Szolgálati emlékérmet kaptak a Selye János Gimnázium tanárai
A szlovákiai Magyar Iskolák XXI. Országos tanévnyitó ünnepségén, Zsigárdon a református templomban aa Selye János Gimnázium négy tanára is az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Szolgálati Emlékéremben részesült, amelyet dr. Lőrinczi Zoltán , nemzetközi ügyekért felelős államtitkár és Fekete Irén , az SZMPSZ elnöke adott át Kásler Miklós miniszter úr megbízásából.
„Vezesd őket, utat ne tévessz,
s magadhoz mindig hű maradj!
Mert élen állsz, és messze látszol,
Sose feledd: példa vagy! (Nagy László)
s magadhoz mindig hű maradj!
Mert élen állsz, és messze látszol,
Sose feledd: példa vagy! (Nagy László)
A tanárnő kezdeményezésére indult 1996-ban útjára a Dobré Slovo – Jó Szó nevű verseny, mely a magyar nyelvű alapiskolák felső, és a nyolcosztályos gimnáziumok alsó tagozatos diákjait kapcsolja be szlovák nyelvű szavalóversenybe. A verseny alapgondolata abból indult ki, hogy a magyar tannyelvű iskolákban a szlovák nyelv és irodalom oktatása kulcsszerepet tölt be. A szlovák nyelv tanulása és tanítása azonban elképzelhetetlen az irodalom, a kultúra ismerete nélkül. A verseny elsődleges célja, hogy fejlessze a diákok szókincsét, kommunikációs készségét, valamint szereplési lehetőséget adjon a szerepelni vágyó diákoknak. A 2001/2002-es tanévtől a rendezvény nemzetközivé vált, hiszen a tanárnő olyan nemzetiségi iskolákat szólított meg az anyaországból, ahol oktatják a szlovák nyelvet. Természetesen ennek megvalósítása újabb szervezési feladatokat rótt rá, hiszen az elmúlt 2 évtizedben többek közt Budapestről, Békéscsabáról, Nyíregyházáról, Dabasról, Szarvasról érkeztek résztvevők. Főszervezőként hiszi és vallja, hogy ily módon tudott-tud megvalósulni a verseny elsődleges célja: a kapcsolatteremtés a szlovákiai magyar és magyarországi diákok ill. a pedagógusok közt. Tanári, valamint szervezői munkája mellett osztályfőnökként is helytállt. Több alkalommal vezette diákjait a zöld asztalhoz, ahol bizonyította, hogy a szaktudás átadása mellett, osztályfőnökként lélekben is támogatni tudja diákjait.
Az elismeréshez szívből gratulálok, jó egészséget, megelégedéssel eltöltött éveket, örömteli pillanatok sorát kívánom!

RNDr. Habán László tanár úr 1982-ben szerezte meg diplomáját a pozsonyi Komenský Egyetem Természettudományi Karán biológia-kémia szakos tanárként. Először a komáromi mezőgazdasági szakközépiskolában tanított, majd 1991-ben átlépett a mi gimnáziumunkba.
Személyében egy kiváló pedagógust nyert az iskola, aki kezdetektől nyugalmat és vidámságot árasztott maga körül. A diákok is azonnal megkedvelték, rögtön népszerűvé vált körükben. Saját elmondása szerint, maga is úgy érezte, hogy megtalálta azt a közeget a mi iskolánkban, amire tudat alatt vágyott.
Szakmai szempontból Laci talán az egyik legnehezebb feladatot vállalta magára, mindkét tantárgyát folyamatosan tanította, ill. tanítja minden évfolyamban, ami egy magas színvonalú iskolában nem kis feladat. A biológia és a kémia is komoly felkészültséget kíván a tanártól óráról órára, hisz leendő orvosokat, gyógyszerészeket, vegyészmérnököket kell útjukra engednie megfelelő szakmai ismeretekkel. Természetesen a tehetséges diákokat emellett versenyekre is fel kell készíteni, ez állandó elvárás a mi iskolánkban, aminek kollégánk maradéktalanul eleget tett.
Az iskolarendszerben a másik nagyon fontos feladat a szakmaiságon kívül a pedagógiai oldal, amit elsősorban osztályfőnökként gyakorol a tanár leginkább. Laci egész pályafutása alatt felvállalta ezt a tisztséget, ami rengeteg munkával jár. Osztályaival mindig megtalálta a hangot, és nagy szeretettel és türelemmel terelgette útjukon diákjait. Mind a mai napig örömmel látogatják immár felnőtt emberként volt osztályfőnöküket a régi tanítványai.
Ami az iskola lazább oldalát illeti, Laci rendszeresen bekapcsolódik anbsp;különböző rendezvények szervezésébe. Nevéhez fűződik anbsp;nagy sikerű Tisza-tábor, amit minden nyáron megszervez anbsp;budapesti testvériskolánk, ahova immár 10 éve kíséri gyerekeinket anbsp;szünidő közepén, ezzel óriási élményt nyújtva anbsp;résztvevőknek. Aznbsp;iskola tanári foci- ésnbsp;röplabdacsapatának is lelkes tagja, ami rengeteg további tevékenységet von maga után, hogy csak párat említsek: focitorna Budapesten ésnbsp;Komáromban, 24 órás röplabdatorna, testvériskolai látogatások, diáknapi focitorna, stb. Ezen kívül rendszeresen vállal felügyeletet anbsp;különböző diákbálokon, eseményeken. Rendszeresen részt vesz osztálykirándulásokon, sítúrákon, ami nem kis felelősséggel jár, mint azt minden aktív pedagógus tudja.

RNDr. Holczhei Árpád tanár úr egyetemi tanulmányai befejezése után a Selye János Gimnáziumban kezdte tanári pályáját, ahol 1982-től biológiát tanít. Számos tanítványa folytathatta egyetemi tanulmányait természettudományi, illetve orvosi felsőoktatási intézményben az ő igényes és következetes pedagógiai munkájának köszönhetően.
A komáromi magyar gimnáziumban folyó tehetséggondozás egyik legaktívabb vezetője: 1986-tól a biológiai olimpia a és B kategóriáiban készíti fel a tanulmányi versenyek résztvevőit. az elmúlt 35 év alatt közel 100 eredményes tanulója volt a verseny kerületi fordulóiban, 29 alkalommal pedig országos döntősökként mérhették fel tudásukat diákjai. Három diákja lett tagja az országos válogatottnak, mely a Nemzetközi Biológiai Diákolimpián képviselte az országot: 2000-ben érettségiző diákja, Kerekes Árpád Brüsszelben, 2010-ben érettségiző diákja Szabó Orsolya Dél-Koreában és 2016-ban érettségizett diákja Gergely Lajos Vietnamban képviselte Szlovákiát a nemzetközi diákolimpián.
Diákjaival bekapcsolódott a magyarországi Kitaibel Pál biológiaversenybe csakúgy, mint 1995-től a biológia levelezőszemináriumba is. Pedagógiai alkotótevékenysége is jelentős, különösen a tankönyvírás terén. 1999–2000-ben szakkonverzációs tankönyvet írt a magyar tannyelvű középiskolák számára, illetve 2000–2006 között részt vett a Biológia 1–6. rész tankönyvsorozat fordításában. 2013-ban a Biológia a gimnáziumok 2. és a nyolcosztályos gimnáziumok 6. osztálya számára – tankönyv előkészítői munkájában vett részt.
A nyitrai kerületi biológiaolimpia szervezőbizottságának tagja az 1990-es évek elejétől, ebbéli feladatainak végzése során hatékonyan segíti – szakmai fordításaival, informatív tevékenységével – a magyar középiskolák diákjait.
Iskolánkban egy évtizede végzi a biológia–kémia–földrajz szakmai munkaközösség vezetői munkáját. Javaslataival, építő észrevételeivel jelentősen hozzájárul a gimnáziumban folyó oktató-nevelő munka színvonalának növeléséhez osztályfőnöki feladatai végzése során is.

Miután befejezte egyetemi tanulmányait, visszatért szeretett iskolájába, az akkori komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumba, és itt 39 éve töretlen lelkesedéssel oktatja, neveli a rábízott diákokat. Bár a fizika iránti szeretete megmaradt, de végül a matematika foglalta el Katika szívét, és rabolta el szabadidejét.
A gimnázium egyik legfontosabb feladata, hogy a tanulókat felkészítse a továbbtanulásra. Horváth tanárnő ezt a feladatot nagy szakmai tudással, a különböző egyetemek igényeihez alkalmazkodva, odaadással végezte, végzi a mai napig. A matematika érettségi írásbelin diákjai minden alkalommal a megye legjobbjai közé tartoztak, magasan az országos átlag fölött teljesítve.
Matematikából a tehetséggondozás mindig is gimnáziumunk erőssége volt és ehhez nagy mértékben hozzájárult a tanárnő lelkes, fáradhatatlan munkája is, aminek ékes bizonyítéka diákjainak sikerei különböző matematikaversenyeken. a matematika olimpia kerületi fordulójában a legmagasabb kategóriában az évek során 16 tanulója volt eredményes megoldó, közülük 3 diák sikeresen szerepelt az országos fordulóban is.
A tanárnő oktató-nevelő munkája mindig is példaértékű volt, így bátran bíztuk rá a nyolcosztályos gimnázium alsó tagozatán is a matematikaoktatást. Diákjai 10 alkalommal jutottak ki a Zrínyi Ilona Matematikaverseny magyarországi országos döntőjére, ahol a 2015/2016-os és a 2016/2017-es évben 1. illetve 2. hellyel tértek haza. a kisgimnazisták Szlovákiában országos szinten a Pitagorasz matematikaversenyen mérhetik össze tudásukat, az országos fordulóba a járási fordulókból az ország 15 legjobb eredményt elérő diákját hívják. Horváth tanárnőnek 4 alkalommal jutott be diákja ebbe a rangos döntőbe és ott mindannyian eredményesen szerepeltek, sőt egyik diákja bronzérmet szerzett.
De ugyanezt a törődést, odafigyelést, s ha kell, akkor szigort, tapasztalhatják a matematika szakos kollégák is, ugyanis a tanárnő évek óta vezeti a matematika tantárgybizottságot. Kollégáinak önzetlenül adja át tapasztalatait, a pályakezdő kollégákat szakmailag és módszertanilag is segíti.
Nemcsak a gimnáziumunk diákjait érte az a megtiszteltetés, hogy taníthatta őket a tanárnő. A Selye János Egyetemen is vállalt órákat, az óvodapedagógia levelező szakosait oktatta hétvégenként. A módszertani központ megbízásából foglalkozásokat tartott a Munka utcai alapiskolában a járás legtehetségesebb 9. osztályos tanulóinak, ahol a középiskolai versenyekre készítette fel a diákokat.
Nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem a jó tanár is. A kolléganő részt vett több szakmai iskolázáson, melyek témakörei: a matematika, az osztályfőnöki kihívások, a digitális oktatás, a pénzügyi készségek voltak. A Rácz László Vándorgyűlés állandó résztvevője, ahol a szakmai fejlődésen kívül a matematikai tehetséggondozás legégetőbb problémáival, lehetőségeivel is foglalkoznak.
A 2000-es évek elején az országos módszertani központ felkérte a tanárnőt a próba írásbeli érettségi javítására, szakmai megbeszélésére, amibe lelkesen be is kapcsolódott. Ugyanilyen lelkesedéssel végezte a munkát a matematika olimpia járási bizottságában is.
A versenyekre nemcsak felkészíti a diákokat, hanem aktív részese a szervezésüknek is. Keszegh István tanár úr nyugdíjba vonulása után teljes erőbedobással vette át tőle a Zrínyi Ilona Matematikaverseny szervezését a nyugat-szlovákiai régióban. Társszervezője a Cornides István Matematika-Fizika Emlékversenynek, valamint a Nagy Károly Diáktalálkozó lelkes szervezője és előadója.
Munkáját a Nyitrai Kerületi Tanügyi Hivatal 2007-ben a pedagógusnap alkalmából elismerő oklevéllel jutalmazta.

A Selye János Gimnázium igazgatósága, tanári kara és diáksága nevében gratulálok kollégáimnak, és munkájukhoz további sok sikert kívánok.
Andruskó Imre,  
a Selye János Gimnázium igazgatója
a Selye János Gimnázium igazgatója