A Közép-európai Alapítvány-CEF kezdeményezése a Selye Gimnázium ban
A Selye János Gimnázium is csatlakozott a Közép-európai Alapítvány Felvidéki fejlesztő programjához. A módszertani megerősítő stratégiára fókuszáló képzést január 11-én hallgathattuk meg mi, a Selye János Gimnázium tanárai.
Iskolánkból önkéntes alapon olyan pedagógusok jelentkeztek, akik szakmai módszertani szempontból kreatív irányba szeretnének elmozdulni-fejlődni, illetve innovációt bevinni a napi rutinnal végzett tanításukba. A következő foglalkozáson, február 1-jén már nem a teljes tantestülettel, hanem 10-12 kollégával dolgoznak majd együtt, meghallgatva a témával kapcsolatos véleményüket, javaslataikat. A csoportmunkák során előbb a pedagógusfejlesztő és a diákok sikerességét növelő módszer elméleti részét mutatják be, majd a gyakorlati részben különböző tanulási eszközökkel ismertetik meg őket.
Kiss Beáta hangsúlyozta, hogy ebben a témában angol és cseh nyelven már bőséges szakirodalom érhető el, s a Közép-európai Alapítvány segítségével olyan módszertani csomag kiadását is tervezik, amely majd e kiadványok magyar nyelvű változata lehet, természetesen kibővítve a felvidéki tapasztalatokkal.
A pályázati támogatásnak köszönhetően a résztvevők számára a képzés teljesen ingyenes. A program magába foglalja még a konferencia- és pódiumbeszélgetések szervezését is. Tervben van egy nyári szimpózium is hazai és külföldi meghívott előadókkal.
A lényeg, hogy mindenki élvezze a közös műhelymunkát, s azáltal gazdagodjon is.


Králik Zsuzsanna
Fotók: Nagy Miskó Ildikó (Ma7.sk)
Fotók: Nagy Miskó Ildikó (Ma7.sk)