Novák Mónika: Hogyan válhatunk jó iskolává?

Bevezetés
Amikor felkérést kaptam, hogy készítsek beszámolót a Hogyan válhatunk a környék legjobb iskolájává? témában, hevesen tiltakozni kezdtem az előadás címe ellen. Sokan megpróbálkoztak már a JÓ ISKOLA jellemzőinek megfogalmazásával, nem kísérelném meg ugyanezt. Arról tudok csupán beszélni, mit tehetünk annak érdekében, hogy versenyképesek maradjunk, és milyen változások következtek be az általam vezetett intézményben az elmúlt időszakban. Teszem ezt 14 év vezetői tapasztalata alapján.
Iskolavezetőként naponta felteszem magamnak a kérdést: tényleg a lehető legjobb iskola vagyunk-e? Azt gondolom, a legnagyobb veszély abban rejlik, ha elhisszük magunkról, hogy a legjobbak vagyunk. A folyamatos önkritika, önértékelés, elemzés nem hagy elkényelmesedni, és a hibák kiküszöbölésére, változtatásra ösztönöz. Szükség van a folyamatos megújulásra. Egyetértek Esterházy Péter és Charles Darwin gondolatával is. Az előbbi azt mondta: „Az a veszély, hogy olyanok leszünk, amilyenek vagyunk.” Darwin pedig: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”

Ki ítéli meg az iskolát?

  • Véleményt alkot róla az oktatási-nevelési folyamat közvetlen alanya: a GYERMEK.
  • A PEDAGÓGUS nem csupán véleményt formál, de az oktatási folyamat résztvevője is egyben, szerepe van a végrehajtásban, ő közvetíti az értékeket az alany felé.
  • A legkritikusabb szemlélő a SZÜLŐ.
  • Az iskola funkcionális megítélője a FENNTARTÓ.
  • A statisztikai adatok, teljesítmény alapján ítélnek a TÖRVÉNYHOZÓK, a szabályzóhatóságok.
  • TÁRSADALMI KONTROLLT gyakorol felette az iskolatanács és a nyilvánosság.

Úgy gondolom, mindegyik fél más-más szeletet lát az oktatásból, és ezeket a szeleteket is különböző nézőpontból véleményezi. A kérdőíves felmérések, melyeket az intézményekben dolgozók végeznek a partnerekkel szemben, bizonyítják, hogy az iskola megítélésének valamennyi résztvevője sokszor eltérő értékek közvetítését várja el. Akkor lehetünk sikeresek, ha ezeket az elvárásokat ütköztetve sikerül megtalálni a közös pontokat, s ezeket szem előtt tartva határozni meg az utat, melyen a résztvevők együtt haladnak tovább.
Ma az iskolákban az állami szabályok által meghatározott formális követelményrendszer szerint folyik az oktatás: érdemjegyek, minősítések, rangsorok, statisztikák, objektivitást megkérdőjelezhető kompetenciamérések születnek. Ezek a tényezők korlátozzák a szabadságot, pedig a kiváló oktatás jellegzetessége, hogy megengedik az iskoláknak, hogy a lehető legjobbak legyenek. A leszűkített minősítés elhomályosítja azt, hogy valójában melyek is az igazán jó iskolák, egyre kevésbé világos, hogy mitől is jó egy-egy intézmény. Nem elég a szabályzóhatóságok felé megfelelni, közvetlen kapcsolatot kell fenntartani az oktatási folyamat résztvevőivel:

  • a diákkal, tanulóval, gyermekkel,
  • a pedagógussal,
  • a szülővel, törvényes képviselővel,
  • a fenntartóval és a nyilvánossággal.

Értékközvetítés
Az iskolák feladata, hogy értéket hordozzanak, közvetítsenek és hozzanak létre, s az általa létrehozott értékek hozzájáruljanak a társadalmi hasznossághoz. Az iskolában történő napi tartalom különféle csatornákon át jut el azokhoz, akik megítélik az adott intézményt, iskolát.
Mit jelent az érték az iskolának, a szülőnek, a diáknak, a tanárnak, a társadalomnak? Vannak-e örök értékek? Ami az iskolát a többi iskolától megkülönbözteti, az a többletérték, mely meghatározza az intézmény arculatát. Figyelembe vesszük-e a partnerek által elvárt értékeket az iskolai jövőkép, arculat alakításakor?
A magyar iskola legfőbb értéke, hogy magyar. Felmerül a kérdés, vajon ez a szerepe az iskolának megjelenik-e a társadalmi elvárásokban. A politikai képviseletünknek is óriási a felelőssége abban, hogy a magyar iskolák felé azokat a törekvéseiket közvetítsék, melyek megtartó erejűek tudnak lenni.
A másik fontos tényező egy jó iskola meghatározásában a minőség, hiszen jogosan elvárt igény. A minőség biztosításának elengedhetetlen szempontjai:

  • a hozzáadott érték mérése – bemenet és kimenet közötti különbség vizsgálata,
  • a folyamatos önértékelés,
  • a pontos célok meghatározása,
  • minőségbiztosítás bevezetése,
  • ellenőrzés, visszacsatolás kérése. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIV/3. (novemberi) számában jelent meg

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .