Fókuszban az iskolafejlesztés – szakmai konferencia és díjátadó a rozsnyói pedagógustalálkozón

Az iskolafejlesztés lehetőségeivel, problémáival, hazai és nemzetközi fejlesztések tapasztalataival, eredményeivel ismerkedett meg az április 9-10-én Rozsnyón megrendezett országos pedagógustalálkozó közel kétszáz résztvevője. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) által szervezett szakmai konferencia arra keresett választ és megoldásokat, milyen a jó iskola és vajon lehet-e minden iskola kiváló. A pedagógustalálkozón ebben az évben is átadásra kerültek az SZMPSZ Díjak, illetve a Felvidéki Magyar Pedagógus Díj.

DSCF9846A kétnapos konferencia első perceiben Kristóf Vivien rozsnyói gimnazista szavalatát hallhatták a résztvevők, akiket ezt követően Vörös Mária, a pedagógusszövetség alelnöke köszöntött. A találkozónak otthont adó város nevében Burdiga Pál polgármester üdvözölte a pedagógusokat, majd az SZMPSZ elnöke, Jókai Tibor vette át a szót. Mint beszédében elmondta, az előző évek önelemzéseit, a kitörési lehetőségek keresését fel kell hogy váltsa a cselekvő gondolkodás, ami elvezet a fejlődéshez. „Ezért ebben az évben a rozsnyói közoktatási konferencia tartalmának fejlesztői az alulról induló építkezésben, a merész és komoly szakértelmet kívánó iskolafejlesztésben, a tanulni akaró nevelőtestületekben látja a magyar iskolák megújulásának zálogát. Az egymástól való tanulás, a problémák közös elemzése, a cselekvési programok egyeztetése, az önmagunkkal való bátor szembenézés alapján történő céltervezés juttathatja el a szlovákiai magyar iskolákat egy emeltebb szinre, a kiváló iskola szintjére.” A jó iskolának rendkívül fontos szerepe van, hiszen „a jövő olyan lesz, amilyen embereket az iskola nevel”.DSCF9851

A magyar tanítókat Peter Krajňák, az oktatási minisztérium nemrég kinevezett államtitkára is köszöntötte és kifejtette, az oktatásügyre váró változtatásokban közös, jó megoldások keresésére törekednek majd, melyben számít a szlovákiai magyar pedagógustársadalom képviselőinek, szervezeteinek együttműködésére. A közeljövő terveivel kapcsolatban szólt az önálló nemzetiségi osztály kialakításáról.

DSCF9866A rozsnyói pedagógustalálkozó visszatérő vendégének számít Setényi János, budapesti oktatáskutató, aki előadásában a célzott iskolafejlesztés nemzeti gyakorlatából említett példákat. Marián Valent, a a Pedagógiai Módszertani Központ Besztercebányai Regionális Kirendeltségének igazgatóhelyettese előadásában vázolta az iskolafejlesztés hazai helyzetét, nyíltan megnevezve a kritikus területeket, problémákat is.

A plenáris előadások között kisfilmeket vetítettek, melyben diákok mondják el, szerintük milyen a jó iskola, miért jó magyar iskolába járni. A délelőtt programjába belefért egy megnyitó is, a környékbeli óvodások és kisiskolások rajzait bemutató rajzkiállítást Prékop Mária, a rozsnyói Óvoda, Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola igazgatónője nyitotta meg és ajánlotta a kollégák figyelmébe.DSCF9958

Mivel Horváth László előadása betegség miatt elmaradt (az előadás videója megtekinthető lesz az SZMPSZ honlapján), a délelőtt utolsó témája a gyakran „hejőkeresztúri modellként” is emlegetett iskolafejlesztési program, illetve pedagógiai módszer bemutatása volt. Kovácsné Dr. Nagy Emese, a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatónője ismertette a Komplex Instrukciós Programot, az iskolájukban elért eredményeket, valamint a program magyarországi sikereit.

A szombat délután kerekasztal beszélgetésekkel, műhelymunkával folytatódott a helyi Fábry iskolában, ahol a résztvevők kisebb csoportokban, szakértők vezetésével boncolgatták az iskolafejlesztéDSCF9980s különböző aspektusait, témáit.

A pedagógustalálkozó első napja ünnepi műsorral, az SZMPSZ díjak átadásával és fogadással zárult. A rozsnyói városházán zajló gálaműsorban a két helyi magyar alapiskola, a Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola, valamint Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának diákjai adtak kultúrműsort.

Az idei országos találkozón tizennégy pedagógust díjaztak, szakmai érdemeiket Fekete Irén, az SZMPSZ irodavezetője és Morvay Katalin, a pozsonyi Duna utcai Alapiskola és Gimnázium igazgatónője méltatta.

A 2016-os Szlovákiai Magyar Pedagógus Díjat a következő személyek vehették át:

DSCF0060

A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért: Balázs Éva (Tornai MTNY AI), Hégliné Bertók Marianna (Párkány), Paszmár János (Művészeti Alapiskola, Gúta)

DSCF0090

Pedagógus életpálya díj: Kurucz Jolán (Építőipari Szakközépiskola, Ógyalla), Vrábel Sándor (Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla), Ferencz Anna – In memoriam

DSCF0069

Kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményekért: Géczi Zita (MTNY AI Dernő), Orsovics Yvette (Mariánum MTNY Egyházi Iskolaközpont, Selye János Egyetem adjunktusa, tanszékvezető, Komárom), Szabó Edit (Selye János Egyetem, Komárom)

DSCF0082

A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért: Komzsík Attila (A Közép-európai Tanulmányok Kara dékánja, Nyitra), Strédl Terézia (Selye János Egyetem, Komárom)

DSCF0053

Óvópedagógusok részére, kiváló módszertani és nevelési eredményekért: Szobiné Kerekes Eszter (nyugdíjas), Hajnovič Gabriella (Várgede)

DSCF0115

A Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat Pék László, az SZMPSZ korábbi elnöke vehette át, aki a díjazottak nevében mondott köszönőbeszédet.

DSCF0141

Vasárnap délelőtt az egyes kerekasztalok vezetői röviden összefoglalták az előző napi szakmai műhelymunkák során elhangzott problémafelvetéseket, ajánlásokat, javaslatokat. Jókai Tibor ígérete szerint az SZMPSZ begyűjti ezeket a nyilatkozatokat, ajánlásokat és eljuttatják a megfelelő intézményeknek.

DSCF0202

Peter Dráľ közoktatási szakértő ismertette a 2014-ben indult, Többet akarunk tudni (Chceme vedieť viac) című kampányt és annak a reprezentatív közvélemény-kutatásnak a tapasztalatait, melynek témája közoktatásunk jövője volt.
Az iskolaigazgatók és fenntartók – Peternai Zsuzsanna, Czibor Angelika, Geri Valéria, Molnár Barnabás és Tóth Szilvia – részvételével zajló pódiumbeszélgetést Ádám Zita és Fodor Attila vezette. A konferencia témájához kapcsolódóan elmondták, mit értenek iskolafejlesztés alatt, a saját intézményükben miként zajlik ez a folyamat.

DSCF0233Szakmai összefoglalójában Setényi János oktatáskutató kiemelte az első találkozók óta bekövetkezett változásokat, elemezte a lezajlott konferenciával kapcsolatos benyomásait, tapasztalatait. A szlovákiai magyar pedagógusok országos találkozója idén is Tamás Erzsébet, az SZMPSZ Rozsnyói Területi Választmánya elnökének zárszavával és hagyományosan Czabán Samu szobrának megkoszorúzásával ért véget, ahol a Felvidéki Magyar Pedagógus Díj idei kitüntetettje, Pék László mondott ünnepi beszédet.

– forrás: rozsnyovidek.sk


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .