Rimaszombati győzelem a Katedra Irodalomverseny II. kategóriájának országos döntőjén

Az idei Katedra Irodalomverseny országos döntője bővelkedett újdonságokban és meglepetésekben. Az ősz folyamán alakult Katedra Polgári Társulásnak, a verseny új szervezőjének köszönhetően új helyszínre költözött a verseny: 2022. június 6-án a 7–9. osztályos diákok a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán mérhették össze a tudásuk legjavát. Idén, már nyolcadik éve a tanulók korcsoportjuk alapján két külön kategóriában vetélkednek. A hétfői nap, rendhagyó módon, teljes egészében a II. kategóriáé volt.
Reggel 10 órától az egyetem épülete megtelt vidámsággal, élettel: 80 izgatott versenyző és felkészítő pedagógus várta lelkesen a döntő kezdetét. Az országos megmérettetésre az a 20 csapat kapott meghívást, akik a 4 fordulós levelezős versenyben a legjobban teljesítettek. A tanulók a következő iskolákból érkeztek: II. Koháry István Alap­iskola, Tompa Mihály Alap­iskola, Juhász Gyula Alap­iskola, Alap­iskola Tallós, Alap­iskola Nyárasd, Czuczor Gergely Alap­iskola, Eötvös Utcai Alap­iskola, Mariánum Egy­házi Iskola­központ, Feszty Árpád Alap­iskola, Corvin Mátyás Alap­iskola, Tompa Mihály Refor­mátus Gimnázium, Kováts József Alapiskola, Batthyány-Strattmann László MTNY Alap­iskola, Nagy­boldog­asszony Egy­házi Iskola­központ, Borsos Mihály Magyar Taní­tási Nyel­vű Alap­iskola, Móricz Zsigmond Alap­iskola.
A II. kategória tanulói Frank Márton művét, a Páratlanokat dolgozták fel. A döntő két fordulóból állt, ahol a diákok különböző szintű szövegértelmezési feladatokat oldottak meg, játékos formában. A tanulók az irodalmi felkészültségük mellett megmutatták logikus gondolkodásukat, az összefüggések felismerésének képességét, s bizonyították felkészültségüket.
Az országos döntőt jelenlétével megtisztelte maga az író, Frank Márton is, akivel Szekeres Nikoletta, a Magyar Könyvfórum elnöke egy nagyon jó hangulatú beszélgetést folytatott. Az író-olvasó találkozót követően pillanatokon belül egy hatalmas, kígyózó sor alakult ki a szerző előtt, hiszen minden versenyző elhozta a saját könyvpéldányát dedikálásra.
A beszélgetést követően került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. Az első helyet a rima­szombati 3 wolves csapat szerezte meg, akik a Tompa Mihály Alapiskolát képviselték: Bohus Edina Alexandra, Molnár Anna, Foszlányi Dávid; felkészítőjük Mács Gyöngyi. Második helyen a Megőrzők végeztek Ógyalláról: Fekáč Angelika, Lebó Klaudia, Lebó Nikoletta; felkészítőjük Bagin Tünde volt. A dobogó harmadik fokára pedig a Nutellás muffinok csapata állhatott fel, akik szintén Rima­szombatból érkeztek: Farkas Anna, Mács Zille Anna, Antal Flóra; felkészítő: Lukács Veronika. Szeretettel gratulálok a csapatoknak és a felkészítő pedagógusoknak is.
Végezetül szeretném megköszönni a versenyzőknek a szorgalmas, kitartó felkészülést, a kollégáknak pedig a diákokkal végzett közös munkát. Bízom benne, hogy a jövő tanévben újra együtt olvashatunk, versenyezhetünk. Addig is vidám, derűs tanévet kívánok!
Katedra-versenyek a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma által jóváhagyott versenyek. Köszönjük a minisztérium szakmai és anyagi támogatását, amellyel hozzájárultak a versenyek zökkenőmentes lebonyolításához.

Tóth Mónika, a verseny gesztora

Feladatlapok és megoldások

Cselekménysor
Feladatlap

Eltűnt személyeket keresünk…
Feladatlap

Igaz vagy hamis?
Feladatlap
Megoldás

Keresztrejtvény
Feladatlap
Megoldás

Nagy tévedések
Feladatlap
Megoldás

Eredmények
 
Információk a Katedra Irodalomverseny döntőjéről – II. kategória

  • Időpont: 2022. június 6., hétfő, 10.00–14.00
  • Helyszín: Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Dražovská 4, Nyitra
  • Program:
    • 9.30–10.00: érkezés, regisztráció
    • 10.00: megnyitó
    • 10.15–12.15: a döntő fordulói
    • 12.15–12.45: ebédszünet
    • 12.45–13.30: kultúrműsor
    • 13.30–14.00: eredményhirdetés
Kérjük, minden döntőbe jutott csapat április 29-ig e-mailben a versenyszervezőnek:
  • jelezze, hogy vállalni tudja-e a versenyen való részvételt
  • írja meg a felkészítő aktuális e-mail-címét
  • írja meg a kísérő(k) pontos nevét (ha van plusz sofőr, az ő nevét is)
  • küldje el újra az oklevélre szánt pontos személyes adatait (a csapat nevét, a tanuló és felkészítő nevét, az iskola nevét és az iskola településének a nevét)
  • jelezze a szállásigényét (a távolabbról érkező csapatok esetében).
Szintén május 6-ig, kérjük:
  • fizessék be a döntő részvételi díját (csapatonként 10 euró) a Katedra Polgári Társulás bankszámlájára:
    • SK04 5600 0000 0080 9857 9001, Prima Banka
    • azonosítószám (variabilný symbol): 2022004
    • FONTOS: az üzenet tárgyába írják bele az iskola, a verseny és a csapat pontos nevét
  • küldjék el a bizonylat másolatát a Katedra Polgári Társulás ügyintézőjének, Gál Andreának, erre az e-mail-címre: katedra­polgari­tarsulas​@gmail.com

Minden továbbjutónak szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!