Egy év magány a „ZOOMbie-land” világban

Még mindig nehezen tesszük túl magunkat rajta, hogy a kollégák és a diákok több, mint egy évre átköltöztek az iskolák épületeiből, az iskolapadokból a virtuális „Zoombie-land” világába. Ennek az évnek a nagy tapasztalata, hogy az online tanítás, a digitális tanrend effektivitása, hatékonysága messze van a klasszikus tantermi oktatásétól. A kollégák nagy többsége rengeteget dolgozott, segédanyagokat, prezentációkat és kisfilmeket készített, de objektív okokból nem volt  képes a tantermi oktatás (IQ-fejlesztés) és nevelés (EQ-fejlesztés) színvonalát nyújtani. Az eszközök, a különböző „kütyük” és az online platformok – Skype, Zoom, EduPage stb. – használata mindkét – tanár, diák – oldalon kitűnő lett, de elérte az elviselhetőség határát. Új fogalmak, problémák jelentek meg: karantén-fáradtság, Zoom-fáradtság, és felsorolni is nehéz lenne azokat a negatív érzelmeket, amelyeket a tartóssá vált bezárások, korlátozások okoztak. Ez a helyzet szülőből, tanárból, diákból egyaránt szorongást, egzisztenciális félelmet, ingerültséget, frusztráltságot és türelmetlenséget vált ki.

Nagy a baj még mindig. A COVID-19 járvány padlóra küldte az egész világot. Szlovákiában 2020 decemberében 5 ezer emberrel több halt meg, mint egy évvel korábban decemberben. A homo sapienst felváltotta a „homo home office”, s már látjuk, hogy a munkába járásnak mekkora jelentősége van az emberek mentálhigiénés jóléte szempontjából. Az embernek szüksége van a társaira, a barátaira, a közösen megélt történetekre, a munkahelyi (iskolai) beszélgetésekre, a pletykálkodásokra és a közös sörözésre vagy kávézásra is.

Nagy a baj. Idén már másodszor maradnak el az írásbeli és szóbeli érettségi vizsgák, bizonyítva, hogy a „karanténoktatás” nem olyan hatékony, mint a tantermi, és a negyedikes, végzős középiskolásokat a felnőtté válás szertartásaitól, rituáléktól – diáknap, diákigazgató-választás, elsősök avatása, utolsó tanulmányi kirándulások, szalagavató és bál, szerenád, ballagás, érettségi és felvételi vizsgák – is megfosztja a járvány.

Nagy a baj, de nagy volt a baj több, mint 100 évvel ezelőtt is: az I. világháború borzalmai, a spanyolnátha-járvány és az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum. Ez a „béke” igazságtalan és megalázó volt, színmagyar területek, például a Csallóköz vagy Erdély magyarok és székelyek lakta részei kerültek idegen országok fennhatósága alá. Nem az a fő probléma Trianonnal, hogy megtörtént – hisz abban a politikai helyzetben elkerülhetetlen volt Magyarország feldarabolása –, a probléma a mikéntje, a mértéke, a módja volt, és hogy több millió magyart érintett. Ez az érem egyik oldala. A másik oldala pedig: ma abban reménykedni, hogy a határok megváltoznak, minden jel szerint illúzió, követelni pedig meggondolatlanság. Nagy volt a baj, de őseink túlélték, és mi itt vagyunk.

Nagy a baj, de nagy volt a baj a 2. világháború alatt is: a 2. magyar hadsereg pusztulása a Don-kanyarnál, zsidó honfitársaink holokauszt tragédiája és még sorolhatnám. Komáromban 1943-ban kezdődött az utolsó, félig-meddig teljes bencés gimnáziumi tanév. Az iskolaév 1943. november 1-jén kezdődött, és 1944. március 31-én váratlanul, minden összefoglalás nélkül befejeződött. Az iskolát az utolsó tanítási napon lefoglalták – előbb a német katonaság részére, majd pedig magyar hadikórháznak. Dr. Dobrovich Ágoston, az akkori igazgató megfogalmazta: „A jövőre vonatkozóan semmit sem tudunk. – Egyelőre semmit sem tudunk közölni az új tanévet illetően.” Mi már tudjuk: kassai kormányprogram, Beneš-dekrétumok, erőszakos kitelepítések, deportálások, a hontalanság évei, iskolabezárások. Úgy tűnt, vége a csehszlovákiai magyarságnak. Nagy volt a baj, de itt vagyunk.

Szőts István, a 40-es évek egyik legjelentősebb magyar filmrendezője az Ének a búzamezőkről című filmjében a következőképpen fogalmazta meg: „Akármilyen nyomorúság és pusztítás szakadjon az emberiségre, az élet erősebb a halálnál. Szántanak és vetnek – az új életbe vetett hittel és bizalommal.” És így éreztek szüleink, nagyszüleink, dédszüleink az 50-es években, hittek a szlovákiai (csehszlovákiai) magyarság felemelkedésében, az újrakezdésben. Nekik köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk, hogy magyar óvodákban, iskolákban nevelhetünk és taníthatunk.

Nagy a baj, de az elmúlt évezredek legfontosabb üzenete, hogy az emberiség mindig felül tudott emelkedni, meg tudta oldani a kihívásokat, problémákat. Optimista emberként vallom, hogy a koronavírust, ezt az őrületet is le fogjuk győzni.

Tisztelt Szülők, Tanárok, kedves Diákok, kívánom, hogy legyenek szerencsések, egészségesek, és bármi történjen is – hisz, ahogy pár ezer évvel ezelőtt Szophoklész megfogalmazta: „egy a törvény: nincs halandó, ki az életet baj nélkül éli végig, bárhol él” –, próbáljanak józan paraszti ésszel, pozitívan gondolkodni!

Andruskó Imre, Selye János Gimnázium


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .