KINCSKERESŐK XI. – felhívás

Az SZMPSZ Galántai Regionális Pedagógiai Központ Tehetségpontja
tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a
Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok konferenciáját

Cél: a szlovákiai magyarság tájaihoz, településeihez és közösségeihez kapcsolódó, a téma iránt a pályázó személyes kötődését is nyilvánvalóvá tevő pályamunka készítése tetszés szerint választható témakörben (kultúrtörténet, helytörténet, néprajz, vallástörténet, művészet, irodalom, földrajz, természeti értékek, gazdaságtörténet, építészet vagy további tetszés szerint választható témakörökben).
A helyi értékek bemutatása 10 perces előadás keretében, számítógépes vetítés (pl. PowerPoint) és eredeti hang- és videofelvételek segítségével. (Az előadáshoz tárgyi emlékek bemutatása is kapcsolódhat.)

Célcsoport:
Az alapiskolák 5–9. évfolyama, a nyolc- és négyosztályos gimnáziumok, valamint a középiskolák diákjai (12–18. éves korosztály).

Feltételek: Jelentkezhetnek szlovákiai diákok, egyének vagy csapatok (maximum 2 fő!), bármely szabadon választott témával.

Nem feltétel a magyar iskola látogatása, de a pályamunkákat magyar nyelven kell elkészíteni és bemutatni!

A pályázó felkészítője lehet a tanára, szülője, nagyszülője, ismerőse vagy az adott témában jártas helytörténész, szakember.
A számítógépes feldolgozást (pl. PowerPoint) az előadó hozza magával, az írásbeli összefoglaló a jelentkezés szerves része. Mindkettőhöz fel kell tüntetni a szerző nevét és a forrásanyagot (a szakirodalom pontos bibliográfiája, saját gyűjtésnél az adatközlő/k neve, szül. éve, lakcíme, ha a téma megkívánja, vallása, mestersége).
A pályázat sikerét segíti elő, ha a pályázó tanácsért fordul a közeli múzeumhoz, levéltárhoz vagy a környezetében élő helytörténészekhez.
A munkák elkészítéséhez hasznos tanácsok találhatók a www.kutdiak.hu honlapon a gyakori kérdések almenü alatt.

Jelentkezés: Jelentkezni a belinkelt, illetve az SZMPSZ honlapjáról letölthető, kitöltött jelentkezési lapon lehet, amelyhez csatolni kell a pályamunka 1–2 oldalas összefoglalását és a forrásanyagot.

Az országos konferencián iskolánként legfeljebb 2 csapat vehet részt. Ha a jelentkezések száma meghaladja a rendelkezésre álló időkeretet, a szervezők fenntartják a jogot, hogy a több csoportot indító iskolákból meghívásos alapon válasszák ki az országos konferencia résztvevőit.

Jelentkezési határidő: 2015. október 25.

Országos konferencia tervezett időpontja és helyszíne:
2015. november 11–12.
Dunaszerdahely, Építészeti Szakközépiskola, Szabó Gyula u. 1.
Részvételi díj: 2 €/fő

A jelentkezési lapot (pontosan kitöltve) a munka 1–2 oldalas összefoglalójával együtt postán és elektronikus levélben kell eljuttatni a következő címekre:
Zväz maďarských pedagógov na Slovensku, Z. Kodálya 2367/49, 924 01 Galanta
e-mail: kincskeresok10@gmail.com

A hiányos jelentkezési lap és az összefoglaló elektronikus és postai verziójának hiánya kizáró ok lehet a konferencián való részvételről.

További információk:
Szanyi Mária: 031/780 4864, 0911 451 024, szanyi.maria@gmail.com
Szabó Judit: 031/780 4864, 0917 539964,
Horváth Judit: 0915464510

forrás: www.szmpsz.sk, kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .