Simon Attila: Márciusi gondolatok

Ha március, és ha történész, akkor forradalom és szabadságharc, gondolhatta a szerkesztő, amikor a jelen vezércikk megírására felkért. Ám engem, aki elsősorban a huszadik századdal foglalkozom, március 15-e kapcsán mindig is jobban érdekelt a forradalom és szabadságharc mának szóló üzenete, mint maga a korabeli eseménysor.
Március 15-e ugyanis kitűnő lehetőség arra, hogy diákjaink számára megpróbáljuk összegezni mindazt, amit nemzeti történelmünk a ma emberének üzen. S ez azért sem megvetendő lehetőség, mert a történelemoktatás legfontosabb feladata pontosan az, hogy a múlt tapasztalatain keresztül felkészítse a fiatalokat saját világuk értelmezésére.
Persze a pedagógusnak ebből a szempontból is hihetetlen nehéz feladta van, hiszen míg korábban az iskola mellett csupán a család volt meghatározó értelmezési forrás, mára – a modern tömegtájékoztatásnak köszönhetően – zúdulnak ránk az információk. Ráadásul ezek szofisztikált propagandakeretbe ágyazva jelennek meg, s elsődleges céljuk nem a tájékoztatás, hanem a megnyerés, a befolyásolás.
Ebben a világban a pedagógus felelőssége talán még nagyobb, mint korábban, hiszen a jó pedagógus lehet, aki ellensúlyozni tudja az egyre nyíltabb állami-, párt- vagy éppen üzleti propagandát. A pedagógus lehet az, aki a fizetett bloggerek, a pártok és kormányzatok által támogatott álhírcsatornák és a magukat közszolgálatinak mondó pártmédiák világában afféle klasszikus lámpásként megkísérelheti a dolgokat megvilágítani.
Igen, a tanárnak valamiképpen utat kell mutatnia. Leginkább úgy, hogy megpróbál a diákokkal őszintén s nyíltan beszélni a világról, az európai értékekről, az alapvető erkölcsi normákról. Például azokról, amelyeket 1848 üzen nekünk: a demokráciáról, a toleranciáról, a sajtószabadság jelentőségéről. Azokról az értékekről, amelyek egyformán fontosak valamennyi, magát az európai értékekkel azonosító polgárnak: legyen az szocialista, konzervatív vagy liberális gondolkodású.
Ez azért is fontos, hiszen ma ezeket az értékeket, s így az 1848-as forradalom és szabadságharc értékeit is naponta kérdőjelezik meg régiónkban. Kétségbe vonják a szolidaritás, a tolerancia, az EU értékeinek érvényességét. Diákjaink azt hallják a médiákból, hogy ha együttérzésünket fejezzük ki bajban lévő embertársainkkal, akkor álhumanisták vagyunk, s azt hallják, hogy a mintáinkat nem a demokratikus (nyugati) világban, hanem máshol kell keresnünk.
A szólásszabadság az egyik legfontosabb demokratikus vívmányunk. Ám mintha elfelejtettünk volna különbséget tenni a között, ami szalonképes, és a között, ami nem. Márpedig az antiszemita és soviniszta gyűlölködés és uszítás nem az, s különösen nem egy pedagógus részéről. Így ha ezt iskoláinkban toleráljuk, mint ahogy azt a Felvidék egyik legjobb magyar középiskolájában évek óta teszik, az már nem csak egyetlen tanár vagy egyetlen iskola, hanem egész közösségünk szégyene.
Mert beszélhetünk mi március 15-én szép dolgokat magunkról és a nemzeti múltunk tiszteletéről, de ha így viszonyulunk ahhoz, akkor mindez üres fecsegés lesz.

Megjelent  a Katedra folyóirat XXIII/7. (márciusi) számában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .