Katedra Történelemverseny

A levelezős verseny eredményei március közepén kerülnek nyilvánosságra. A továbbjutó csapatok e-mail-ben kapnak meghívót az országos döntőre.

Tisztelt felkészítő tanárok, kollégák és kedves, kitartó versenyzők

Az idei év témáját Mária Terézia személye köré fontam – megemlékezve a Pragmatica Sanctio 1723-as törvénybe iktatására. Történelmünkben csupán két alkalommal ült nő a trónon, s e négy forduló kérdései alapján nyilván mindenki elfogadja, hogy Mária Terézia megérdemli, hogy Magyar­ország legfontosabb uralkodói közt tartsuk számon. Nem véletlen, hogy a Hősök terén a 14 uralkodó közt ő is helyet kapott.

A négy forduló egyes feladatlapjai alapján akartam a bevállalós csapatok figyelmét felkelteni a királynő és környezete felé, hiszen nem egyszerűen egy uralkodóról volt szó, Mária Terézia egyszerre volt nő, anya és feleség is, és a legjobb példa arra, hogy a Habsburgok nem minden esetben viselkedtek velünk, magyarokkal szemben ellenségesen. A döntő anyagának nagy része is arról szól, kik és milyen módon segítették a királynő munkáját, vagy csak éppen kik voltak azok, akik Mária Terézia idején fontos munkát tettek le az asztalra.

A négy forduló során 60-60 pontot érhettek el a csapatok, az utolsó alatt lehetőség nyílt egy kreatív feladat elvégzésére is, azaz Mikes Kelemen bőrébe bújva lehetett egy levelet megírni a kitalált konstantinápolyi nénikének. Azért is választottam őt, mert egyrészt tett is próbálkozást a hazatérés kérésére, másrészt Mikes Kelemen volt talán az utolsó hírmondója a korábbi korszaknak, amikor még Habsburg-ellenes mozgalmak zajlottak. A kreatív levélre 10 pontot lehetett kapni, a legjobbakat nemsokára megjelentetjük a történelemverseny oldalán is.

Összesen tehát 250 pontot érhetett el egy csapat. A honlapon megtalálható a levelezős forduló végeredménye, amelyben zölddel kiemelve feltüntettem, mely csapatok jutottak be a döntőbe. A régi szabályt alkalmaztuk idén is: amennyiben egy iskolából több csapat is ringbe szállt, onnan a legjobb eredménnyel végző jutott a döntőbe is.

A döntőbe 15 csapat kap meghívást, a közeljövőben (nagyjából két hét) a Katedra honlapjára felkerül (https:​//katedra​.sk​/katedra​-tortenelemverseny​-donto/) a készülési anyag. Emellett a levelezős forduló feladatai is „visszaköszönnek”, azokat se feledjék a versenyzők. Bár a levelezős fordulóknál alapműként szerepelt Ordas Iván Így élt Mária Terézia c. könyve, most nem lesznek belőle újabb kérdések, a levelezős fordulók feladatait a döntőbe jutott csapatok nagyon jó százalékkal oldották meg.

A döntőről szóló részletes információkat (program, nevezési díj, szállás, étkezés stb.) áprilisban közöljük a honlapon. A helyszínt és az időpontot azonban eláruljuk: június 7-én találkozunk – a tavalyi év mintájára – a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. Azokat az iskolákat, amelyek először vesznek részt a döntőben, külön is szeretném üdvözölni. A tavalyi döntő feladataiból a https:​//katedra​.sk​/katedra​-tortenelemverseny​-archivum​-2021​-2022​-donto/ oldalon egy kis ízelítő is található a 2022-es finálé feladataiból.

Kedves kollégák, még egyszer gratulálok a kitartásért és a szép eredményekért, a döntőbe jutott csapatoknak pedig a türelmét kérem, március végéig felkerül honlapunkra az ígért anyag!

A verseny döntőjébe a legtöbb pontot elért (narancssárga mezőben feltüntetett) 15 csapat kerülhet be. A vastag vonalat azonban a 16. hely után húztam meg, mivel a szabályzat meghatározza, hogy minden felkészítő pedagógus egy csapattal vehet részt a döntőn.

Elek József