Beták Norbert: A „PEER INSTRUCTION” módszer – minden a kérdéssel kezdődik…

A neves amerikai professzor, Eric Mazur egy, a prágai Károly Egyetemen tartott beszéde közben kíváncsian érdeklődött afelől, hogy az őt megtisztelő közönség mily módon tett szert arra a tudás- és képességbázisra, melyet a mindennapi tevékenysége és akár munkája közben is fel tud használni. A válaszadást a megadott lehetőségek speciális szavazó berendezéssel történő kiválasztásával tette lehetővé. A jelenlévők túlnyomó része azt a fajta tudásszerzési formát jellemezte leginkább használhatónak, amely a tapasztalatok és gyakorlás útján halad keresztül, majd ivódik be az ember tudatába. Elenyésző volt azok aránya, akik a klasszikusnak mondható iskolai tanórákon történő tanulás mellett tették le voksukat. Az eredmények közlése után az előadó elmélkedésre késztető szavakkal fordult a hallgatóság felé: „Mi nem így tanulunk. De akkor miért tanítunk így?” .
Valóban érdekes, hogy az általánosságban elfogadott és leginkább használt, információátadáson alapuló tanórai előadás-monológ ellene megy az ember természetéből fakadó, kíváncsiság által vezérelt és a tapasztalatok útján történő fejlődésnek. Az oktatás, bár többet kellene, hogy jelentsen puszta információáramlásnál, a gyakorlatban mégsem mindig a hatékony és valódi tanulási technikákat preferáló pedagógiai módszerek kerülnek előtérbe. A Harvard Egyetem fizika professzora, Mazur erre az összeegyeztethetetlenségre próbált megoldást találni, amikor a 90-es évek elején megalkotta saját oktatás-módszertani rendszerét. A „Peer Instruction” („társas oktatás”, a szerző fordítása) néven bevezetett rendszer, bár a XXI. század pedagógiai követelményeit tartja szem előtt, a tanulás szókratészi felfogásán alapszik. További ismérve, hogy a tapasztalati tanulást helyezi előtérbe, és a lejátszódó oktatási-nevelési folyamatok eredményeként megjeleníti a „kutató-gondolkodó diák” képét mint elérni kívánt célállapotot.

Nézzük csak meg a röviden felvázolt „társas oktatás” (PI) elvének módszertani menetét:

A tanár kérdést tesz fel diákjainak, akiknek feladata, hogy azt kellőképp megfontolják, mégpedig a rendelkezésükre bocsátott idő alatt. Ezt követően önállóan, saját elektronikus szavazókészülékük segítségével elküldik az általuk helyesnek vélt választ. A tanár eközben figyelemmel kíséri a lejátszódó folyamatokat, és felügyeli az elküldött feleletek aránybeli alakulását, azonban az eredményeket még nem közli. Amennyiben szignifikáns azon diákok száma, akik a rossz válasz mellett döntöttek, felszólítja az osztályt a kérdés és az abból fakadó válaszadási lehetőségek megvitatására. A vitára kis csoportokban kerül sor, általában a diák a vele szomszédos társaival közösen igyekszik megtalálni a helyes megfejtést. Néhány perces tanácskozás után ismételt válaszadásra – szavazásra kerül sor. Ezen lépés után nagyon gyakran (bár nem mindig) megváltozik a diákok véleménye, és így az előző szavazástól eltérő lehetőséget jelölnek helyesnek. A ciklus végén kerülhet sor az egyes szavazások során leadott válaszok megtekintésére, majd azok kiértékelésére és közös megvitatására. A folyamatokba az összes diák – kivétel nélkül – bevonható, ami a tanórai foglalkoztatottság alapvető szabályának a teljesítését jelenti.

A „PI” modell
A röviden „PI” (az angol elnevezés kezdőbetűiből adódóan) modellnek is nevezhető rendszer olyan tevékenységeket rejt magában, melyek a mai – és valószínűleg majd a jövőbeni – oktatás kulcsfontosságú elemeit képezik. Nem az információ és tudás tárolását, hanem annak gyakorlati felhasználását követeli és támogatja. Ebből kifolyólag elsősorban a kognitív funkciók magasabb szintjén történő aktivitások kerülnek előtérbe. Ide soroljuk főként azt az analizáló és kritikus gondolkodást, melynek fejlesztése igencsak kívánatos jelenkori társadalmunkban. Alapfeltétele ugyanis annak a problémamegoldó képesség kialakulásának, melyet az élet bármely területén hasznosítani tudunk. Itt nem csupán az egyszerű algoritmusok használatán alapuló problémamegoldást értjük, hanem akár az alkotó és kreatív tevékenységek művelését is. Ezenkívül említésre méltó a diákok együttműködő és kollaboráló magatartásának előmozdítása, amely szerves velejárója az így véghezvitt oktatásnak. A tanórát irányító oktató, a kialakult helyzettől függően előindítója (facilitátora) és résztvevője is lehet a diákok közti diskurzusnak. A tanórán belül létrejövő fejlesztő vita olyan tanulási közeget hajlamos kialakítani, mely a külső szemlélő számára kaotikus eszmecsérének is tűnhet, azonban megfelelő feltételek betartása mellett igenis rendezett ötletrohamot és olyan együtt gondolkodást jelent, amely a hatékony tanulás eléréshez vezethet.

16-18 PI_modell

A kérdés
A kritikai gondolkodás szakterületének nemzetközileg is elismert kutatója, Dr. Richard Paul szerint a kérdés határozza meg a feladatot és definiálja a megoldani kívánt problémát. Figyelmeztet, hogy a kérdés gyors megválaszolása a gondolkodás azonnali megszakítását idézheti elő. Ezért sokkal fontosabbnak és a további gondolkodás előidézésének szempontjából hatékonyabbnak tartja, ha a kérdés után újabb és újabb kérdések születnek, tehát nem szakad meg a válaszkeresés folyamata. A mindennapi pedagógiai gyakorlatban ez nem azt jelenti, hogy a feltett kérdéseket megválaszolatlanul kellene hagynunk, hanem inkább azt, hogy ügyelnünk kell azok minőségére, és egyúttal újra kell értelmeznünk az oktatásban betöltött szerepüket. A gondolkodást provokáló kérdezés a mentális erőfeszítéseken kívül cselekedetekre is késztethet, s így a gyakorláson és felfedezésen keresztül folyhat a kívánt „tanulási procedúra”. A lényeg tehát, hogy előre megfontolt és ösztönző hatású kérdésekkel indítsunk be célravezető gondolkodást (esetleg más tevékenységáramlatot) és szem előtt tartsuk, hogy a cél nem a helyes válasz megadása, hanem annak megfelelő módon történő keresése, kutatása.
Amennyiben nem kizárólag tesztelésként és ellenőrzési technikaként értelmezzük a kérdésfeltevés módszerét, akkor elérhetjük azt, hogy a diákok szabadabban vesznek részt a vitában, bátrabban fejtik ki gondolataikat és megtanulják az egymás véleményére történő odafigyelést. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIII/3. (novemberi) számában olvasható


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .