Katedra Alsó Tagozatos Verseny
-
Általános
információk
-
Kapcsolat
-
Nevezés
-
A levelezős
verseny
feladatai -
A levelezős
verseny
megoldásai -
A levelezős
verseny
eredményei -
Döntő
-
Segédanyagok
-
Ötletes
megoldások

Kedves Gyerekek és Pedagógusok!
Örömmel köszöntök minden kedves érdeklődőt a Katedra Alsó Tagozatos Verseny honlapján! E honlapon minden fontos információt megtalálhatnak a versennyel kapcsolatban – külön fülben jelenik meg a nevezési lap, a kapcsolat, az egyes fordulók feladatai, megoldásai, majd a döntővel kapcsolatos információkat is ezen a felületen, kizárólag elektronikus formában tesszük közzé.
Levelezős versenyünk az előző években megszokott formában zajlik: havonta 4 feladat megoldására kérek minden kis csapatot, melyek háromtagúak, és 3–4 . osztályos tanulók alkotják őket. Fordulónként lehetőség adódik jutalompontok gyűjtögetésére, melyeknek jelentős szerepük lehet a végső sorrend kialakulásában, azonban a feladatok teljes, pontos megoldása fontosabb alappillére a sikernek.
A négy levelezős fordulót idén is országos döntő zárja, ahová a legtöbb pontszámot elért csapatok kapnak meghívást. A Katedra-versenyek szabályzata értelmében a levelezős fordulókon minden felkészítő több csapattal is dolgozhat, ám a döntőn 1 felkészítő pedagógus 1 csapata vehet részt.
Az egyes fordulók feladatai ezen az oldalon jelennek meg szeptember, október, november és december első munkanapján. A csapatok az oldalon található Nevezési lap kitöltésével, valamint a nevezési díj befizetésének igazolásával regisztrálhatnak a versenyre. A nevezési díj befizetésével kapcsolatos információk a Katedra-versenyek nyitólapján olvashatók. Az egyes fordulók megoldásait postai úton vagy e-mail -en keresztül küldhetik be a Kapcsolat fül alatt található címek egyikére, a feladatlapok tetején feltüntetett beküldési határidőig.
Az előző évek tapasztalatai alapján, az elektronikusan (e-mail ben) beküldött megoldásokat WORD dokumentum vagy szkennelt PDF fájl formában, a következő megnevezéssel kérem: X.forduló_FELKÉSZÍTŐ PEDAGÓGUS NEVE(teljes vezetéknév és a keresztnév kezdőbetűje)_CSAPATNÉV. Sajnos a telefonnal készített fotók minősége nem mindig megfelelő, ezért ilyen formában idén sem fogadom el a megoldásokat. Megértésüket köszönöm!
A verseny fő célja, hogy a csapatok tagjai szeretettel vegyenek kezükbe könyvet és olvassanak, majd együtt, jókedvvel merüljenek el a különböző játékos szövegértési, nyelvi, matematikai feladatokban. Ehhez az idei tanévben M. Kácsor Zoltán : Utazás Dínómdánomba c. művét választottam olvasmányként. Egy lány se riadjon meg a dínós tematikától, igazi, szerethető barátság-történet olvasása áll előttünk! Arra szeretnélek biztatni benneteket, hogy adjatok egy esélyt Rilex nek és társainak. Higgyétek el, jó móka lesz! 😀
A versennyel kapcsolatos kérdéseket, hozzászólásokat a megadott e-mail -címen fogadom. Sikeres felkészülést és jó szórakozást kívánok!
Mgr. Herdics Kalocsányi Mónika, versenyszervező

Mgr. Herdics Kalocsányi Mónika
katedra.also.tagozat@gmail.com
Sídl. M. Corvina 1996/42,
932 01 Veľký Meder
katedra.also.tagozat@gmail.com
Sídl. M. Corvina 1996/42,
932 01 Veľký Meder
Mgr. Herdics Kalocsányi Mónika
katedra.also.tagozat@gmail.com
Sídl. M. Corvina 1996/42,
932 01 Veľký Meder
katedra.also.tagozat@gmail.com
Sídl. M. Corvina 1996/42,
932 01 Veľký Meder
Nevezés a Katedra Alsó Tagozatos Versenyre
Az alul található, kitöltött Nevezési lapot a versenyszervező címére küldjék vissza:
Katedra Alsó Tagozatos Verseny az alapiskolák alsó tagozata számára
Sídl. M. Corvina 1996/42, 932 01 Veľký Meder
Nevezési határidő: 2022. október 20.
A nevezési díj illetékigazolását a Katedra-versenyek ügyintézőjének küldjék:
Ügyintéző: Gál Andrea (katedrapolgaritarsulas@gmail.com)
Nevezési díj: csapatonként 10 €
Azonosítószám (variabilný symbol): 2023005
Folyószámla: SK04 5600 0000 0080 9857 9001, Prima Banka
Befizetési és beküldési határidő: 2022. október 20.
Figyelem! Az idei tanévben csak banki átutalással fogadjuk el a nevezési díj befizetését!
Egy iskolából több csapat vagy egyén is benevezhet a versenybe, akiknek egyszerre is befizethetik a nevezési díjait, azonban a megjegyzés rovatba kérjük az erről szóló pontos tájékoztatást – pl. Nagycétényi Alapiskola, irodalomverseny, 3 csapat – 30 €.
Nevezési lap

Az egyes fordulók megoldásait 2023 januárjától fokozatosan tesszük közzé.

A levelezős verseny eredményei március közepén kerülnek nyilvánosságra. A továbbjutó csapatok e-mail-ben kapnak meghívót az országos döntőre.
A Katedra Alsó Tagozatos Verseny levelezős részének értékelése
Kedves Gyerekek és Pedagógusok!
Elsősorban a kis olvasókhoz szeretnék szólni. Mire a választott könyvünk végére értünk, Laciék már az új tanévet is megkezdték. Számotokra azonban egyelőre a 2021/2022 -es tanév Katedra-versenyének levelezős szakasza fejeződött be. Vár még rátok néhány dolgos hónap, amihez sok erőt és kitartást kívánok! Hamarosan ti is élvezhetitek a jól megérdemelt, élményekkel és kalandokkal teli nyári szünetet és ha olvasni szottyan kedvetek, ajánlom figyelmetekbe Faragó Laci hajónaplóját, a Szeleburdi család c. naplóregény folytatását.
Engedjék meg, hogy néhány szóban értékeljem az idei verseny levelezős fordulóit, összegezzem az észrevételeimet, meséljek a személyes élményeimről. A tanév elején izgatottan várom, hány iskola/pedagógus/csapat regisztrál a versenybe, az ország mely részéről ismerkedhetek meg újabb nevekkel, csodálatosabbnál csodálatosabb pedagógusokkal, akik sokszor erejükön felül dolgoznak kis csapataikkal, még a mostani nehéz helyzetben is. Idén azt tapasztaltam, tanárok és kisdiákok egyaránt már beleszoktak a járvány okozta körülményekbe, sokkal könnyedebben vették az akadályokat, nem ijedtek meg, ha karanténba kerültek és időt veszítettek. Tudom, sokan szívesebben adtak volna bele a munkába még többet, dolgoztak volna kifinomultabban és pontosabban, de higgyék el, az én „elvárásaimat” így is felülmúlták. Ámultam a frappáns megoldásokon, az ízlésesen kidolgozott feladatlapokon, a gyönyörű képzőművészeti alkotásokon és olvadoztam a kedves üzenetektől. A verseny végére mindig azt érzem, hogy egy kis családdá váltunk, ami talán a járványhelyzetnek is köszönhető. Sokkal gyakrabban lépünk kapcsolatba akár e-mailben, akár telefonon. Köszönöm, hogy ilyen fantasztikusan együttműködnek velem!
Az alsó tagozatosoknak meghirdetett Katedra-versenybe idén 28 iskolából 42 pedagógus 58 csapata kapcsolódott be. Versenyszervezői pályafutásom alatt ebben a tanévben dolgozhattam a legmagasabb számú csapattal. Nagy örömömre szolgált, hogy országszerte ennyi kisdiák és pedagógus olvassa velem együtt Bálint Ágnes kedves történtét.
Az online felületnek köszönhetően hamarabb elértek Önökhöz a feladatok, s így hozzám is a megoldások. A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a téli hónapok beköszöntével, a 2. forduló beküldése után kezdődtek a határidős problémák. Néhány csapat kivételével szinte mindenki kért és kapott pár nap haladékot. A versenyt időközben, a zord körülmények miatt, 3 csapat kényszerült feladni.
A mellékelt táblázatban jól látható, hogy a verseny szoros volt. Az idei verseny maximális pontszámát (333) egy csapatnak sem sikerült elérni, azonban az említett pontszám felén mindenki túlteljesített. A jutalompontok gyűjtögetése pontegyenlőség esetén könnyen segített a sorrend felállításában, ezeknek a döntőn is fontos szerepük lehet. A számos kreatív megoldás, az esztétikailag kifogásolhatatlan művek mellett viszont minden évben a feladatok teljes, pontos megoldása a legfontosabb. Az elkészült műveket remélhetőleg idén kiállíthatom a döntő helyszínén, illetve a legtöbb hamarosan a honlapon is megtekinthető lesz.
A verseny döntőjébe a legtöbb pontot elért (sárga mezőben feltüntetett) 15 csapat kerülhet be. A vastag vonalat azonban a 18. hely után húztam meg, mivel a szabályzat meghatározza, hogy minden felkészítő pedagógus egy csapattal vehet részt a döntőn.
Amennyiben a közegészségügyi helyzet engedi, a döntő megszervezésére valószínűleg júniusban kerülhet sor. A részleteket április végéig közöljük a honlapon. Kérem Önöket, kövessék figyelemmel a verseny oldalát!
Minden kedves kollégának és tanulónak köszönöm a versenybe fektetett sok munkát, a precíz feladatmegoldásokat és hogy együtt olvashattunk, dolgozhattunk! Szívből gratulálok minden versenyzőnek, legfőképp a döntőbe bejutottaknak. A tanév hátralévő részére sok sikert, kitartást, örömteli tanulást és élményt kívánok szeretettel!
Mgr. Herdics Kalocsányi Mónika , a Katedra Alsó Tagozatos Verseny koordinátora

A döntőre 2023 júniusában kerül sor. Bővebb információkat április folyamán teszünk közzé.
Információk az Alsó Tagozatos Verseny döntőjéről
- Időpont: 2022. június 13., hétfő, 10.00–14.00
- Helyszín: Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Dražovská 4, Nyitra
- Program:
- 9.30–10.00: érkezés, regisztráció
- 10.00: megnyitó
- 10.15–12.15: a döntő fordulói
- 12.15–12.45: ebédszünet
- 12.45–13.30: kultúrműsor
- 13.30–14.00: eredményhirdetés
- jelezze, hogy vállalni tudja-e a versenyen való részvételt
- írja meg a felkészítő aktuális e-mail-címét
- írja meg a kísérő(k) pontos nevét (ha van plusz sofőr, az ő nevét is)
- küldje el újra az oklevélre szánt pontos személyes adatait (a csapat nevét, a tanuló és felkészítő nevét, az iskola nevét és az iskola településének a nevét)
- jelezze a szállásigényét (a távolabbról érkező csapatok esetében).
- fizessék be a döntő részvételi díját (csapatonként 10 euró) a Katedra Polgári Társulás bankszámlájára:
- SK04 5600 0000 0080 9857 9001, Prima Banka
- azonosítószám (variabilný symbol): 2022005
- FONTOS: az üzenet tárgyába írják bele az iskola, a verseny és a csapat pontos nevét
- küldjék el a bizonylat másolatát a Katedra Polgári Társulás ügyintézőjének, Gál Andreának, erre az e-mail-címre: katedrapolgaritarsulas@gmail.com
Minden továbbjutónak szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

2. forduló
4. forduló
2. forduló
4. forduló
A legjobb megoldásokból a tavaszi hónapok során közlünk ízelítőt.

Általános információk

A levelezős verseny feladatai
A levelezős verseny megoldásai
Az egyes fordulók megoldásait 2023 januárjától fokozatosan tesszük közzé.
Az egyes fordulók megoldásait 2023 januárjától fokozatosan tesszük közzé.
A levelezős verseny eredményei

Ötletes megoldások