Tehetségek: Csáky Máté

Csáky Máté az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola (2016/17-ben 9. osztályos) tanulója, akire méltán lehet büszke iskolája. Sokoldalú, művészi képességekkel megáldott diákról van szó, aki tehetségét az iskolában, a helyi és környékbeli rendezvényeken is gyakran megmutatja.

csaky-mate

Máté tehetséges szavaló, próza- és mesemondó. Az előadó-művészet iránti vonzalma még az alsó tagozaton kezdődött. Akkor leginkább saját magát és környezetét szórakoztatta produkcióival, ám az igazi sikerek felső tagozatos korában jöttek. 2015-ben bejutott a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjébe, ahol ezüst sávos besorolást kapott, s mellette kategóriájában kiérdemelte a zsűri különdíját is. A 2015/16-os tanévben az iskolai és járási fordulót megnyerve az országos eldöntőig jutott, ott ezüst sávot érdemelt ki. Máté azokat a prózákat kedveli, amelyek humorosak, sok párbeszéd van bennük, tehát jól eljátszhatók, van bennük fordulat, cselekményesség. Népmesét is szívesen mond, az Ipolyi Arnold Mesemondó Versenyen immár három éven keresztül meg sem állt az országos döntőig. 2015-ben arany sávos besorolást szerzett, a következő évben pedig ezüst sávval végzett a rozsnyói országos döntőben. Máté – saját elmondása szerint – szívesebben mond prózát, mesét, mivel ezeknek a szövegeknek az előadásába belefér egy kis improvizáció. Ha verset kell mondania, mert azt is tud, megpróbál rövidebbet választani, és olyat, amivel kifejezheti a magyarsághoz való kötődését, mély nemzeti érzését. Állandó résztvevője az Ipolyságon, nemzetközi részvétellel megrendezésre kerülő Sajó Sándor-szavalóversenynek, legutóbb 3. helyezést ért el a népes mezőnyben. Szövegei kiválasztásában, azok előadásában segíti és jó tanácsokkal látja el őt magyartanára, Laczkovszký Denisa, valamint Hugyecz Zolcer Erika és Németh Ágota tanító nénik. Az iskolai rendezvényeken nemcsak szavalóként van jelen, hanem tehetséges színészként is megállja helyét; a különféle kultúrműsorokon, rendezvényeken gyakran látjuk őt egy-egy jelenet, színdarab szereplőjeként, ill. mint a műsorok konferansziéja.
Sokoldalúságának egy másik területe is az előadó-művészethez kapcsolódik. Máté ugyanis szereti a zenét, énekel és hangszereken is játszik. Kezdetben zongorázott, most hegedűn tanul játszani. Alapiskolai zenetanára, egyben az iskolai énekkar vezetője Hugyecz Zolcer Erika tanító néni, aki meghatározó egyéniség a tehetséges fiú zenei fejlődésében. Máté az énekkarban nemcsak énekel, hanem hangszeren is kíséri őket. Zenei versenyeken is többször megmérettette magát, a Palócföldi csalogány regionális népzenei versenyen népdal, ill. hangszerszóló kategóriában is ért már el arany sávos minősítést. A „Csak tiszta forrásból” elnevezésű, Luspay Kálmán tiszteletére a magyarországi Dejtáron 2015 őszén megrendezett népdaléneklő versenyen a zsűri különdíját kapta. Mindezek mellett különféle folklór- és néptánccsoportokban táncolt.

csaky-mate-4

A tehetség azonban nem minden, ezt Máté is tudja, azt művelni, fejleszteni kell, ami sok-sok gyakorlással, lemondással jár, és nagyon időigényes. Ennek ellenére nem hanyagolja el iskolai teendőit sem. Kitüntetett tanuló, aktív résztvevője az iskolai rendezvényeknek. Elképzelése szerint életében biztosan helyet kap majd az előadó-művészet, hisz a tehetség – főleg, ha szorgalommal és kitartással is párosul – rányomja bélyegét az ember jellemére, fejlődésére, irányultságára, befolyásolja mindennapjait, pályaválasztását és életét is.

Németh Ágota


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .