Katedra Történelemverseny

Tanévek

A Katedra Történelemverseny döntője

Ahogy végignéztem a döntő szereplőin, a rendesen elfáradt diákokon és az aggódó felkészítő tanárokon, átfutott egy rövid gondolat az agyamon: „hát ezen is túl vagyunk…”
De min is? Azon a majdnem egy éven, ami a verseny szervezésétől, egy íróasztaltól a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának előadóterméig tartott. A múlt nyáron meghirdetett verseny témája azért volt „A harmadiktól a harmadikig – vagyis III. Bélától III. Andrásig”, hogy közelebb hozzuk a bő 13. század magyar történelmét a diákokhoz. Az, hogy idén van az Arany­bulla születésének 800. évfordulója, véletlennek tűnő egybeesés.
Az ősszel beindult levelezős fordulók eredményhirdetésére március közepén került sor. Addig négy forduló kérdéseit oldották a diákok, a bevállalósabb csapatok pedig a rövid híradók felhívására „Csak egy perc” formájában kreatív kisfilmet is készítettek, amelyek megtalálhatók a Katedra Történelemverseny honlapján is (https:​//katedra​.sk​/katedra​-tortenelemverseny/). A levelezős időszakban 49 csapat versengett a döntős helyekért, ez több mint az előző iskolai évben, és ennek kifejezetten örültünk. Annak meg mindenképpen, hogy az ország legkeletebbi részéről is jelentkeztek csapatok, nem félve attól, hogy esetleg el kell utazniuk a döntő helyszínére.
Maga a döntő a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Kara épületében zajlott június 7-én. A legjobb 16 csapat két órán át küzdött a helyezésekért, 10 feladatban mérték össze erejüket. A végelszámolásban a bátor­keszi Kováts József Alap­iskola Központi Hatalmak nevű csapata bizonyult a legjobbnak: Klenkó Éva Borbála, Kis Rajmond és Polák Paula Dorottya felkészítője Pelle István tanár úr volt. A második helyen a vásár­úti József Attila Alap­iskola Refor­merek nevű csapata végzett; Tóth Mónika tanárnő tanítványai Czére Laura, Karika Laura és Csiba Csenge voltak. A vetélkedő bronzérmesei pedig Nyárasdról érkeztek, a helyi általános iskola csapatát Bacsó Luca, Presinszky Emma és Tóth Gábor István alkották, akiket Presinszky Katona Ildikó tanárnő készített fel a döntőre.
Szeretnék köszönetet mondani minden kedves Kollégámnak, akik a diákokkal való törődésükkel fontosnak találták az idei versenyévfolyam Virág Benedek-mottóját, hiszen a szívünk annál boldogabb, minél több gyerek ismerkedik meg mélyebben a múlt egy-egy szeletével. Külön köszönettel tartozom a vetélkedő ún. „ötvenedik csapat”-ának, a Katedra Polgári Társulás szervezőcsapatának, Petres Csizmadia Gabriellának, Gál Andreának, Brutovszky Gabriellának, Pintes Gábornak és a lányoknak, akik gondoskodtak arról, hogy nekem, a verseny összeállítójának kizárólag a szakmai kérdésekkel kelljen törődnöm. A hátteret, a biztos keretet ők tartották fenn, ezért nélkülük ez a döntő biztosan más lett volna; nem olyan színvonalú, amit egy országos vetélkedő esetében elvárunk. Ezért nekik még egyszer nagyon köszönöm a segítséget. Külön köszönet jár az ajándéktárgyakat biztosító Rákóczi Szövetségnek, Jókai Színháznak és az Agro komptrade s.r.o.-nak, valamint az étkeztetéshez hozzájáruló Minit, Budiš, Pierre Baguette és Kukkonia cégnek.
Nézzünk optimistán a jövőbe: találkozzunk a 2022/23-as iskolai évben is – levélben és személyesen! Kellemes feltöltődést kívánok a szünidőre!
Katedra-versenyek a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma által jóváhagyott versenyek. Köszönjük az oktatásügyi minisztérium és a Kisebbségi Kulturális Alap szakmai és anyagi támogatását, amellyel hozzájárultak a versenyek zökkenőmentes lebonyolításához.

Elek József, a verseny szakmai szervezője

Feladatlapok és megoldások

Az Aranybulla szerint…
Feladatlap
Megoldás

Képes krónika
Feladatlap
Megoldás

Képfelismerés
Feladatlap
Megoldás

Ki vagyok én???
Feladatlap
Megoldás

Királyfelismerő feladat
Feladatlap
Megoldás

Népek Magyarországon – totó formájában
Feladatlap
Megoldás

Tatárjárás – keresztrejtvény formájában
Feladatlap
Megoldás

The must go on!
Feladatlap
Megoldás

Eredmények
 
Katedra Történelemverseny

Tanévek

2021/2022-es tanév