A fizikum viseli majd dr. Ipóth Barnabás nevét
(1941 – 2017)
2021. augusztus 27-én 14 órakor ismét tantermet nevezünk el iskolánk volt diákjáról, tanáráról és igazgatójáról, dr. Ipóth Barnabásról , aki 1958-ban érettségizett a komáromi magyar tannyelvű gimnáziumban, Czókoly Béla osztályában.

A pozsonyi Komenský Egyetemen matematika–fizika szakos diplomát szerző Ipóth Barnabás pályafutása alatt nagy hangsúlyt fektetett a tehetséggondozásra, diákjai rendszeresen a fizikai olimpiák kerületi és országos fordulóinak élmezőnyében végeztek. Rendszeresen publikált szakmai folyóiratokban, s előadásokat tartott különféle konferenciákon és szemináriumokon. 1983 óta a fizika olimpia felügyelő tanácsának tagjaként is tevékenykedett, 2000-ben pedig az elnökség tagjává választották őt. A komáromi magyar tanítási nyelvű gimnázium 1995-ben az ő kezdeményezésére vette fel a Selye János Gimnázium nevet, és nevéhez fűződik a Király Püspök Alapítvány újraindítása is. Neki köszönhető az iskolaépület előtt álló Király József -szobor leleplezése és a nyolcosztályos gimnáziumi képzés bevezetése is: az általa irányított intézményben 1992-ben hirdették meg az első primo osztályt. Létrehozta az Ipóth -díjat, hogy támogassa a több területen kimagasló eredményeket elérő ifjú tehetségeket. Igazgatósága idején (1991–2001) a Selye János Gimnázium nemcsak Nyitra megye, hanem egész (Cseh)Szlovákia egyik legsikeresebb középiskolájává vált. Legjelentősebb kitüntetései közé a „Példás tanár” elismerés (1989) és a 2000-ben az oktatási minisztertől kapott Szent Gorazd -emlékérem tartozik. Aktív közéleti tevékenységet is folytatott. 1994-1998 között a városi önkormányzat képviselőjeként munkálkodott Komárom felvirágoztatásáért. Emiatt 2013-ban megérdemelten Pro Urbe (A városért) -díjban részesült.
2005-ben a Közép-európai Alapítvány segítségével megújult aa fizika szaktanterem, idén, 2021-ben dr.a Ipóth Barnabás családja támogatásával további korszerűsítésre került sor. Köszönjük a segítséget.
A névadó ünnepségen dr. Ipóth Barnabás özvegye, Éva asszony és gyermekei, Tímea és Szilárd , a Selye János Gimnázium igazgatósága és Hevesi Anikó , a fizika tantárgybizottság vezetője közösen avatják fel a megújult fizikumot.
2005-ben a Közép-európai Alapítvány segítségével megújult a fizika szaktanterem, idén, 2021-ben dr. Ipóth Barnabás családja támogatásával további korszerűsítésre került sor. Köszönjük a segítséget.

Andruskó Imre,
az SJG igazgatója