Katedra Matematikaverseny
A kilencedik osztályosok döntője
Ahogy azt már korábban jeleztük: a Katedra Matematikaverseny országos elődöntőjét az 5–8. osztályosok részére júniusban, döntőjét 2022 őszén rendezzük. Mivel a kilencedikesek ekkor már más iskolák diákjai lesznek, számukra előrehoztuk az országos döntőt: 2022. május 6-ra. A kilencedikesek levelező fordulóiban minden versenyző teljesítette a döntőbe nevezhetőség feltételeit, ezért számukra nem rendeztünk elődöntőt. A kilencedikesek döntője a Zselízi Alapiskolában lesz. Gyülekezés, jelenléti ívek kitöltése, becsületbeli nyilatkozatok leadása: 11.00 órakor. A verseny kb. 11.30-kor kezdődik, egyfordulós lesz, és kb. 1 óra lesz a versenyidő. Eredményhirdetést, nyilvános kiértékelést nem tartunk, az eredménylistát lapunk honlapján olvashatják majd néhány nappal a verseny után, és a felkészítő tanárok e-mailben is megkapják. Az okleveleket is online formában küldjük el az iskoláknak. A versenyt a Katedra Polgári Társulás szervezi a KULTMINOR anyagi támogatásával.