Kárpát-medencei Estöri-döntő, azaz revkomarom_selye_9 az élen

Korábban már beszámoltunk arról, hogy diákjaink, a Selye János Gimnázium tanulói, sikeresen beverekedték magukat az Estöri Kreatív Történelemverseny VI. évadának budapesti döntőjébe, és lám, eljött az idő, hogy Gábor Balázs Máté, Gönczöl Bernadett és Szépe Dominika megpróbálja azt, ami előttük egyetlen „selyés” csapatnak sem sikerült: a legjobbak legyenek Európa egyik legnívósabbnak nevezett történelmi vetélkedőjében.
Az Estöri ebben az évben a magyar-török együttélés körülményeit volt hivatott bemutatni, a döntőben representatio, vagyis bemutatkozás, egy rövid színészi előadás, majd duellum, vita várta a versenyzőket. A klasszikus feladatok sem maradhattak ki, a kor eseményeire, személyeire is rákérdezett a zsűri, de a csapatok legszínesebb oldalát mégis az általuk alkotott Instagram-oldalak jelentették. Ez utóbbiban sokat segítettek a tavalyi kiírás bronzérmesei, Molnár Vivien, Tóth Ákos és Szalai Adrián, akik jelenleg a versenyzők mentoraiként szerepeltek. Szükség is volt rájuk, hiszen a felkészítő tanár még mindig nem értett az említett oldal létrehozásában, s a veterán versenyzők jó tanácsokkal látták el utódaikat. A hosszúra nyúlt fináléban (amelyet a youtube csatornán is meg lehet találni, estöri 2022 döntő beírásával) a revkomarom_selye_9 kód alatt futó csapat kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ezzel az első helyen sikerült lezárnia a vetélkedőt. Itt meg kell említenem, hogy a kód csupán a kapcsolattartás szempontjából volt fontos, a döntőre drámai hangzású nevet vettek fel a csapatok, a mi diákjaink „A haza rabjai” néven mutatkoztak be – megszemélyesítve azt a helyzetet, miszerint a nemesség ki volt szolgáltatva a kor elvárásainak, és nem egy alkalommal balul sült el, hogy kényszerpályán mozgott, ahogy a kitalált „Madarházy” család is.
Dominika, Detti és Balázs egy, a török elleni felszabadító háborúk idején élő nemesi család dilemmáit mutatták be: hogy próbálnak támogatókat szerezni, mikor birtokaik visszakérésére sor kerülhet, hogy tudják a fegyverváltságot előteremteni, és ha nem, milyen eszközökkel próbálnak a Habsburg bürokráciára hatni. Előkerül a Habsburg-hűség és a kuruckodás dilemmája is, és Dominika látványos kifakadása (miközben karddal férje testi épségét fenyegette), Madarházy Balázs fásultsága, és Dettino olasz hadmérnök agyafúrt jelleme és a hivatalos bécsi királyi levelet imitáló elektromos kütyü használati útmutatója is nagy tetszést aratott. Büszkén mondhatjuk, hogy a felkészítés és a mentorálás meghozta gyümölcsét, az első helyet, amelyet a zsűri bőségesen díjazott. Többek között egy megharapott almával jelzett modern vágódeszkát is kaptak a diákok, akik esküvel vallották, hogy az nem vágódeszka, hanem tablet. Az ajándékkönyvek mellett a féléves munkát gödöllői kastélylátogatással és a tihanyi apátság megtekintésével pihenhetik ki diákjaink.
Ezúton szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, akik segítettek a hosszú, négy fordulós verseny során: Fazekas László püspök úrnak, Galo Vilmosnak a komáromi múzeumból, Deme László igazgató úrnak, a gimnázium diákönkormányzatának, iskolánk minden érintett tanárának, akiknek csupán a türelmét kértük, és nem utolsósorban azoknak, akik meglátogatták A haza rabjainak Instagram-oldalát! Köszönjük!


Elek József, a Selye János Gimnázium tanára