Kerületi döntős a Selye János Gimnázium diákja a Poznaj slovenskú reč (Ismerd meg a szlovák nyelvet) elnevezésű társalgási versenyen

2022. április 20-án került megrendezésre a komáromi Selye János Gimnáziumban a Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet elnevezésű verseny járási fordulója.
A társalgási vetélkedőben a 3. kategória versenyzői mérték össze tudásukat. Ebben a kategóriában a gimnáziumok és a szakközépiskolák 2. és 3. osztályos tanulói versenyeztek.
A versenyt Andruskó Imre, az iskola igazgatója nyitotta meg , majd Csémy Marianna tanárnő üdvözölte a versenyzőket, felkészítő tanárokat és ismertette a versenyfeladatokat. A megmérettetés három fordulóban zajlott. Az elsőben a tanulóknak egy felolvasott igényes szöveget kellett értelmezni és hűen reprodukálni. A másodikban a megadott 5 téma közül egyet a szakmai zsűri előtt kellett kifejteni. Az utolsó versenyfeladatban pedig 10 megadott szó felhasználásával összefüggő történetet kellett megfogalmazni és előadni. Az elkészített szövegeket jegyzet segítsége nélkül, fejből kellett előadni.
A zsűri különböző szempontokat figyelembe véve értékelte a versenyzőket, akik a verseny megkezdésekor sorszámot húztak, így biztosítva volt a verseny anonimitása, és a zsűritagok pártatlansága.
Az első három helyen végzett diákok oklevelet, és értékes díjakat vehetettek át, és egyúttal jogot nyertek arra, hogy részt vegyenek a kerületi fordulóban, amely Érsekújvárban kerül megrendezésre.
A 3. kategória győztesei és a felkészítő tanárok:
1. Szarka GergőSelye János Gimnázium, Komárom, Mgr. Csémy Marianna
2. Végh Tímea – Marianum – Komárom, Mgr. Balázs Gabriella
3. Hlavičková Viktória – Építőipari Szakközépiskola, Hurbanovo – Mgr. Silvia Košľabová
A győzteseknek szeretettel gratulálunk!
Csémy Marianna, a verseny szervezője,
a Selye János Gimnázium tanára