Véradás a Selye János Gimnáziumban

A rendszeres és első véradók a Nemzeti Transzfúziós Szolgálat munkahelyein, a kórházak hematológiai és transzfuziológiai osztályain vagy a mozgó vérvételi helyeken adományozhatnak vért az egész ország területén.

A Selye János Gimnázium diákjai és tanárai már évek óta bekapcsolódnak a komáromi kórház, dr. Radi Enikő főorvos asszony segítségével önkéntes véradási kezdeményezéseibe. Tanulóink évente kétszer, alkalmanként 25-en 30-an ősszel a Diákvércsepp országos akcióban, illetve tavasszal a Valentin-napi véradáson adnak vért.

Április 8-án a 18. életévüket betöltő diákjaink önkéntes véradására került sor. Diákjainkat évente megszólítjuk, s egyben megnyerjük ennek a fontos, közügynek számító önkéntes tevékenységnek. 7 diák és a gimnázium igazgatója adott vért, akik nemcsak másokon tudnak így segíteni, de így biztosak lehetnek abban is, hogy egészségesek. A járványhelyzetre való tekintettel idén sajnos kevesebben adtak vért, mivel szigorodtak a véradás feltételei, illetve diákjaink már lassan egy éve otthon tanulnak.

Az önkéntesek által adományozott vér számos betegség gyógyításához, összetett műtétek során és baleseteknél emberélet mentéséhez pótolhatatlan. Csak köszönni tudjuk, hogy a Selye János Gimnázium idén is emberségből jelesre vizsgázott.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .