Matematikasikerek a Selye János Gimnázium 8-éves tagozatán

A matematikaolimpia járási fordulóját az alapiskolák 9. évfolyama számára 2022. január 26-án rendezték. A Selye János Gimnázium kvartós diákjai már a tanév elején nagy lelkesedéssel vágtak bele a felkészülésbe. Szorgalmuk, kitartásuk meghozta a gyümölcsét, hiszen nagyon szép eredményeket értek el. Ďurčovič Adam 1., Kovács Aletta a 8. helyen végzett, így majd ők képviselik iskolánkat a kerületi fordulóban. Sajnos, az alapiskolás korosztály számára nem rendeznek országos döntőt még a végzős évfolyam diákjainak sem.
Nem minden diák szereti a matematikát, a legtöbb gyereket untatják a számok. Éppen ezért gimnáziumunk a nyolcévfolyamos oktatásban nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a matematika tanulása legyen egy kicsit szórakoztató, néha játékos, vicces és akár „hangos” is. Figyelünk rá, hogy jusson idő megbeszélni a mindennapi problémákat, miközben tanulóink szép lassan ráébrednek arra, hogy a matematika nem ördögtől való, hanem a tudományok csúcsa, ami egy szép, örök és állandóan fejlődő gondolati rendszer.
Van, aki még ezek után sem lesz jóbarát a matematikával, de akit elbűvölnek a számok és a képletek, annak minden lehetőséget megadunk arra, hogy képességeit, tehetségét fejlessze. Minden évfolyamban működik matematika szakkör, ahol tanár, diák együtt fejlődik, felfedez, alkot. Próbáljuk elérni, hogy diákjaink matematika iránti lelkesedése és szenvedélye hosszú ideig megmaradjon. Hiszen „ha megvan a matematika iránti szenvedély, a tehetség sem várat sokat magára” (Stanislas Dehaene).
A mi szenvedélyes és tehetséges diákjainknak az elért eredményeikhez szívből gratulálunk és a kerületi fordulóban sok sikert kívánunk!
PaedDr. Horváth Fél Szilvia, az SJG matematikatanára