Testvériskoláink találkozása a Selye János Gimnáziumban
„Ha összejövünk, az a kezdet, ha összetartunk, az a haladás, ha összefogunk, az a siker.”
Henry Ford

Iskolánk, a Selye János igazgatója, Andruskó Imre, 2004. október 15-én együttműködési szerződést írt alá a budapesti Szent István Gimnáziummal (Lázár Tibor igazgató úr), amit egy évvel később, 2005. június 17-én a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziummal (Laczkó György igazgató úr) hármas testvériskolai szerződéssé bővítettünk, Libádi Péternek, a szent István Gimnázium tanárának, iskolánk egykori diákjának a kezdeményezésére.
2022. április 28. és május 1-je között Komáromban, a Selye János Gimnáziumban találkozott mind a három testvériskola, ahol négy napot eltöltve a tanárok kötetlen formában, szórakozva véleményt cserélhettek különböző szakmai kérdésekben is.
Mindhárom intézmény az adott régió kiemelkedő, diáklétszámát és elért eredményeit tekintve is jelentős oktatási intézmény, amelyekben nagy hangsúlyt helyezünk a magas szintű szellemi tudásra, a toleranciára, gyökereink ápolására és nem utolsó sorban a tehetséggondozásra. Ez a három gimnázium nem csak abban hasonlít egymásra, hogy valamennyi magyar tannyelvű, hanem abban is, hogy diákjaink az élvonalban végeznek a tanulmányi, művészeti és sportversenyeken.
Erdélyi kollégáink csütörtökön este érkeztek Komáromba, nálunk töltve az ortodox húsvéthoz fűződő vakációjuk egy részét. Pénteken a budapesti barátaink is csatlakoztak hozzánk, s együtt mentek már ki Ógyallára, a Konkoly-Thege Miklós által alapított csillagvizsgálóba, ahol közösen egy tartalmas előadást is meghallgattak. Konkoly-Thege Miklós világszerte ismert csillagász, a politikus és egyben fizikus 1860-as években volt az egykori bencés gimnázium diákja. Délután az iskolaudvaron közös főzőcskézésre került sor a szabad ég alatt, majd gondűző, sörözgetős csevej során fogyasztották el az ízletes szarvaspörköltet, Édes Attila kollégánk babgulyását, sertéssültet, pogácsákat. Akinek kedve volt, röplabdázott, illetve focizhatott az udvaron. Szombatra tartalmas buszkirándulást iktattunk be, amely során Zoboralját, a hazai szórványmagyarság szülőföldjét mutatta be Fehér Sándor professzor úr. Majd eleget tettünk az alsóbodoki Esterházy János Emlékparkba szóló meghívásnak is, mert míg az erdélyi magyarság jeles szellemi vezére Márton Áron püspök úr volt, az itteni magyarság gróf Esterházy János mártír politikusra lehet büszke. Az ő munkásságát Dr. Csámpai Ottó ismertette vendégeinknek, hiszen tíz éve kapott alma materünk Esterházy – Emlékplakettet elismerve iskolánk többszázéves múltját, mint a felvidéki magyar oktatásügyet hosszú idő óta magas szinten szolgáló intézményt.
Este nagy búcsúbuliban vigadtak a komáromi erődrendszerhez tartozó Lőporosban.
Végül mindnyájan hangsúlyozták a három igazgató közti jóbarátság jelentőségét, ami a testvériskolai ésosztályi kapcsolatok szilárd alapját képezi. Idén egyebek mellett, az iskoláink keresztnevére utalva, „A 3 Testvér megpihen: János, István, Áron – 2022.” feliratú pad került mindhárom intézménybe.
Fő támogatóink voltak: Varga Zoltán mérnök (TONEX Kft.), Alternatíva (Fehér Miklós), Agroservis (Szabó Árpád), Clean City, Darton, Olláry Viktor mérnök, Komárom Város Önkormányzata, a Selye János Gimnázium Szülői Szövetsége, Noszkai Pékség Bátorkeszi (II. D), Antal Péter (V. N, IV. A), Bóna Marián Asztalosműhely Madar (I. C), Gulyás Tünde (VII. N és III. N), Orosz Ivett (II. D), Varga István mérnök (VII. N).
További támogatóink voltak még: a Selye János Egyetem, Nagy Zsolt mérnök (I. N), Dr. Kiss Tamás (IV. N), Dr. Horváth Attila, Simonics Tibor, PhD. (III. A), Nagy Veronika – Georgina Farm (I. C), Dr. Radi Enikő (V. N), Grosch Márta (I. A és III. A), dr. Török Tamás, dr. Brinzik László, Nagy Attila, Labancz Roland, Dolník Attila, Szabó Tibor, Bárczi Tibor és  Bóna Gyula.

Králik Zsuzsanna