„Egy óra a gyermekekért – Hodina deťom” a komáromi Selye János Gimnáziumban
Iskolánk minden évben több olyan programba is bekapcsolódik, amelyek keretén belül diákjaink tudatosíthatják a szükséghelyzetben lévő embereknek nyújtott segítség fontosságát.
Idén is részt vettünk az „Egy óra a gyermekekért” (Hodina deťom) néven meghirdetett országos jellegű adománygyűjtésen, amelynek bevétele a Szlovákiában élő hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok támogatását szolgálja.
A Szlovákiai Gyermekekért Alapítvány 2021. október 21-én szervezte meg adománygyűjtési akcióját. Az egyre romló járványhelyzet miatt a gyűjtés csak intézményünk falai között valósulhatott meg. Dicséret és köszönet illeti két negyedik évfolyamos diáklányunkat, Veres Emese Fanni t (IV. D) és Kalmár Annabellát (IV. D), akik önként jelentkeztek a gyűjtésben való részvételre. Hugo nevű kabalababát ábrázoló sárga dobozzal járták az osztálytermeket és gyűjtötték a pénzadományokat. Összesen 272,92 €-t sikerült összegyűjteniük.
Ezúton szeretnénk megköszönni minden adományozónak – az iskola tanárainak és nem pedagógiai alkalmazottainak, valamint diákjainak – a támogatást. Antoine de Saint -Exupéry gondolatát idézve: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” A nehéz helyzetben élő emberek önzetlen segítése nemes cselekedet.





PaedDr. Matus Alica