Katedra Alsó Tagozatos Verseny

Kedves Gyerekek és Pedagógusok!

Örömmel köszöntök minden kedves érdeklődőt a Katedra Alsó Tagozatos Verseny honlapján! E honlapon minden fontos információt megtalálhatnak a versennyel kapcsolatban  külön fülben jelenik meg a nevezési lap, a kapcsolat, az egyes fordulók feladatai, megoldásai, majd a döntővel kapcsolatos információkat is ezen a felületen, kizárólag elektronikus formában tesszük közzé.
Levelezős versenyünk az előző években megszokott formában zajlik: havonta 4 feladat megoldására kérek minden kis csapatot, melyek háromtagúak, és 3–4. osztályos tanulók alkotják őket. Fordulónként lehetőség adódik jutalompontok gyűjtögetésére, melyeknek jelentős szerepük lehet a végső sorrend kialakulásában, azonban a feladatok teljes, pontos megoldása fontosabb alappillére a sikernek.
A négy levelezős fordulót idén is országos döntő zárja, ahová a legtöbb pontszámot elért csapatok kapnak meghívást. A Katedra-versenyek szabályzata értelmében a levelezős fordulókon minden felkészítő több csapattal is dolgozhat, ám a döntőn 1 felkészítő pedagógus 1 csapata vehet részt.
Az egyes fordulók feladatai ezen az oldalon jelennek meg szeptember, október, november és december első munkanapján. A csapatok az oldalon található Nevezési lap kitöltésével, valamint a nevezési díj befizetésének igazolásával regisztrálhatnak a versenyre. A nevezési díj befizetésével kapcsolatos információk a Katedra-versenyek nyitólapján olvashatók. Az egyes fordulók megoldásait postai úton vagy e-mail-en keresztül küldhetik be a  Kapcsolat fül alatt található címek egyikére, a feladatlapok tetején feltüntetett beküldési határidőig.
Az előző évek tapasztalatai alapján, az elektronikusan (e-mailben) beküldött megoldásokat WORD dokumentum vagy szkennelt PDF fájl formában, a következő megnevezéssel kérem: X.forduló_FELKÉSZÍTŐ PEDAGÓGUS NEVE(teljes vezetéknév és a keresztnév kezdőbetűje)_CSAPATNÉV. Sajnos a telefonnal készített fotók minősége nem mindig megfelelő, ezért ilyen formában idén sem fogadom el a megoldásokat. Megértésüket köszönöm!
A verseny fő célja, hogy a csapatok tagjai szeretettel vegyenek kezükbe könyvet és olvassanak, majd együtt, jókedvvel merüljenek el a különböző játékos szövegértési, nyelvi, matematikai feladatokban. Ehhez az idei tanévben M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba c. művét választottam olvasmányként. Egy lány se riadjon meg a dínós tematikától, igazi, szerethető barátság-történet olvasása áll előttünk! Arra szeretnélek biztatni benneteket, hogy adjatok egy esélyt Rilexnek és társainak. Higgyétek el, jó móka lesz! 😀
A versennyel kapcsolatos kérdéseket, hozzászólásokat a megadott e-mail-címen fogadom. Sikeres felkészülést és jó szórakozást kívánok!
 
Mgr. Herdics Kalocsányi Mónika, versenyszervező