Novák Mónika: Zahorán Judit méltatása

„Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gyerekeinknek, mint az, ahogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad.” – mondta Eötvös József. Ezért minden időben a legfontosabb hivatás az, amelyik a lélekhez szól. Régen egy közösségben a pap, az orvos és a tanító volt a falu szellemi-lelki irányítója, a közösség építője. Ma már olyan időket élünk, amikor a megbecsülés hiánya érződik.
Szerencsénkre újra és újra vannak közöttünk olyan pedagógusok, akik kimeríthetetlen erővel, bátran, meghátrálás nélkül végzik ezt a nemzedékeken átívelő munkát. Megtisztelő számomra, hogy ilyen pedagógus munkáját méltathatom.

Zahorán Judit 30 éve az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola pedagógusa, a tantestület tapasztalt, meghatározó, módszertanilag kiteljesedett, elkötelezett egyénisége. Nyugdíjasként is a katedrán maradt. Az oktatásügy alakulása, a matematika és fizika minőségi oktatása a szívügye. Pedagógiai pályáját egy magyarországi gyógypedagógiai intézetben kezdte, Tarhoson. Az ott eltöltött öt év alatt gyógypedagógus kollégáitól nyert tapasztalatait nagyszerűen alkalmazza a tanulásban akadályozott, illetve tehetséges tanulókkal folytatott munkája során. Házastársát, kivel családot alapított, Szlovákiában találta meg, ezért kiváló képességeit a Felvidék iskoláiban mutathatta meg. Vallja: „A pedagógus egyik legszebb feladata a tehetségek felismerése, segítése és irányítása. Mindig nagy szeretettel és odafigyeléssel igyekeztem ezen a területen helytállni. Nagy örömöt jelentett számomra, mikor járási, kerületi vagy országos versenyre jutottak el diákjaim matematikából és fizikából. Igyekeztem úgy tanítani szaktárgyaimat, hogy a tehetségek kibontakozzanak, akik számára pedig nem a matematika–fizika világa a legvonzóbb, azokkal is megszerettessem és elfogadtassam ez ismereteket.“

Jutka munkájának alapvető jellemzői a hivatástudat, a gyermek- és szakmaszeretet, a következetesség, igényesség, pontosság, a közösségért érzett felelősség és a tehetséges tanulókkal való foglalkozásban a kimagasló eredményesség. Mindkét szakját megbízható igényességgel tanítja, ismereteinek naprakész frissességéről folyamatos önképzéssel, szervezett továbbképzéseken való részvétellel gondoskodik. Az iskolánkat érintő reformtörekvésekben, megújulási folyamatokban is óriási szerepe volt. 2000-ben a rozsnyói Czabán Samu Napokon bemutatott, díjnyertes iskolai pedagógiai programot összeállító munkacsapatot erősítette. Intézményünk a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem gyakorlóiskolája, így hosszú éveken át segítette az egyetem munkáját, egyengette a pedagóguspalánták szakmai útját, a hallgatók szakmai gyakorlatának folyamatát irányította.
Fejlett empatikus készségének, toleranciájának és érzelmi intelligenciájának köszönhetően – melyek felelősséggel, igazságérzettel párosulnak – mindig a tanulók, a gyermek érdekeit tartja a legfontosabbnak. Kiáll az igazáért és igyekszik a konfliktushelyzeteket kompromisszumokkal megoldani. Időt nem kímélve, tanításon kívül is foglalkozik a tehetséges tanulókkal, felkészíti őket a tantárgyi megmérettetésekre. Az általa foglalkoztatott tanulók eredményes megoldói olyan országos, kerületi és járási szintű versenyeknek, mint a matematika olimpia, Pitagoriász, Kenguru, fizika olimpia, FyziQ, Zrínyi Ilona Matematikai Verseny. Oktatási intézményünkben házi versenyeket is szervez, a Sudoku vetélkedő megálmodója és lebonyolítója. Felkészített versenyzői a Katedra Matematikaverseny országos döntőjének rendszeres résztvevői, díjazottjai.
Kiváló szervezőképességét mutatja, hogy tanulmányi kirándulásokat szervez Szlovákia és Magyarország területén, melyek célja részben a tanulók kulturális és magyarságtudatának erősítése, részben pedig a természettudományok egyéb megismerési formájának lehetősége. Ha kimondta az útmutatót: GYERTEK VELÜNK!, tanítványok százai követték. Nyári szabadsága alatt sem tétlenkedik, a pihenésre szánt ideje egy részét is a gyermekek körében tölti. Az iskolai turistatábor főszervezője 13 éve. A gyerekek által „Zahoran-táborként“ emlegetett nyári ismeretterjesztő, rekreációs kirándulás nagyon közkedveltté vált az érsekújvári magyar családok körében.

Kedves Jutka! Szerénységed ékes bizonyítéka, hogy mikor tudomást szereztél e rangos elismerésről, arcodon először az értetlenséget véltem felfedezni. Azt mondtad: De hát csak tettem a dolgomat, mint bárki más. Ma, amikor a legkülönfélébb emberek megkérdőjelezhető értékű tevékenységükkel törnek babérokra, éppen a legkiválóbbak hajlamosak ódzkodni a közszeretettől. Holott a méltó munkát köszöntő elismerés nem csupán a díjazott örömére szolgál, hanem komoly felelősséget is jelent, hiszen igen messzire csillog. Nem pusztán az arra érdemes személyt, hanem az általa képviselt ügyet is ragyogóvá és követendővé teszi. A te feladatod a tanítás volt! Türelemmel, sokszor öniróniával fűszerezve mondandódat, méltatlankodtál, hogy megváltozott a világ! Megváltozott vele együtt a gyermek is, akinek gondolkodását, a tanuláshoz, az élethez való viszonyát olykor nehezen tudjuk tolerálni. De te tetted a dolgodat, vetetted a magot, reménykedve, hogy talán kikel, ha későn is, de megfogan. Végigfutottad ezt a pályát, végigjártad annak minden  útvesztőjét, megízlelted minden édességét és keserűségét. Észrevételeid, tanácsaid mögött nagy szakmai tudás, pedagógiai tapasztalat és emberi bölcsesség húzódik – ezért volt hiteles minden megnyilvánulásod.
Életpályádat a színesség, sokrétűség, dinamizmus, pontosságra és tökéletességre való törekvés jellemzi. Hitvallásodat talán Váci Mihály gondolataival fejezhetném ki:

„Ilyen kívántam lenni én is, ott a
homokba szúrt nyárfa: – a tanító,
ki fénybe tör, ragyogó hit a lombja,
irány azoknak, jel és biztató,
kik jönnek barázdákban botladozva.”

Jutka, Neked ez sikerült…

Megjelent  a Katedra folyóirat XXIII/4. (decemberi) számában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .