Borvák Mária: Mi leszel, ha nagy leszel? – pályaválasztási kérdések az alapiskolában

Az osztályfőnök szerepe az alapiskolások pályaválasztási folyamatában

Mindannyian, legyünk szülők vagy pedagógusok, emlékszünk még arra, amikor kisgyermekként próbálgattuk magunkat különböző szerepekben; édesanyánk vagy édesapánk ruháiba, cipőjébe bújva ismerkedtünk a világgal. Néhányan már akkor megszilárdultunk abban az elhatározásunkban, hogy pontosan ugyanazt a szakmát fogjuk választani hivatásunknak, mint amit valamelyik szülőnk végez nap mint nap. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy a pályaválasztás és az életúttervezés, ha nem is tudatosan, de már kisgyermekkorban megkezdődik. Jogos tehát a felvetés, hogy a pályaválasztás az alapiskolás korosztály számára is aktuális téma, amely figyelmet érdemel.
Leginkább a kíváncsiság és a kísérletező kedv vezérelt, amikor egy órát adva magamnak arra tettem próbát, hogy az internet keresőprogramját segítségül hívva a lehető legtöbb és legrelevánsabb információt gyűjtsem össze, ami segíthetne az alapiskolások pályaválasztással kapcsolatos bizonytalanságai eloszlatásában. Kétféle kereső szókapcsolatommal – „pályaválasztás alapiskolában” és a „pályaorientáció alapiskolában” – különböző sikerrel jártam. Az első 5740 találatot, amíg a második csak 854 találatot eredményezett. Már önmagában a keresés által elérhető információk mennyisége is meglepő, hiszen ezzel szemben, ha például a „szórakozás alapiskolában” szókapcsolatra keresünk rá, 12 700 releváns cikkel találjuk szemben magunkat. További mélyebb vizsgálatok és következtetések levonása nélkül is megállapítható, hogy kevés az alapiskolások pályaválasztásának kérdésével kapcsolatos információ a szlovákiai magyar internetes környezetben.
Ez önmagában természetesen nem lenne probléma, ha az összes elérhető információ minősége kimagasló, színvonalas, témába vágó és egyértelmű lenne. Azonban ahhoz, hogy ez kiderüljön, időnket nem kímélve, további böngészésre, kutakodásra kell adnunk a fejünket.
Vegyesen nyitottam meg alapiskolák vagy gyűjtőoldalak, esetleg szakmai fórumoknak tűnő weboldalak címeit. A jó hír az, hogy a pályaválasztás szó mint kiemelt terület mindegyiken szerepel, azonban ami ezután következik, az nagyon tág skálát ölel fel. Ha kategorizálni akarnánk ezeket az információkat, leginkább a következő csoportokba lehetne őket osztani:
I. Linkgyűjtemény. Rosszabb esetben egy, jobb esetben legalább 10 weboldal cím, amelyekre kattintva a környékbeli középiskolák és gimnáziumok oldalai, vagy az ezeket felsoroló oldal érhető el (néhány esetben csakis szlovák nyelven.)
II. Letölthető dokumentum. 2 vagy 4 oldalas, apróbb illusztrációkkal ellátott dokumentum, ami taglalja a szlovákiai iskolarendszer felépítését, felhívja a figyelmet a tankötelezettségre, illetve jó tanácsokat közöl a pályaválasztással kapcsolatban. Általában ezek az iskolákról való információgyűjtés fontosságára hívják fel a diákok és szüleik figyelmét.
III. Pályaválasztási tanácsadó neve. Egyszerű utalás arra, hogy az alapiskolának van ilyen munkatársa. Esetenként a szakember neve, fogadóórái vagy elérhetősége is fel van tüntetve.
IV. Semmi. A pályaválasztás szó ugyan szerepel, de az oldalon semmilyen további információ nem érhető el.
Ami az elérhető információk közös vonása: szinte mindegyik feltételezi, hogy az alapiskolás diák és/vagy szülei már meghozták a diák képességeihez mérten a legjobb döntést, és a pályaválasztás egyetlen kérdéses momentuma a legmegfelelőbb iskola kiválasztása, ami csakis az iskoláról elérhető adatok és tények alapján fog majd megtörténni. Az előbbiekből tehát az következne, hogy a pályaorientáció önmagában csakis a munkaerő-piaci ismeretek egy kis szegmenséből, a választható oktatási intézmények ismeretéből áll.

(…)

kép: pixabay.com

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIII/3. (novemberi) számában jelent meg


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .