Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő Nyitrán
Országos döntő
A Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő idei országos döntője, amelyre 2022. június 13-án került sor, a többi Katedra-versennyel egyetemben új helyszínen zajlott: a versenynek a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Kara és Közép-európai Tanulmányok Kara adott otthont. A vetélkedőre a levelezős fordulón a legtöbb pontszámot elért csapatokat vártuk, szám szerint tizenhat csapatot és felkészítőjüket. Ismét főként az ország nyugati része képviseltette magát (Komárom, Gúta, Farkasd, Csata, Pozsony, Vásárút, Diósförgepatony, Felsőszeli, Ógyalla, Alistál, Nádszeg, Deáki alapiskolásai). Bár minden évben más és más feladattípust ismerhetnek meg, a meghívott csapatok a döntőn bizonyságot tettek ügyességükről és felkészültségükről.
A döntő 10:00 órakor vette kezdetét, ahol aztán az instrukciókat és a program ismertetését követően a diákok versenyeztek. A megfejtésekben olvasható sorok árulkodtak a kreativitásukról és lelkesedésükről. A játékosok a két forduló alatt összesen hat feladatsort oldottak meg. A tudáspróbán voltak egyszerűbb és összetettebb rejtvények is, például igényesnek bizonyultak a „Darts” és az „Utolsó pár előre fuss!” c. feladat, a legkönnyebb pedig a „Magánhangzó-kereső szóláskereső” c. feladat volt. A legtöbbet a játékosok az Egy, csak egy betűvel c. feladat megoldása közben szórakoztak, időnként hangosan is felnevettek. Az utolsó feladatban számított az idő: az első hat csapat plusz pontot kapott a gyorsaságért.
A Katedra Polgári Társulás nevében szeretném megköszönni a felkészítő pedagógusok alapos és áldozatkész munkáját! Külön köszönet illeti az ajándéktárgyakat biztosító Rákóczi Szövetséget, Jókai Színházat, Magyar Gyerekkönyv Fórumot, valamint az étkeztetéshez hozzájáruló Budiš , Pierre Baguette és Kukkonia céget. Nagy öröm volt számunkra, hogy az eredményhirdetésre várakozó versenyzők a Ketten – Göbő Sándor és Göbő Anna duója koncertjén is részt vehettek.
A második helyezés az azonos pontszámnak köszönhetően megosztott volt, ezért idén is négy csapat került a dobogóra:
1. Magyarászok – Fekeč Angelika , Lebó Nikoleta , Lebó Klaudia ; Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla; felkészítő: Mgr. Bagin Tünde
2. HUmorzsák – Csehi Hajnalka , Kiss Barbara , Keszeli Dóra ; Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta; felkészítő: Mgr. Samu István
2. Vagányok – Karika Laura , Csiba Dorina , Mészáros Lola ; József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút; felkészítő: Mgr. Tóth Mónika
3. Okoskák – Heizer Botond , Kováč Szofi Eleonóra , Hrica Dominik ; József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút; felkészítő: Mgr. Tóth Mónika
Szeretettel gratulálok minden versenyzőnek és felkészítőnek!
A Katedra -versenyek a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma által jóváhagyott versenyek. Köszönjük a minisztérium szakmai és anyagi támogatását, amellyel hozzájárultak a versenyek zökkenőmentes lebonyolításához.

Információk a Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő döntőjéről
- Időpont: 2022. június 13., hétfő, 10.00–14.00
- Helyszín: Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Dražovská 4, Nyitra
- Program:
- 9.30–10.00: érkezés, regisztráció
- 10.00: megnyitó
- 10.15–12.15: a döntő fordulói
- 12.15–12.45: ebédszünet
- 12.45–13.30: kultúrműsor
- 13.30–14.00: eredményhirdetés
- jelezze, hogy vállalni tudja-e a versenyen való részvételt
- írja meg a felkészítő aktuális e-mail-címét
- írja meg a kísérő(k) pontos nevét (ha van plusz sofőr, az ő nevét is)
- küldje el újra az oklevélre szánt pontos személyes adatait (a csapat nevét, a tanuló és felkészítő nevét, az iskola nevét és az iskola településének a nevét)
- jelezze a szállásigényét (a távolabbról érkező csapatok esetében).
- fizessék be a döntő részvételi díját (csapatonként 10 euró) a Katedra Polgári Társulás bankszámlájára:
- SK04 5600 0000 0080 9857 9001, Prima Banka
- azonosítószám (variabilný symbol): 2022009
- FONTOS: az üzenet tárgyába írják bele az iskola, a verseny és a csapat pontos nevét
- küldjék el a bizonylat másolatát a Katedra Polgári Társulás ügyintézőjének, Gál Andreának, erre az e-mail-címre: katedrapolgaritarsulas@gmail.com
Minden továbbjutónak szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Információk a Katedra Alsó Tagozatos Verseny döntőjéről
- Időpont: 2022. június 13., hétfő, 10.00–14.00
- Helyszín: Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Dražovská 4, Nyitra
- Program:
- 9.30–10.00: érkezés, regisztráció
- 10.00: megnyitó
- 10.15–12.15: a döntő fordulói
- 12.15–12.45: ebédszünet
- 12.45–13.30: kultúrműsor
- 13.30–14.00: eredményhirdetés
- jelezze, hogy vállalni tudja-e a versenyen való részvételt
- írja meg a felkészítő aktuális e-mail-címét
- írja meg a kísérő(k) pontos nevét (ha van plusz sofőr, az ő nevét is)
- küldje el újra az oklevélre szánt pontos személyes adatait (a csapat nevét, a tanuló és felkészítő nevét, az iskola nevét és az iskola településének a nevét)
- jelezze a szállásigényét (a távolabbról érkező csapatok esetében).
- fizessék be a döntő részvételi díját (csapatonként 10 euró) a Katedra Polgári Társulás bankszámlájára:
- SK04 5600 0000 0080 9857 9001, Prima Banka
- azonosítószám (variabilný symbol): 2022005