Diákelnök-választás a Selye János Gimnáziumban

Ahogyan minden harmadik évben, a Selye János Gimnázium diákönkormányzatában idén is vezetőségcserére került sor. A vírushelyzet ellenére a választáson induló diákok – főként a két elnöki posztot megpályázó diák – ügyesen kampányoltak, igyekeztek szavazatokat gyűjteni a választás napja előtt, hogy minél inkább biztosítani tudják szerepüket a diákélet irányításában.
A választáson összesen hat diák indult, a gimi diáksága közülük választhatta ki azt az öt személyt, akik a diákönkormányzat szilárd részét képezik majd az elkövetkező két évben. A hat diák közül négyen a vezetőségi tagságért szálltak versenybe, ketten pedig az elnöki székért. A két elnökjelölt közül a több szavazatot kapó diák lesz az elnök, a kevesebb szavazatot kapó diák pedig a jobbkeze, vagyis az alelnök. A választás két évre szól, s mivel az elnökség és alelnökség nem kevés munkával és fáradozással jár, az elnökjelöltek rendszerint a második évfolyam diákjai, így végzősként – a stafétát a következőknek átadva – a leköszönő vezetők a tanulásra és az érettségire, egyetemre való felkészülésre tudnak koncentrálni. A vezetőség többi tagjára (kivétel esetleg a pénztáros) ez nem vonatkozik, mivel az ő szerepük egy hangyányival kevesebb odaadást kíván, de ebben a kategóriában is leginkább a második és harmadik évfolyam diákjai indulnak. Az imént leírtak persze közel sem jelentik, hogy a DÖK öt emberből áll, hiszen a diákönkormányzatba az a diák tartozhat, aki csak szeretne!
Maga a választás szeptember 24-én, pénteken folyt le, ahogyan szokás, titkos szavazással. A leadott szavazatok több ízben átszámolásra kerültek, az eredményből pedig a következő tanulságot lehetett levonni: minden egyes szavazat számít! Hogy miért is? a szoros verseny eredményeként a két elnökjelöltet csupán egyetlen szavazat választotta el egymástól. Az alelnöki cipőbe így Klenkó Ádám (II. A) léphet, a gimi diákönkormányzatának elnökévé pedig Szántó Annát (II. C) választották a diákok.
Az újdonsült vezetőségnek sok sikeres rendezvényt kívánok, sok szerencsét, kitartást a jövőben, s ami a legfontosabb: egy összetartó, jól működő, remek kis csapatot, hiszen a munka is édesebb, ha jó a társaság, amiben dolgozunk!
Most pedig egy rövid bemutatkozás a DÖK új elnökétől és alelnökétől.

Szántó Anna, II. C.
Miért szeretnék elnök lenni? Nagyon szeretek emberekkel lenni és együttműködni velük. Új kapcsolatokat kialakítani, problémákat megoldani és pezsgőt bontani a sikeresen elvégzett feladatok után. Minden vágyam minél több iskolatársamat megismerni, és tenni Annak érdekében, hogy kellemesebben teljenek gimis éveink. Véleményem szerint jó szervező vagyok, és nem mellesleg nagy örömömet lelem benne; főleg, ha mindezt egy szuper csapattal és hálás diáksereggel csinálhatom, ami adott:) Mik a céljaim elnökként? Szeretnék egy kis színt vinni a szürke hétköznapjainkba. Megmutatni és bebizonyítani, hogy gimisnek lenni nem csak a tanulásról, esetleges puskázásról és a dolgozatokról szól, hanem az ebédszünetben lejátszott kosármeccsekről, gimibálokról, közös zenélésről és sok más olyan lehetőségről, ami – ha akár csak egy kis időre is – elfeledteti a felelések és írásbelik stresszét. Egy kicsit rólam… Általában mosolygós és vidám vagyok, rosszabb napjaimon pedig nyers és grimaszolós. Suli mellett kézi edzésekre járok, főzök és idén már a GIMISZ-t és a kosárcsapatot is erősíteni fogom. Szabadidőmben olvasok, fotózok, kreatívkodok vagy a barátaimmal vagyok. Nyitott vagyok az újdonságokra és minden kihívásnak állok elébe. Nagyon barátkozós típus vagyok és segítőkész, ezért gondolom, hogy az elnökség nekem való.“

 

Klenkó Ádám, II. A
Miért szeretnék elnök lenni? Szeretném minden tudásommal támogatni a gimit, s ebből ti is profitálhattok! Mint minden dolognak, ennek is vAnnak árnyoldalai, a rengeteg befektetett munka és energia. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a végén a munka legszebb gyümölcsét kapjátok. Eléggé rendhagyó évet/éveket hagytunk magunk mögött. A diákok szeretnék a számukra kedves tevékenységeket beiktatni, ha már az elmúlt években nem, vagy csak részben sikerült a járványhelyzet miatt. Nyitott vagyok minden új dologra, ami más kedvét, hangulatát jobbá teszi, épp ezért támogatom az iskolazenekar megalakulását is. és végül… Annyit érdemes tudni rólam, hogy sakkozó vagyok, s a táblán tanultakat örömmel alkalmazom a való életben is. De nem is az a lényeg, hogy én milyen vagyok! a legfőbb szempont, hogy mit tudok nyújtani. Ezen a téren a kommunikáció egy elengedhetetlen eszköz. Úgy gondolom, ez mindennek a kulcsa. Attól függetlenül, hogy a sakk egy csendes játék...“

 

Mikulec Amina