3-6. osztályos tanulóiból álló 5, azaz öt fős csapatok és felkészítő tanáraik jelentkezését a Kárpát-medence egész területéről.

Kérjük, hogy az induló csapat 2015. szeptember 30-ig jelezze részvételi szándékát a vigado150@vigado.hu e-mail címen a csatolt Adatlap és a Nyilatkozat kitöltésével.

Egy középiskolából több csapat is nevezhet, azonban egy versenyző csak egy csapatnak lehet a tagja!

A verseny kétfordulós. Az első fordulójának választható témái:

I. Budapest új látványossága, a Vigadó.

A csapatok készítsenek korabeli úti beszámolót egy rövid, egynapos városlátogatásról, vagy állítsanak össze turistáknak szóló ajánlatot egynapos városnézéshez. A műfaj lehet útikönyv, napló, levél, de a régmúlt korok hangulatát kreatív módon, modern technika alkalmazásával is megidézhetik.

A pályamű térjen ki a Vigadónak Budapest (Pest) életében betöltött kultúraformáló szerepére, valamint arra, hogy az épület művészeti, építészeti, műszaki téren mennyiben előzte meg saját korát. A versenyzők mutassák be, melyek voltak a választott korszakban már álló vagy még épülő – esetleg hasonló módon díszített – középületek, köztéri szobrok, milyen városi közlekedési eszközöket lehetett igénybe venni.

Választható időpont: 1865, 1867, 1875, 1885, 1896. 

II. Művek és művészek a Vigadóban.

A csapatok készítsenek havi programfüzetet, programonként külön ajánlóval a művekről, művészekről, a különféle (képzőművészeti, jótékonysági, sport, szórakoztató, tudományos) események céljáról. A programfüzet összeállításakor vegyék figyelembe, hogy a Vigadó jelentős szerepet játszott a magyar és a nemzetközi kultúrtörténetben, miközben változatos szórakozási, művelődési lehetőséget nyújtott a nagyközönségnek.

Választható időpont: 1865, 1867, 1875, 1885, 1896. 

A regisztrációt követően a versenyző csapatok részletes, a világhálón is megtalálható műveket tartalmazó, ajánlott irodalomjegyzéket kapnak.

Az első forduló pályaművének benyújtása:

Várjuk a kreatív, ötletes, a modern technikai eszközök felhasználásával készült 8-12 000 karakter (szóközzel együtt) terjedelmű pályaműveket, az esetleges mellékletek ebbe nem számítanak bele. A pályaműveket pdf-ben kérjük elküldeni a mellékletek egyértelmű megjelölésével, egyéb megkötés nincs (pl. betűtípus, betűméret, sortávolság, sorkizárás, margó stb.). A pályaműveket az alábbi e-mail címen várjuk: vigado150@vigado.hu

A pályaművek beérkezéséről a versenyzők értesítést kapnak.

Részvételi és közzétételi feltételek:

Kérjük, hogy a pályamunkákban az idézeteket egyértelműen jelezzék idézőjel használatával és a forrás megjelölésével. A zsűrizett és a második fordulóba került pályamunkákat a verseny kiírója a Pesti Vigadó honlapján mindenki számára elérhető formában közzéteszi. Kérjük, hogy az adatlaphoz csatolt nyilatkozat kitöltésével a versenyzők írásban nyilatkozzanak arról, hogy alkotásuk közzétételét a Pesti Vigadó számára teljes terjedelmében engedélyezik. A versenyzők kizárólag saját készítésű művel pályázhatnak, az esetleges jogsértésekért az adott művet beküldő versenyző viseli a felelősséget.

A verseny első fordulójának, vagyis a pályamű leadásának határideje: 2015. október 25.

A beérkezett pályaműveket az MMA tagjaiból és külső szakértőkből álló szakmai zsűri bírálja el. Az első fordulóban elért eredményükről a versenyzők legkésőbb 2015. november 20-ig elektronikus úton írásbeli értesítést kapnak. A legjobb 10 pályamű beküldője részt vehet a 2015. december 4-i döntőben, s ezen a napon kerül sor az eredményhirdetésre is.

Fődíj: A győztes csapat és felkészítőjük Budapest-Passau 6 napos, 5 éjszakás hajóúton vehet részt 2016 nyarán.

A verseny fővédnöke: Tarlós István főpolgármester

További információ a verseny kiírásával, a technikai feltételekkel kapcsolatban az alábbi elérhetőségen kérhető: vigado150@vigado.hu

A feladatokkal kapcsolatos érdekességek a facebook.com/pestivigado oldalon találhatóak, a versenyről bővebben a vigado.hu oldalon olvashat.

forrás: vigado.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .